súgó szűrés
keresés

Együttélés

Rendező
Gyarmathy Lívia
Bemutató
1983.10.06.
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
1 óra 20 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A nyolcvanas években sorra készültek a közelmúlt kollektív traumáit feldolgozó történelmi dokumentumfilmek (Ember Judit: Pócspetri, 1983/1989; Gazdag Gyula: Társasutazás, 1985; Gulyás Gyula – Gulyás János: Törvénysértés nélkül, 1988). Jóval Sára Sándor sokat méltatott filmsorozata, a Sír az út előttem (1987) bemutatóját megelőzően foglalkozott Gyarmathy Lívia a bukovinai székelyek történelmi tragédiájával az Együttélésben.

Gyarmathy Pécs környékén talált rá a bukovinai székelyek és a dunai svábok Romeo és Júlia-szerű, történelmi tragédiák által motivált szerelmi drámájára. A két szomszédos településen, Sombereken és Palotabozsokon él a székely Csibi- és a német Pflug-család, amelynek fiataljai, Csibi Zoltán és Pflug Mária összeházasodni készülnek. Zalán Vince szavaival élve, a shakespeare-i „dráma első két felvonása már lezajlott”, ám a két család tagjaival, valamint az érintettek szubjektív, érzelmekkel és indulatokkal telített beszámolóival szemben objektív nézőpontot képviselő néprajzkutatókkal és történészekkel készített interjúkban feltárulnak a közeli és a távoli múlt eseményei, amelyek szembefordították Csibiéket és Pflugékat egymással. Az Együttélés címe így kettős értelmű: egyrészt utal arra, hogy a két fiatal összeköti az életét a szüleik és nagyszüleik közti történelmi-etnikai ellentétek ellenére, másrészt arra, hogy ha már a múlt tragédiái összekényszerítették a székelyeket és a svábokat, a békés jövőt szimbolizáló Zoltánért és Máriáért meg kell tanulniuk végre egymás mellett élni.

Gyarmathy Lívia így jellemezte munkamódszerét: „Azokban a filmjeimben, amelyekben megpróbálok vállalni bizonyos általánosításokat, bár dokumentumelemekkel dolgozom, mégis egy nagyon erőteljes és tudatosan felépített játékfilmes dramaturgiát alkalmazok”. Gyarmathy alapvetően kétféle dokumentarista módszerrel dolgozott: a „jelen” történéseit, az esküvőt direct cinema stílusban, külső megfigyelői pozícióból követte le, míg a múltat klasszikus riportokkal, híradófilmrészletekkel és archív fotókkal elevenítette fel. A rendezőnő az anyag összevágása során működésbe hozta a suspense mechanizmusát, azaz eleinte csak sejteti, mitől olyan feszültek az esküvő előtt álló fiatalok, és ahogy közelednek a polgári, majd a templomi szertartás felé, a „jelen” történéseit megszakítva, flashbackek formájában úgy adagolja fokozatosan az információt a székelyek második világháború alatti, majd a németek 1945 utáni kálváriájáról, a két népcsoport konfliktusáról.

Minden dialógusnál és visszaemlékezésnél többet elmondanak a fiatalok lelki világáról, megpróbáltatásairól a közelképek. Sem a polgári, sem a templomi szertartáson nem láthatunk mosolyt Zoltán és Mária arcán: törődöttek, karikás a szemük, mintha maguk is közvetlenül átélték volna azokat a történelmi traumákat, amelyeket szüleik, nagyszüleik megtapasztaltak. Ahogy a korukbeli átlagnéző, úgy a fiatal férfi és nő sem sokat értettek családjaik ellentétéből. A film a múlt fokozatos feltárásával, mindkét fél nézőpontjának bemutatásával kísérli meg értelmezni, hogy a Pflug família eleinte miért nem látta szívesen Zoltánt, illetve hogy miért képezte heves viták tárgyát az, hogy Sombereken vagy Palotabozsokon tartsák-e a sátoros lagzit. A szükségmegoldás az lett, hogy mindkét helyen folyt a lakodalom, este pedig ide-oda ingáztak az elgyötört fiatalok. Az Együttélés igen hatásos módon és hitelesen mutatja be, hogy a közelmúlt történelemformáló ideológiái, az irredentizmus, a fasizmus, az antifasizmus és a bolsevizmus hogyan romboltak le, keserítettek meg emberi életeket, sőt deformálták egész népcsoportok kollektív pszichéjét. Akár a házasságkötés miatt, az egy családdá válás okán a jelenben, úgy tulajdonképpen a múltban is hasonló a bukovinai székelyek és a magyarországi németek sorsa. Mindkét etnikumot a 18. században telepítették át először idegen országokba, majd a 20. században a bécsi döntés és a háború sodorta a székelyeket Baranya megyébe, ahol a dunai svábok betolakodó idegenekként tekintettek rájuk 1945 után, hiszen olykor a németekkel egy háztartásba, illetve a kitelepítettektől elvett ingatlanokba költöztették őket. A székelyt és a svábot tehát egyaránt meghurcolták a mindenkori politikai rendszerek, az egymás mellé kényszerítettek egymás ellen fordultak, konfliktusok és tragédiák kavartak újabb indulatokat: egy székely asszony beszámolója szerint szabályos küzdelem folyt a németekkel a közös tűzhelyért vacsorakészítések alkalmával; egy német asszony pedig elmondja, hogyan verte agyon az édesapját egy félreértés miatt egy székely, hogy azután még őket vegyék elő a rendőrök. Az Együttélés arra is rávilágít, hogy a 20. század megrázkódtatásait egyhamar nem lehet kiheverni, generációk életét fogják még meghatározni a második világháború borzalmai és a diktatúrák által okozott, talán helyrehozhatatlan károk. A zárószekvencia is vészjósló, amelyben az édesanyjával táncoló Zoltán zokog, majd Gyarmathy Lívia éles vágással egy sötétben hangosan elrobogó teherautó képére vált. Azonban ennél is nyomasztóbb a már a templomi esküvő után felvázolt konfliktus: Zoltán és Mária nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik faluba költözzenek össze, és a lány édesanyja aggódik, hogy Mari nem fogja beszélni és gyermekének átadni a német nyelvet. Így felvetődik a kérdés: működik-e majd az együttélés, nem mérgezik-e meg azt a történelmi traumákból fakadó, végső soron mégiscsak feloldhatatlan családi konfliktusok?

Irodalom

A hazaszeretet filmje – huszonöt év múltán az Együttélésről. Gyarmathy Lívia és Zalán Vince beszélgetése. Magyar Napló, 2007. 6. sz.

Szilágyi Ákos: Történelemnagyítás – vagy személyes emlékezet. Gyarmathy Lívia: Együttélés. Filmkultúra, 1983. 4. sz.

Zalán Vince: Történelmi ingajárat. Együttélés. Filmvilág, 1983. 10. sz.