súgó szűrés
keresés

Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán – A test angyala

Szerző
Parti Nagy Lajos
Kiadás éve
1997
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pécs
Kiadó
Jelenkor Kiadó
Oldalszám
91
A szócikk szerzője
Smid Róbert

A regény első részlete eredetileg 1990-ben, a Jelenkor folyóirat hasábjain látott napvilágot. A szöveget a fiktív szerző levele kísérte, melyet Balassa Péternek írt. A korszak egyik legelismertebb kritikusa belement a játékba, és üdvözölte a szerző első olyan írásművét, amelyet a nyilvánosság elé bocsátott. A könyvformában való megjelenésekor a szöveg műfaji megjelölés már megváltozott: „habszódiaként” hivatkozik magára a regény, amely a Parti Nagy-féle poetikában a Szódalovaglástól jelenlévő torzítások, kontaminációk sorát gyarapítja. A rapszódia műfaja melodramatikus giccsbe fordul, vagyis „felhabosbabosítódik”. A megírt írónő pedig nemcsak Parti Nagy életművében nem előzménynélküli – hiszen már szerepelt az Ibusár c. drámájában („huszerettben”) mint ábrándozó MÁV-pénztáros, aki előadja saját operettjét –, de a kor irodalmában sem. Két nagy elődjének a Psyché és a Tizenhét hattyúk tekinthető. Míg az előbbi ténylegesen olvasható egy 19. századi költőnő verses hagyatékaként, az utóbbi az intertextusok halmozásával és a történeti beszédmódok szándékos vegyítésével előadva már ’90-es évekbeli történet. Mindkettő a memoárirodalom különböző formái között létesített kapcsolatot. Sárbogárdi Jolán azonban az A test angyalában nem a saját életét írja meg – azazhogy többszörös közvetítéssel mégiscsak.

Parti Nagy ezzel az alteregójával kísérletet tett arra, hogy megalkosson egy ponyvairodalmat habzsoló szerző tollából született regényt. Ennélfogva a túlstilizálások („Elmerülve majd elfelejtette, hogy hazafelé vásároljon egy szép, tartalmas hanglemezt valamint egy humoros »babát« Mercedesnek, mivel aznap este éppen Őhozzá volt »hivatalos«, ahol Maci 19. születésnapját ünnepelték, mert sajnos évvesztes volt…”), a hiperkorrekciók („A továbbiakban jólesően döbbent rá, hogy Dénes talpig egyenes és tiszta szándékú, így becsületes gerinccel állhat édesanyja érett Asszonyi és átható tekintete elé, melynek sziluettje már várta lányát a nappali ablakán élesen kirajzolódva a Benczur utca sötétjében.”), a malapropizmusok („Hanem ha tolakodónak érezte amit elkövettem imént vagy esetleg nem megfelelő, azt a kategorikus nem eljövésével jelezze! Expresszis Werbis!”) vagy az anakoluthonok („Ötvenkét hosszú percen át úgy vártam reád a rendkívül hűvös teraszon, mint testnek a kenyér!”) a dilettáns zsánerirodalmat imitálják, annak valamennyi intézményes velejárójával: a túlcsorduló szenvedélyek groteszk alakzataitól egészen a megszerkesztetlenségig. Ugyanakkor ezt az alacsonyabb kulturális szintet annyiban mégis a magasirodalomhoz kapcsolja a regény, hogy többek közt a Flaubert Bovarynéjában megjelenő szimptómával szembesíti az olvasóját: az irodalmi szövegek olvasása mind a megírt szerzőnőben, mind főhősnőjében, Margittay Edinában a romantikus művekbe menekülést váltja ki; az életet felülírja a szövegvilág. Ebben a kötésben fonódik össze a ponyva kisebbségi komplexusa – vagyis az a cél, hogy terjengős körmondataival és választékosnak szánt kifejezéseivel a regény megüsse a szépirodalmi sztenderdet –, illetve Jolán eszképizmusa, valóság előli menekülése az irodalomba mint szépségbe és tökéletességbe. Ahogy azt Széni Katalin észreveszi, szintén ennél a csomópontnál keresztezi egymást (az előbbihez képest inverz módon) Parti Nagy és Sárbogárdi vágya: az előbbi ponyvát kíván művelni, míg az utóbbi irodalmat szeretne előállítani. Ebbéli törekvésében pedig a fiktív szerzőnő odáig megy, hogy a szóismétlések elkerülése végett még főszereplőjét is átnevezi néha Enikőre, illetve Emesére is.

Annyiban tehát mégiscsak hasonlít Lónyai Erzsébethez és Csokonai Lilihez Sárbogárdi Jolán karaktere, hogy írásművében a narráció nyelvezete és főhősnőjének az elképzelt nagyvilági középosztályléte (pl. a Gerbeaud cukrászdában nassolással az aerobic után) végső soron saját egzisztenciális helyzetéről, érzelmi állapotáról ad látleletet. A nyelvi szabályrendszer szempontjából motiválatlan nagy kezdőbetűjű szavak is mind a fellelkesültség érzelmi töltetét hordozzák, ami pátosszal ruházza fel például a „Vezető Beosztás”-t vagy a „Napi Lap”-ot, de a két nagybetűvel írt DR. névelőtagot is. Továbbá, mint azt több kritikus is megállapította a szereplők nyelvezete kapcsán, nyilvánvaló, hogy senki nem beszél úgy, ahogy például Margittay Edina és Balajthy Dénes udvarol egymásnak, azonban nagyon is írnak effajta párbeszédeket a dilettáns szerzők. Ezzel az A test angyala egyszerre mutatja magát a Romána és Júlia Füzetek paródiájának, fiktív szerzőjét pedig a paródia tulajdonképpeni tárgyának. A paródia működése a regényben tehát kétirányú: Sárbogárdi „önkéntelenül” is paródiát állít elő, ezzel pedig ő maga válik Parti Nagy parodisztikus figurájává, és vice versa.

Szerző és megírt szerző viszonya ennek alapján több aspektusból is felveti az átírás kérdését. Először is, Parti Nagy a korábbi folyóiratközlést regényterjedelművé bővítette; másodszor, a könyvben a fiktív szerző tulajdonneve címszerepbe került; harmadszor, ezzel olyan oda–vissza-írás megy végbe Parti Nagy és Sárbogárdi között, hogy már nehéz egyértelműen eldönteni, ki imitált kit és mit; negyedszer, amennyiben a paródia nem más, mint művészi újrahasznosítás, úgy itt a ponyvazsánerek újrakontextualizálódnak; ötödször, Sárbogárdi alakja az ouevre más darabjából íródik rá a regényre: a folyóiratközlést követte az Ibusár megállóhely hangjáték, majd a dráma, végül pedig a regény megjelenése előtt a Merlin Színház annak dramatizált változatát már bemutatta. Nem véletlen, hogy az A test angyala kezdőmondatára utalva Bombitz Attila megjegyzi, nemcsak hogy „még soha nem volt egymáséi” Margittay Edina, de önazonos sem lehetett soha ennyi átírás után. Ezek a szerzőt, főszereplőt, műfajt érintő át- és újraírások pedig annak a Parti Nagy-féle remixesztétikának az alapvető műveletei, amely majd a Grafitneszben éri el klimaxát.

Irodalom

Bombitz Attila, Kinek nevezzelek, Sárbogárdi Jolán?, Jelenkor, 1997/11.

Széni Katalin, Egy fikcionált női szerző, Szövegek Között, 1997/2.