súgó szűrés
keresés

Juhász Erzsébet: Műkedvelők

Szerző
Juhász Erzsébet
Kiadás éve
1985
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
123
A szócikk szerzője
Toldi Éva

A Műkedvelők főhőse, Sztantits Aurél a két világháború között a vajdasági magyar irodalom megalapításán munkálkodik. Lapot alapít, írásokat javítgat, irodalmi programot hirdet, miközben egyéb napi teendőit is lelkiismeretesen ellátja: egy falu orvosa.

A vajdasági magyar irodalom történetében jártas olvasónak nem nehéz rájönnie, hogy Juhász Erzsébet a vajdasági magyar irodalom vezéregyéniségéről, Szenteleky Kornélról írt regényt, aki – Sztankovits Kornél néven – Pécsett született, gyermek- és ifjúkorát Zomborban töltötte. Polgári neveltetést kapott, s bár a család szerb származású volt, amiből a szokásokat őrizte, de a nyelvet már nem ismerte, németül és franciául viszont kiválóan beszélt. Elsőéves budapesti orvostanhallgató korában a legjelesebb írókkal egyenrangú munkatársként Kiss József lapjában, A Hétben kezdett rendszeresen publikálni, különösen útijegyzetei keltettek feltűnést, s ott jelent meg első regénye is folytatásokban. Nem tudni, pontosan mikor kezdte használni a Szenteleky nevet, mint ahogy azt sem, miért tért vissza ifjúsága színhelyére, s miért vállalta, hogy a szerbek, németek és magyarok lakta Ószivác orvosa legyen, főként, hogy ez a terület akkor már a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozott.

Ószivácra érve néhány évig nem foglalkozott irodalommal, a falu lakossága nem is tudta, hogy önfeláldozó orvosa, aki medikus korában maga diagnosztizálta cukorbetegségét, majd az első világháborúba való sorozáskor tudja meg, hogy tüdőbaja is van, valójában ismert író. Trianon után az írók egy része eltávozott a Vajdaságból, mások érkeztek, Szentelekyre akkor figyeltek fel, amikor a szabadkai Bácsmegyei Naplónak elküldte Kiss Józsefről szóló nekrológját. Ily módon közvetve vajdasági pályakezdése is az ő nevéhez fűződik.

Az európai kultúrákért rajongó, nagy műveltségű Szenteleky nem volt arra predesztinálva, hogy kisebbségi irodalomalapító legyen. Mélyen megélte azonban a vidék hagyománytalanságát, amely nem volt annyira sivár, mint ahogy tudta, ám eszménye ilyen tekintetben Erdély volt, ahol a történelemnek és kultúrának évszázados emlékeit elérhető közelségben látta. Ezen kívül tudatában volt annak, hogy Pest mint irodalmi központ megszűnt a határon túl élő írók számára, s hozzákezdett az irodalmi élet szervezéséhez. Ószivácon amatőr színtársulatot is létrehozott, nemcsak a magyarok, hanem a németek számára is, drámát is írt nekik, ezek egyike a Műkedvelők címet viseli. A kor legjelentősebb irodalmi folyóirata, a Kalangya indítása fűződik a nevéhez, jelmondatával együtt: gyűjtsd a termést kalangyába, amely Szenteleky integráló személyiségére is utal. Ákácok alatt címmel antológiát szerkesztett, melynek előszavában kifejti a még sokáig ható és vitatott elméletét a couleur locale-ról, miszerint az írónak dolga és feladata a mában élni, a körülötte zajló életet megírni.

Juhász Erzsébet nem Szenteleky egész életét és munkásságát dolgozza fel, csupán utolsó néhány évét. Arra a kettősségre építi történetét, amit a „külső” és a „belső” ellentéteként fogalmaz meg, azaz hogy a mostoha társadalmi körülmények és a művész érzékeny lelkivilága között mekkora szakadék tátong. Számos jelöletlen, de jól felismerhető idézet szerepel a regényben, többek között azok a Szenteleky-sorok, amelyek a vidék helyzetét és saját pozícióját írják le: „Éjjel van, horkol a dagadt disznóhizlaló, / a százláncos gazda gutaütötten emészti / az esti vinkót meg a paprikást”, a művészt nem érti senki, nem is értékeli.

