súgó szűrés
keresés

A Forum Kiadó 1968-as regénypályázata és a Testvérem, Joáb

Évszám
1968
A szócikk szerzője
Elek Tibor

A Forum Kiadó 1968-as regénypályázata előzményeit, megtörténtét és eredményeit tekintve figyelemre méltó jelentőségű nemcsak az egykori jugoszláviai, de a korabeli egyetemes magyar irodalom összefüggésrendjében is.

A regénypályázat műveit már több évtizedes várakozás előzte meg a Vajdaságban. Olyannyira, hogy a kor irodalmárai között voltak, akik a jugoszláviai magyar irodalom érettségének fokát látták a vajdasági magyar regény, illetve „a vajdasági magyar regény” hiányában, majd örvendetes megszületésében. Tomán László, a Híd című vajdasági folyóirat kritikusa (mellesleg a Forum Kiadó szerkesztője) a mennyiségileg is áttörést hozó 1968-as regénypályázat 12 művét olvasva így kiált föl: „itt van a vajdasági magyar regény! Ezek a regények a jugoszláviai magyar regényirodalom létét, értékeit, súlyát bizonyítják, irodalmunk egy pillanatát, egy korszakát, igazi születését jelzik, sőt nagykorúságáról, érettségéről tanúskodnak.”

A harmincas évek elején az irodalomalapító, a „helyi színek” elméletét kidolgozó Szenteleky Kornél kezdte el először sürgetni a valóságvonatkozásokban gazdag, sajátos arculatú vajdasági regény megszületését, amit ő úgy képzelt el, hogy „a magyarok és a szerbek regénye, a legújabb idők regénye” legyen, „amely bácskai színeket, típusokat és sajátos bácskai levegőt sűrít a könyv lapjai közé...” Az eredmény évtizedekig váratott magára: Szirmai Károly, Herceg János és Majtényi Mihály egyes regényei után csak a hatvanas és hetvenes években bontokozott ki igazán a vajdasági regényirodalom, s jórészt éppen az 1968-as regénypályázat hatására, jóllehet már az előző években is megjelent néhány figyelmet keltő mű (Major Nándor: Dél, 1965., Varga Zoltán: A méregkeverő, 1966., Végel László: Egy makró emlékiratai, 1967., Burány Nándor: Összeroppanás, 1968., Gion Nándor: Kétéltűek a barlangban, 1968.).

A regénypályázat 1968 végén zárult, a zsűri (Bori Imre, Utasi Csaba és Vukovics Géza) a következő év elején (1969. jan. 12-én) a Magyar Szóban tette közzé döntését, amely szerint az elsődíjas mű Gion Nándor regénye, a Testvérem, Joáb, a második díjat Major Nándor Hullámok, a harmadikat Domonkos István A kitömött madár című alkotása kapta. Erre a pályázatra született többek között Tolnai Ottó: Rovarház, Végel László: A szenvedélyek tanfolyama, Bányai János: Surlódások, Deák Ferenc: Métely című regénye is.

A pályázatnak köszönhetően megjelent regények nemcsak önértékük révén kaptak irodalomtörténeti szerepet, hanem együttes jelentkezésükkel is. Körvonalazták a vajdasági magyar próza aktuális törekvéseit, feltárták erővonalait és lehetőségeit. Jórészt megfeleltek a valóságábrázolás iránti évtizedes igényeknek is, miközben a hagyományos realizmustól eltérő, újfajta beszédmódjaikkal, a hivatalostól eltérő társadalomképeikkel, értékrendjeikkel és szokatlan regényformáikkal keltették föl az érdeklődést, a korabeli kultúrpolitika köreiből pedig ellenszenvet váltottak ki.

A pályázat eredményhirdetése után megkezdődött a regények előkészítése a kiadásra. Eközben, 1969 nyarán a vajdasági magyar szellemi életben bombaként robbant a Forum Kiadói Tanácsának közleménye a díjnyertes alkotásról, a Testvérem, Joábról. Az „irodalmi közvéleményben egymásnak ellentmondó vélemények és értékelések” létével indokolja (a mű még csak kéziratban létezett), hogy a regény átdolgozására (változtatásra, törlésre) szólítja föl a szerzőt. A közlemény nyomán heves vita alakult ki a regényről. Amikor – az írók határozott kiállásának és Gion kompromisszumkészségének köszönhetően – némi (jelentéktelennek mondott) húzás után megjelent a mű, szokatlanul nagy kritikai visszhang kísérte.

