súgó szűrés
keresés

Gombnyomásra

Rendező
Macskássy Kati
Bemutató
1973
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
11 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

A hetvenes évek elején a magyar animációs film számos alkotója riportokat, valós szituációkból származó szövegeket használt fel egy vagy több művében. Szoboszlay Péter egy házmester rádióműsorban elhangzott hátborzongató monológját rekonstruálta a Rend a házban (1970) hangsávjában, Kovásznai György anima verité-filmje, a Körúti esték (1972) eredeti helyszíneken rögzített beszédek részleteivel társította képanyagát, Vajda Béla kollázsfilmje, a Pléh-boy (1973) képsorai alatt pedig eredeti rádiós riport hallható. Ebbe a sorba illik, de ki is lóg innen a szociografikus animáció azon változata, amelyet Macskássy Kati (1942–2008) dolgozott ki Gombnyomásra című 1973-as alkotásában.

A rendező a magyar rajzfilmgyártás megteremtésében elévülhetetlen érdemeket szerző Macskássy Gyula lányaként úgyszólván beleszületett az animáció világába, jóllehet a hatvanas évek során a Pannónia Filmstúdióban végzett munkája mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán elvégezte a vágó szakot is. Első animációja, a vegyes technikával készült – rajzanimációt és kollázst használó – Mi lenne Budapesten, ha… (1970) Örkény-adaptációja a groteszk humorú animációk sorába illik, hozzá képest a Gombnyomásra minden értelemben radikális váltást jelent. Ugyan gyereknarrátort és gyermeki szövegeket korábban Szoboszlay Péter egyes animációi is alkalmaztak (Ha én felnőtt volnék, 1966; Aki bújt, bújt, 1968), Bleier Edit műve, a Milyen a Balaton? (1968) képi világa pedig gyerekrajzokat is felhasznált, a Gombnyomásra a gyerekhang, -szöveg és -rajz olyan összekapcsolását kínálta, amilyenhez foghatót Macskássy Kati előtt senki nem csinált a magyar animációban. Azóta is kevesen léptek a nyomába: alighanem a 2010-es vörösiszap-katasztrófát bemutató, Gyerekek vörös tájban című Szoboszlay-animációt (2013) említhetjük a legfontosabb követőjeként.

Orosz Anna Ida a Macskássy Kati-féle szociografikus animációt az 1969-ben, a Filmkultúra folyóirat hasábjain megjelent Szociológiai filmcsoportot! című kiáltványban megfogalmazott alapelvekkel hozza rokonságba, azok megvalósulásának példájaként értelmezi. A Gombnyomásra című animációval kezdődő filmek sorát tudományos tanácsadók, szociológusok segítették (Ajtony Árpád, Makara Péter, Hankiss Elemér), s elkészítésüket kiterjedt kutatómunka előzte meg. A rendező és munkatársai hónapokon – olykor akár egy éven – át válogattak gyerekrajzok és (kis)iskolások által írt fogalmazások ezrei közül. Ám az alkotásmód legrendhagyóbb mozzanata minden bizonnyal az, hogy a filmek létrehozásába bevonták magukat a gyerekeket is: a fogalmazások alapján az előre megírt szövegeket ők mondják fel a hangsávon, a rajzok animálásában pedig tevőlegesen részt vettek. A Macskássy Kati-filmek tehát rengeteg gyermeket tettek bizonyos értelemben társalkotóvá, s új értelmet adtak a „gyermekanimációnak”: esetükben nem a felnőttek által gyerekeknek gyártott mozgóképekről van szó, hanem gyerekek részvételével a felnőtteknek – s a felnőttekről – készített művekről. Macskássy Kati doku-animációi a gyerekrajzokon és a gyermeki gondolatfutamokon keresztül a felnőttvilág anomáliáit térképezik fel: „Sok mindent ki lehetett mondani, talán többet azzal, hogy ezt nem én mondtam, hanem a gyerekek” – idézte fel a rendező.

Mindezek a jellegzetességek először a Gombnyomásra esetében álltak össze, ám legalább két szempontból ez a film még másként működik, mint a későbbi Macskássy Kati-animációk. Itt a háttérben finoman megbúvó, kissé szorongáskeltő zene (Jeney Zoltán szerzeménye) végig egységes kísérete a képeknek, a további filmek zeneanyaga töredékesebb és hangnemében változatosabb. Még fontosabb különbség, hogy a Gombnyomásra az életkorok alapján tagolja a filmet önálló blokkokra: így először a 3–6 évesek, majd a 6–8, utána a 10, végül a 13–14 esztendős gyermekek rajzait láthatjuk, szövegeit hallhatjuk. A további Macskássy Kati-filmekben nincs efféle – talán kissé mechanikusnak tűnő, ám egyúttal összefogottabb szerkesztésmódot eredményező – tagolás, bennük a képek és a szövegek halmozódása nincs ilyen módon egységbe rendezve.

A film fő kérdése, hogy milyennek képzelik jövőjüket (illetve általában a jövőt), családjukat, későbbi életüket a gyerekek. Miként a filmet nyitó felirat is közli, rendre visszatérő képzet és szófordulat szövegeikben az, hogy „gombnyomásra”. Az óvodások mondókáiban és rajzain még felbukkannak mesei motívumok (valaki királylány szeretne lenni, más várban képzeli a jövőjét), ám minél idősebb gyerekek szólalnak meg, annál nagyobb teret kap jövőképükben a gépesítettség, sőt konkrétan a robotok alkalmazására épülő társadalom körvonalazódása. Ezek a sejtelmek és a jövő szürkeségét előrejelző egyéb képzetek szinte a negatív utópiákat idézik meg, élen az olyan kijelentésekkel, miszerint a robot az „egyetlen ember a családban, akit szeretek, hiába gép” (!), vagy hogy valaki élelmiszerboltvezető-helyettesi állásról szőtt álmokat dédelget…

Akárcsak a Gombnyomásra, a rendező további főbb doku-animációi is jól körülhatárolható kérdés(ek)re adott válaszok, vagy akár töprengések és ábrándozások köré épülnek. A „Nekem az élet teccik nagyon…” (1976) komlói cigánygyerekek levelei és rajzai alapján mutatja be, milyenek az életkörülményeik. Az Ünnepeinkben (1981) a gyerekek azt magyarázzák el (sokkal inkább félre), melyik ünnep mit jelent. A Mit vinnél magaddal? –Egy másik bolygó (1986) csokorba gyűjti, hogy a gyerekek kit, mit, illetve milyen szimbolikus értékeket vinnének magukkal egy másik planétára. A Van itt jó is, rossz is (1998) arra kíváncsi, hogy miért jó – vagy éppen kevésbé jó – Magyarországon élni.

Irodalom

M Tóth Éva, Animare necesse est…, Kaposvár – Budapest, 2004, Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar – Pannóniafilm Kft., 74–83.

Orosz Anna Ida, Lerajzolt hétköznapok. A 60–70-es évek magyar animációs dokumentumfilmjeiről, Metropolis, 3. sz., 2015, 60–73.

Orosz István, Gyermekrajzok tükrében. Macskássy Katalin (1942–2008), Filmvilág, 5. sz., 2008, 46–47.

Szemadám György, Fehér zászlóval. Macskássy Kati filmjeiről – két tételben, Filmvilág, 8. sz., 1986, 55–59.