Tandori Dezső: Ködös iker

A Ködös iker megjelenéséig Tandorinak napvilágot lát közel félszáz prózakönyve (regények, esszék), tizenöt verskötete, száznál több műfordítása, köztük ezeroldalas is. „Kis Ködös Iker, lelkem jobb fele […] te a másé voltál. Mindig és örökre a másé […] Ég veled […] Mostohaapád.” A tizenkét novellából mérnökien szerkesztett kötet címadó elbeszélésének befejező soraiban az örökbefogadó tiszta, mégis vérre menő szeretetekap hangot. A Tandori-féle borongós, ironikus és kemény metafizikai krimi itt is tartalmazza a borzalom kellékeit (hörgő, leszakadt karú-lábú félhalott gödörbe lövése és más gyilkosságok), de a történet mélyén, az emberi kapcsolatokban morálfilozófiai és lélektani problematika sejlik föl – Raymond Chandler, Poe, Georges Simenon, Ambrose Bierce, Dosztojevszkij szellemében. A Ködös iker borítóján a szerző megszólítja olvasóját: „Kérlek, Igaz Hívem, […] ne mondd azt: Tandori Dezső költő-műfordító akkor hát prózát is írt, na ja […] prózát akartam írni kezdettől fogva! […] halld meg Kegyes!” A megjelenések, a díjak (Kossuth-, Prima Primissima-, Goethe-), a számszerűségek az érdeklődést és elismerést jelzik. Nem egy kritikusa tartja kortárs irodalmunk „legnagyobb géniuszának”. Munkásságaegészének vizsgálata, világirodalmi léptékű mérlegre helyezése azonban el sem kezdődött.

A cím, Ködös Iker, a rejtélyek kulcsa és a visszaemlékező „mélyépítő mérnök” neve. Egy ízben azt álmodja, hogy egy Iker él benne, „ködösen látta is”. Máshol megjegyzi: „mintha az egész életemet ilyen köd borítaná, az, amit látok belőle, ami tisztán kirajzolódik, nem is érdekes soha”. Semmi nem rajzolódik ki tisztán. „Husszián doktor ráhagyta mintegy anyámat apámra (nevelőapámra).” A fafaragó nevelőapa hozza első házasságából a fiát, Dódit. „Nekem mindig olyan volt, hogy az ikertestvérem.” Velük él még Rike G. (nevében az iker szó betűi), a fafaragó és Dódi közös szeretője, talán „kettős kém”, mielőtt végleg eltűnne, megvallja az elbeszélőnek, ugyanúgy szereti, mint Dódit. Az ikresítés-tudathasadás romantikus toposzát Robert Louis Stevensontól Babitsig és Roman Polanskiig (Kínai negyed) szívesen alkalmazzák a bűnügyi műfajok. Tandori a végletekig kihasználja a jelenségben rejlő „ködösítési” lehetőségeket anélkül, hogy élne a különös események misztikus vagy fantasztikus magyarázatával. A cselekmény ideje, helye konkrét, a mélyépítő(!) történelemszemlélete, a család álláspontja világos. 1944, a Várdomb környéke, az orosz katonák „krumplit pucolni” hajtják a megerőszakolandó nőket, a szereplők „felszabadulás” helyett „háború utánt” mondanak. A tájékozott olvasó felfigyelhet az elbeszélés önéletrajzi vonatkozásaira (családi emlékek, törődés a madarakkal, lóversenyek, páratlan munkatempó). Ez a sík még megrendítőbbé, máshol szórakoztatóbbá teszi a nyomozást-megfejtést.

A könyv igen alkalmas a roppant szerteágazó, ugyanakkor következetesen épített életművel történő ismerkedésre. Gondolati háttere néhány egyénien felfogott és az alkotó műhelyében sokszor megdolgozott művészi-filozófiai eszme. Hérakleitosz tételét, „kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba”, identitásproblémaként kezeli. A folyóba (a múló idő) egy pillanattal később már egy másik, megváltozott személy „lépne”, aki nem azonos iménti önmagával. Az író többször hivatkozik az egzisztencialista Camus Sziszüphosz-magyarázatára. A mitológiai király újra és újra megkíséreli a visszagördülő sziklát a csúcsig vinni, ez a küzdelem a boldogsága, léte értelme. Wittgenstein (Witti) rendszerében is saját nézeteinek és alkotói gyakorlatának lehetséges párhuzamát leli meg, amikor ilyen helyekre utal: „filozófiát csak költészetben lehet csinálni” vagy: „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. A nyelvi kifejezés, a kimondhatóság dilemmája ez.

A bevezetés (Irgalmatlan történet: könyvünk) és a befejezés (Újabb tőrmellék) keretbe foglalják az I–IV-ig jelölt ciklusokat. Az első ciklus első elbeszélése folytatja az exponált iskoláskori és ifjúkori témákat, az utolsó ciklus felnőttkori nyugati utakról számol be, autobiográfiai és útikönyvi hitellel. A két középső az irgalmatlan történetek helye, köztük a Maury-Morny hangjáték erősebb idegzetűeknek. A kötet végtelenített, körforgó kompozíciója megszüntetni látszik az időt. Mintha azt érzékeltetné, hogy a szöveg határtalan, szétárad, ezért csak ideiglenes lehet a kezdő- és végpont kijelölése, az autonóm mű kiszakítása a folyamatból. A VÉG után következik még másfél oldal, mely a ~ készüléséről tudósít: „E könyv tervét most a Gellért-hegy felé viszem. Ha leadtam, találkozni fogok Topóval.” Topó D’Azaray írói álnév és egy figura a legendás Nat Roid-féle (Tandori-anagramma) „madárfelügyelős” krimikben. A mű önmaga keletkezéstörténete is – az élet- és a műterep áthatják egymást. Ez a posztmodern jelleg megfigyelhető a monumentális Sár és vér és játék (1983) c. önéletrajzi regényben, a Vigyázz magadra, ne törődj velem (1989) versválogatásban, a rajzokban, Az evidencia-történetek (1996) aforizmatikusságában, legsötétebb bűnügyeiben, a Vér és Virághabban (1998), a Költészetregény (2000) érzékeny és tudós esszéiben (mások mellett Szép Ernőről, Karinthy Frigyesről, Szabó Lőrincről) és a megint műfaji-nyelvi provokációnak számító prózaversben, a Koppár Köldüsben (1991), mely végig egy abszolút egyéni, dekonstruált, akusztikus műnyelven íródott – koppenhágai, párizsi, kölni, düsseldorfi kalandozásokról és még annyi másról, a kopár koldusról is.