Ahogyan az idézetek szó szerint vagy torzított formában jelennek meg a műben, ugyanúgy ötvöződik egymással dokumentum és fikció. Vannak helyszínek, szereplők valós névvel, míg másokat megváltoztatott. Művészregényként és kulcsregényként is olvasható, s annak ellenére rokonítható Herceg János Ég és föld című regényével, hogy az utóbbi személyes élményeit mondja el, Juhász Erzsébet pedig irodalomtörténeti adatokra támaszkodva, a képzelet erejével jeleníti meg egy öntudatára ébredő korszak irodalmi életét. A kulcsregény figuráit Hornyik Miklós azonosította és sorolta fel kritikájában. Ugyanő mondja azt is, hogy a ~ben tetten érhető, hogyan változott a szerző koncepciója írás közben. Szerinte a Műkedvelők „leginkább talán Esterházy Pétertől inspirált »bevezetés«-nek készült »a jugoszláviai magyar szépirodalomba«”, s „lett belőle végül (egy-két remek anekdotikus részlet ellenére) kisebbségi sorsregény, mint amilyen Grendel Lajos Éleslövészete”.

Vitriolos, ironikus hangvétellel indul a Műkedvelők. A többes szám első személyű elbeszélő egyfajta képviseleti szerepben szólal meg, „nagyapánknak” nevezi Sztantits Aurélt, s feleségét, akit negyvenévesen, négy hónappal a halála előtt vezet oltárhoz, „nagyanyánknak” nevezi. Élet és mű leporolását ígéri, miközben azt érzékelteti, nem sok érték lappang a por alatt. Az Új Symposion második nemzedékéhez tartozó Juhász Erzsébet eleve kétellyel viszonyul a helyi színek elméletéhez, amelyet a második világháború után kétszeresen is kétségbe vontak. Először „polgári” beállítottsága miatt, majd éppen az Új Symposion látta benne csupán a szélesebb horizont feláldozását a szűkebbért. Sztantits-Szenteleky vívódását megjelenítve azonban a regény során lassan eloszlik az irónia, és átadja a helyét a megértő magatartásnak. Annak a felismerésnek, miszerint Szenteleky mindvégig a kis- és a nagyvilág között őrlődik, s maga tudja legkevésbé megvalósítani irodalmi programját. Itália és Párizs fényei vonzzák, a fontainebleau-i erdőbe vágyik, szívesebben játszatja regényét nemzetközi társaságban, az olasz Isola Bellán, mint vidéki kisvárosban. Juhász Erzsébet megtalálta az azonosulási pontokat, és belátta, hogy a kisebbségi író elkerülhetetlen sorsa az állandó kételkedés és a felőrlődés.

Mély irodalmi alkotássá akkor válik Juhász Erzsébet regénye, amikor Sztantits-Szenteleky életének utolsó napjait idézi fel. A halállal való szembenézés és az annak árnyékában kibontakozó szerelmi szál hiteles ábrázolásával egy tragikus emberi sors jelenik meg előttünk.

Irodalom

Elek Tibor, A Műkedvelők írója: Juhász Erzsébet prózájáról = Uő.: Szabadságszerelem. Pozsony, 1994, Kalligram Kiadó.

Fekete J. József, Mű-kedvelők = Uő.: Próbafüzet. Forum, Újvidék, 1993.

Harkai Vass Éva: Újraolvasat: Juhász Erzsébet: Műkedvelők = Uő.: Rések és korosztályok. Forum, Újvidék, 2005.

Hornyik Miklós, Műkedvelők = Uő.: Titokfejtők. Forum, Újvidék, 1988.

Thomka Beáta, A távollét szemantikája, Híd, 1986/1.