súgó szűrés
keresés

Az obsitos

Rendező
Balogh Béla
Bemutató
1917.10.22.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 3 perc
A szócikk szerzője
Dósa István

A 20. század első felének egyik legnépszerűbb populáris műfaja az operett, amelynek Bécs mellett Budapest a fellegvára. Az első világháború előtt, alatt és után a könnyed zenés előadások a szórakoztatóipar legfontosabb részét képezték. Alkotóik között nem kisebb neveket találunk, mint Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Huszka Jenő. Fő műhelye a ma már nem létező Király Színház, ahol olyan művészek közreműködésével mutatták be a darabokat, mint Fedák Sári, Király Ernő, Lábass Juci, Kosáry Emmi, akiknek a neve mostanra feledésbe merült, de száz évvel ezelőtt az egész főváros ismerte és szerette őket.

Nem csoda, hogy a közönség kedvenc darabjait a filmesek is hamar felfedezték, hiszen a siker garantált volt: az első világháború alatt a mindennapos problémákat néhány órára feledtette a színház és a mozi. A némafilm korszakában készült operettadaptációk közül néhány száz méternyi töredék maradt csak ránk, ilyen a később Hollywoodban világhírűvé vált Kertész Mihály által rendezett Tatárjárás (1917) részlete, valamint a Leányvásár (Forgács Antal, 1918) mozgóképtorzója. A főszerepeket itt is gyakran színpadi színészek játszották. Elvesztek azonban a Mágnás Miska, a Csárdáskirálynő és további híres operett-átdolgozások.

Fennmaradt viszont Balogh Béla (1885–1945) 1917-es némafilmje, Az obsitos. A harctérről hazaérkező rendező az Astra Filmgyár produkciójában készítette el Kálmán Imre színpadi művének filmváltozatát, librettóját korának elismert szakembere, Bakonyi Károly írta. Kálmán Imre a film bemutatójára külön kísérőzenét is komponált. A film operatőri feladatait Zsitkovszky Béla, az első magyar némafilm, az 1901-es A táncz alkotója látta el. Az obstitost sokáig elveszettként tartották számon, 1992-ben rekonstruálták egy előkerült kópia alapján. Technikai állapotának gyengeségétől eltekintve páratlan értéke a korai magyar filmgyártásnak.

A történet az első világháború előtt kezdődik. Egy édesanya két gyermekével, Gyurival és az eladósorban lévő Málcsikával él ősi birtokukon. Gyuri szerelmes a szép molnárleányba, ám az kikosarazza, és máshoz megy feleségül. Az elkeseredett fiút öngyilkossági szándékában látomásként megjelenő édesanyja akadályozza meg. Így világgá megy, később a közben kitörő világháborúban katonaként harcol. Falujára a kálvárián keresztül tekint vissza, amely Gyuri későbbi „kálváriájának” szimbolikus megjelenése. A fronton ismerkedik meg Andrással, akivel a szoros barátság mellett külső hasonlóság is összeköti. Egy felderítés során Gyuri életét veszti. Kiemelkedő momentum ezen a ponton az anya álma, amelyben megjelenik számára a harctéren egy fehér ruhás női alak, a béke angyala magasra tartott pálmaággal és kibékíti az ellenséges katonákat. Álma valóra válik, hiszen eljön a fegyvernyugvás. A film antimilitarizmusa háborúellenes segélykiáltás, hiszen készítése évében még javában zajlik a világégés.

A történet folytatásában András hazaindul megvinni a rossz hírt Gyuri családjának, ám hasonlóságuk a rokonokat is megtéveszti, így Andrásban Gyurit vélik felismerni. Az igazi bonyodalmak ekkor kezdődnek, hiszen a katona és Málcsika (aki számára hamar kiderül az igazság) egymásba szeretnek. A melodramatikus operettek zárásaként nem maradhat el a boldog végkifejlet: a titokra fény derül és a fiatalok egymáséi lesznek.

Az obsitos kivitelezése, technikai színvonala megfelel kora követelményeinek. A színészek játéka – ez a korban korántsem számított különlegesnek – igen teátrális, ugyanakkor a Gyurit alakító Torday Ottó jelenléte sűrítetten drámai, míg a Málcsikát megformáló Boyda Juci játéka könnyed, csakúgy, mint partneréé, Vándory Gusztávé. A film jobbára szekond- és totálplánokat alkalmaz, így színészek mimikája kevésbé érvényesül; csupán az egyik csúcsjelenetnél, a titok feltárásánál használ a rendező néhány közeli felvételt. A totálplánok olyan életszagú jeleneteket tesznek lehetővé, mint egy kocsmai társasági esemény, továbbá játszó gyermekek fürdőzésének bemutatása. Emlékezetes továbbá, amikor a főhős – búcsúzásképpen – még egyszer végigtekint szülőfaluján, mielőtt világgá megy, vagy a harctéren játszódó felderítési szekvencia. Az obsitos kevés statisztával dolgozik, hiányoznak belőle a nagyszabású tömegjelenetek (az egyetlen ellenpélda a békekötés: ezt valószínűleg kölcsönözték, kivágták valahonnan).

A film betekintést nyújt a háborús hétköznapokba, a falusi életképek sora pedig annyira „rögvalós”, hogy – Nemeskürty István szavaival – „mintha valami korai neorealista filmet látnánk”. Az obsitos akkurátusan ábrázolja a vidéki társadalom különböző szintjeit, és rávilágít a társadalmi különbségek konfliktusára is, hiszen a nyitány bonyodalma és Gyuri bujdosásának fő oka az a szerelmi csalódás, amely a közte és a molnárlány közötti osztálykülönbségből fakad.

Az „operettfilmek” a tízes évek utáni második aranykorukat a hangosfilmkorszakban élik, 1931 és 1944 között. Kiemelkedik igényességével a Gül baba (Nádasdy Kálmán, 1940)a török hódoltság idején játszódó Romeo és Júlia-történet, valamint a Bob herceg (Kalmár László, 1941) adaptációja, továbbá 1942-ben mutatják be Pista tekintetes úr (Daróczy József, 1942) címen a Mágnás Miska adaptációját.

Az „operettfilm” a későbbiekben is virágzik: újabb aranykort élt meg a hatvanas években, a színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt.

Irodalom

Nemeskürty István, Atlantisz megmentett darabja, Filmvilág, 5. sz., 1992, 42–43.

Kőháti Zsolt, Tovamozduló ember tovamozduló világban – A magyar némafilm 1896-1931 között,Budapest, 1996, Magyar Filmintézet, 105-108.