Gion Nándor a hatvanas évek második felében a jugoszláviai magyar próza, főként a regényirodalom megújítására törekvő, gazdag regényáramban írta a maga első regényeit. Ahogy symposionista nemzedéktársai közül sokan mások, a helyi prózaírói hagyományokkal szakító, újszerű, kísérletező regényekkel (Kétéltűek a barlangban, 1968; Testvérem, Joáb, 1969; Véres patkányirtás idomított görényekkel, 1971; Ezen az oldalon, 1971) próbált megfelelni a „vajdasági magyar regény”-nyel kapcsolatos elvárásoknak.

A felnőttkor határán álló fiatalok hamvában holt lázadását megjelenítő Kétéltűek a barlangbannal szemben a következő regény, a Testvérem, Joáb a lázadás motívumát már föl sem villantja; épp ellenkezőleg, én-elbeszélő hőse, egy fiatal építésügyi ellenőr korrumpálódásának útját mutatja be. Ezzel mégis a fiatalság beilleszkedésének problematikáját boncolgatja, ahogy a korban számos egyéb mű is (Végel László: Egy makró emlékiratai című regénye).

A Kiadói Tanács fenntartásai között ugyan elsőként az egyoldalú, torz, negativista jellegű valóságképet, társadalomábrázolást említi, de ennél súlyosabban eshettek latba a mű némely külpolitikai kitételei. A regény egyik sajátossága, hogy gyakorlatilag egybe esik cselekményének és megírásának, sőt az első olvasatainak az ideje is. Hősei (még a cenzúrázáson átesett, megjelent változatban is) többször tesznek utalást a háború lehetőségére (az események 1968 őszén játszódnak, Csehszlovákia lerohanása után), arra, hogy a szovjet hadsereg és szövetségesei akár meg is támadhatják Jugoszláviát (az elbeszélő baráti társaságának egyik tagja, Kovács Pali például így: „Most aztán szarban vagyunk. Nagy hirtelen könyvet adunk ki a légvédelemről, és osztogatjuk az embereknek, hogy felvilágosítsuk őket, mi a teendő a testvéri szocialista segítség esetén. Nagyon szeretnék most találkozni azzal az ezredessel, aki a légvédelmi tanfolyamon a szovjet barátságról és segítségről beszélt. (...) Lehet, hogy szocialista jóakaróink csak arra várnak, hogy letörjük és betakarítsuk a termést. Akkor aztán nem tudunk hová bújni előlük, és honnan lövöldözni rájuk.”) Ennek 1968 őszén, a mű írásakor lehetett némi realitása, a felemlítései 1969-ben viszont már nem feleltek meg „az ország külpolitikai érdekeinek, amennyiben sérelmesek egyes országokra és nemzetekre, másfelől pedig külpolitikánk koncepciójának helytelen magyarázatára is okot adhatnak”, ahogy a kiadói tanács közleménye fogalmaz. Gion évtizedekkel későbbi vallomásai szerint a pártközpontban emellett művének azon passzusai miatt is önkritikára akarták kényszeríteni, amelyekben szereplői a második világháború végi magyarok elleni kollektív megtorlást, vérbosszút teszik szóvá (a műbeli kisvárosi kocsmában gyakorta idejét mulató társaság tagjai közül Kovács Pali, akinek az apját is ekkor ölték meg, rendre emlékezteti rá Opatot, a sánta pincért, aki akkoriban a kisváros rendőrparancsnoka, a megtorlások irányítója volt). 2000-ben a Magyar Művészeti Akadémián tartott bemutatkozó előadásában már egyenesen azt állítja Gion, hogy a regénye körüli huzavona igazi oka ez volt, csak erről akkor egyáltalán nem volt szabad beszélni.

A symposionisták (Bányai János, Bosnyák István, Fehér Kálmán, Gerold László, Utasi Csaba, Tolnai Ottó és mások) méltán háborodtak föl a Kiadói Tanács közleményén, és álltak ki (előbb az Új Symposionban, majd a Magyar Szóban) a mű és Gion mellett. A konkrét eset arra is alkalmat adott, hogy az irodalommal, a valóságábrázolással kapcsolatos, általánosabb érvényű esztétikai elveiket és az alkotói szabadságról vallott nézeteiket ismételten kinyilvánítsák a hatalmon lévőkkel szemben.

Irodalom

A Kiadói Tanács közleménye Gion Nándor: Testvérem, Joáb c. regényéről. Új Symposion, 1969. 51–52.

Elek Tibor: Gion Nándor írói világa. Noran, Budapest, 2009.

Gerold László: Gion Nándor. Kalligram, Budapest, 2009.

Pomogáts Béla: A bárányok hallgatása. Gion Nándor Testvérem, Joáb című regényéről – egykor és most. Hungarológiai Közlemények 2000/2.

Tomán László: Olvasónapló regényirodalmunk aranykorából. Híd. 1970/5.