súgó szűrés
keresés

Bolse Vita

Rendező
Fekete Ibolya
Bemutató
1996.10.10.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 37 perc
A szócikk szerzője
Barkóczi Janka

A rendszerváltás időszaka a modern magyar történelem egyik jól dokumentált pillanata, amely elsősorban a film- és videotechnika fejlődésének, valamint a médiatartalmak iránti növekvő keresletnek köszönhető. Azok az audiovizuális anyagok, amelyek megörökítették ezt a rövid, de annál fontosabb korszakot, részévé váltak a társadalmi emlékezetnek. A dokumentátorok jelentős munkája mellett azonban azt is ki kell emelni, hogy a rendszerváltásról a mai napig feltűnően kevés játékfilm készült Magyarországon. A kisszámú fikció egyike Fekete Ibolya Bolse Vita című alkotása, amely néhány évvel 1989 után, még erősen kortárs nézőpontból ábrázolja az egész társadalmat érintő változást. A film az események nagyobb összefüggéseit elsősorban hangulatokon, személyes élményeken keresztül ragadja meg, így rajzol hiteles és érzékletes képet a megélt közelmúltról. A rendezőnő ebben az esetben is, akárcsak más munkáiban, kitágítja a nemzeti narratíva kereteit, és az egész közép-európai régió fejlődését meghatározó közös történelmi tapasztalatot próbálja megragadni.

A Bolse Vita előzményfilmje az 1989 és 1992 között forgatott kétrészes dokumentumfilm, Az apokalipszis gyermekei: három fiatal orosz férfi, valamint egy brit és egy amerikai lány sorsát mutatja be, akik a magyar fővárosban próbálnak szerencsét. Mindegyikük különleges, mégis tipikus utat jár be, történetük olyan fordulatos, hogy további feldolgozásért kiált. Fekete erre az anyagra épített, amikor első játékfilmjében az akkor már sikeres dokumentumfilm tartalmát dramatizálta. Az eredeti alanyok közül Jurij Fomicsov amatőr szereplőként bekerült a játékfilmbe is, a többiek azonban hivatásos színészek. A Mozgókép Innovációs Társulás és a ZDF koprodukciójában létrehozott munkát először a 27. Magyar Filmszemlén vetítették nagy sikerrel, ahol elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó elismerést és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját. Nemzetközi körútján megkapta többek között az Európa Parlament különdíját, a cottbusi filmfesztivál és az angers-i európai elsőfilmes fesztivál fődíját is.

A címet adó Bolse Vita egy lepattant pincekocsma neve, amelyet egy kelet-német házaspár üzemeltet a budapesti Kazinczy utcában. A határok megnyitása után, a rendszerváltás bűvöletében itt találkoznak azok az átvonuló vándorok, akik a jobb élet reményében tartanak nyugatra, vagy éppen kalandot keresve indulnak az ellenkező irányba. Jura és Vagyim orosz zenészek, egy csempészbandától leszakadva érkeznek Budapestre, ahol akár maradnának is, mert megtetszik nekik a kultúra és megéreznek valamit az általános eufóriából. Szergej, a szépreményű orosz mérnök a szabad nyugati világban szeretne karriert csinálni, azonban a jugoszláv határ átlépéséhez szükséges 200 dollárt egy pesti KGST piac árusaként kell összeszednie. Az angol Maggie és az amerikai Susan izgalmasabb, őszintébb helynek tartják Kelet-Európát saját hazájuknál, ezért ők is a poros, fülledt Budapesten ragadnak. A távolról indult életutak egyszer csak összefutnak, Jura és Maggie egymásba szeret, Vagyim szaxofonjátéka iránt érdeklődni kezd a közönség, a mérnök pedig az éppen formálódó alvilág ügyeibe bonyolódik. Egy percre úgy tűnik, ki-ki kézbe veheti a sorsát, s noha az új játékszabályok még nem teljesen tiszták, sejteni lehet, hogy a szabadság ezen rövid és kavargóan sűrű napjaiban sok fontos dolog eldől.

A Bolse Vita történetét elsősorban az impressziók, érzelmek hatják át, a szerkezet címekkel elválasztott, rövid fejezetekből áll össze, fontos benne a kor hangulatát tükröző zenehasználat. A film a szereplőket követve a város mentális és fizikai állapotát is megörökíti, a gangos bérházak világától a Vörösmarty tér decens környezetén át a piac nyüzsgő lepusztultságáig. Fekete Ibolya, aki Szomjas György mellett forgatókönyvíróként kezdte pályáját, nemcsak a valóságból gyűjtött anyaggal dolgozik, de esetenként magát a valóságot keveri a fikcióval. Intuitív érzékenysége erős elméleti felkészültséggel párosul, jól ismeri a Budapesti Iskola hagyományát, maga is publikált a témában, 1979-ben pedig kötetet szerkesztett Dokumentum és fikció I-II. címen. A film elején és végén a kelet-európai rendszerváltásokról készült archív felvételeket látunk: ezek először a reményteljes átalakulás pillanatait, majd a káoszba és fegyveres konfliktusokba fulladó társadalmat mutatják. E képek már 1996-ban is nosztalgikusan és sokkolóan hatottak, ezért nemcsak történeti perspektívába, de erős emocionális keretbe is helyezik a cselekményt. A rendezőnő, aki tisztelettel, mégis játékosan ábrázolja a múltat, egy interjúban így magyarázza az emlékezés jelentőségét: „Nagyon fontos dolognak tartom, hogy folyamatosan rögzítsük, ami mostanság velünk történik, mert radikális változásokról van szó. Mert ha nem tesszük, akkor egy idő után ott fogunk állni, és nem fogjuk érteni, hogyan lettünk olyanok, amilyenek lettünk. Muszáj figyelni, észnél lenni, mert gyorsuló tempóban deformálódik az emlékezet, a rövid távú emlékezet is.”

Irodalom

Bihari Ágnes, A történelem hátsóudvara. Beszélgetés Fekete Ibolyával, Filmvilág, 9. sz., 1996, 26–27.

Király Hajnal, Figyelni, rögzíteni mindazt, ami velünk történik. Beszélgetés Fekete Ibolyával, Filmtett, 2002. május 15., https://www.filmtett.ro/cikk/1666/beszelgetes-fekete-ibolya-rendezovel (Utolsó letöltés: 2019. 03. 16.)

Vincze Teréz, Játékfilmes dokumentátor. Fekete Ibolya = Zalán Vince szerk., Magyar filmrendezőportrék, Budapest, 2004, Osiris, 247–265.