súgó szűrés
keresés

Koncertissimo

Rendező
Gémes József
Bemutató
1968
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
3 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

A magyar animációs film egyik legsikeresebb alkotása a mindössze háromperces Koncertissimo. Rendezője, Gémes József (1939–2013) az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakára járt, s egyike volt azoknak – Bleier Edit és Richly Zsolt mellett –, akik a főiskolán az 1960-as évek során egyetlen alkalommal elindított animációsfilmes képzést elvégezve érkeztek a Pannónia Filmstúdióba. Gémes nemcsak míves egyedi filmjeivel, hanem professzionalista alkatával is kivívta a szakma tiszteletét: nem az önkifejezés, a személyes stílus kifejlesztése, hanem a technikai kihívások, a mesterség fortélyai foglalkoztatták leginkább. Ennek nyomát számos sorozat és egész estés animáció őrzi, amelyben animátorként, tervezőként vagy (társ)rendezőként közreműködött, s egyike volt az elsőknek a hazai animációban, akik szorgalmazták a számítógépes eszközhasználatot.

A Gémes-életmű legszemélyesebbnek mondható vonulata formaválasztását tekintve és hangvételét illetően is összefüggő egységet alkot. Kovásznai György után és mellett Gémes nevével kapcsolódott össze a festményanimáció formája, ő azonban – a nagy renitens Kovásznaival ellentétben – elbeszélő jellegű animációkban alkalmazta ezt a formát, s a karikaturisztikus animáció jegyeihez – különösen a groteszk hangvételhez – igazította. Ennek a törekvésnek legnagyobb remekműve az egyedi filmes debütálást jelentő Koncertissimo, amelyet a stúdió hangmérnöke, Bélai István írt. A nagyvárosba vezető cselekményben elegáns közönség gyülekezik a koncertteremben, s eközben a pódiumon az „előadóművészek” foglalják el a helyüket – de nem zenészeket, hanem katonákat látunk felsorakozni, hangszerek helyett lőfegyverekkel, tankokkal, rakétákkal telik meg az enteriőr. A publikum mégsem zavartatja magát, türelmesen várja az előadás megkezdését. A karmester bevonulásával kezdetét veszi a produkció: intésére eldördül a fegyverarzenál, felrobbannak a rakéták – a „nagy bumm” a filmnek is véget vet, csupán a záró főcím következik ezután.

Két előzményre is visszavezethető a Koncertissimo az életműben. Gémes még főiskolás korában asszisztensként (rajzolóként) vett részt a szatirikus Kovásznai-animáció, a Mesék a művészet világából (1965) elkészítésében; a szkeccsfilm első, az „izgalmas filmeket” kifigurázó epizódja megelőlegezi a Koncertissimo abszurditásig fokozott groteszk ötletét: a mozivetítést robbanás, fegyverropogás kíséri (de ebbe itt még senki sem hal bele). Előkép a Gusztáv-sorozat (1964–68) is, amelyben Gémes ugyancsak közreműködött, s a Koncertissimót a rendező eleinte a karikaturisztikus rajzfilmsorozat stílusában képzelte el. Mivel azonban a kezdeti eredmények nem voltak meggyőzőek, Gémes a festményanimációs kidolgozás mellett döntött – s ez telitalálatnak bizonyult, újat hozott a karikaturisztikus animáció (addig alapvetően rajzfilmes) eszköztárába. A hanghasználat jobban emlékeztet a karikaturisztikus rajzfilmek eljárásaira: a zörejeken kívül csak a katonák artikulálatlan és infantilis – fegyverropogást imitáló – hangjai hallhatóak. Frappáns megfeleltetés a filmbeli események és a hangsávbeli „hiány” között, hogy miként a cselekményvilágban sem tűnnek fel hangszerek, úgy egyáltalán nem kíséri zene a képsorokat.

Koncertissimogouache-sal, azaz művésztemperával (a vízfesték átlátszatlan megfelelőjével) megfestett képekből áll. Bevezető szekvenciáinak (neon)fényei – kivált a suhanó autó szélvédőjén keresztül láttatott fényeffektusok – szinte a kubizmus geometrikus formajátékaira emlékeztetnek. Az avantgárdisztikus képalkotás azonban csak epizodikus felvezetés, a vizuális stílus figuratívvá válik, mihelyst megérkezünk a koncertteremhez. A nézőközönség és a katonák – avagy a nézőtér és a pódium – ábrázolásához használt stílusok ellentéte a Koncertissimo látványalkotásának legmeghatározóbb vizuális (egyúttal jelképes értékű) bravúrja. A közönséget valósághűen és részletgazdagon ábrázolja Gémes, a figurák térbeli elhelyezéséhez mélységi kompozíciókat is alkalmaz – a Harsági István operatőrt dicsérő színes fényhatásoknak is fontos szerep jut az aura megteremtésében –, a katonákat azonban csupán körvonalak jelenítik meg, ők szó szerint fekete-fehérek.

A civilek és a katonaság abszurd egymás mellé helyezése, illetve annak szürrealitása, hogy a publikum szeme láttára erősödik a veszélyhelyzet, mégsem tesz senki semmit, parabolikus filmmé lényegíti a Koncertissimót. A fegyverkezési verseny fokozódására éppúgy figyelmeztető vádirat, mint a civil lakosság tétlenségét és tehetetlenségét kárhoztató kiáltvány. Miként a Pannónia animációsfilmes részlegét vezető Matolcsy György is hangsúlyozta, a Koncertissimo újszerűen veti fel a felelősség kérdését, nem csak (sőt, nem is elsősorban) a militarizmust bírálja, sokkal inkább a polgárokat, akik hagyták-hagyják, hogy olyan (atom)fegyverarzenál halmozódjon fel, amely a világ elpusztítására sokszorosan (!) alkalmas. A Koncertissimo nyilvánvalóan a hidegháborús feszültségek fanyar sűrítményeként is értelmezhető, mivel azonban az atomfegyvereket máig nem számolták fel megnyugtató módon, aktualitásából mintha szemernyit sem veszített volna a film…

A Krakkóban és Chicagóban díjazott, s számos fesztiválon (Cambridge-ben, Locarnóban, Londonban, Mannheimben, Mamaiában és New Yorkban) bemutatott Koncertissimo hasonló animációs rövidfilmeket alapozott meg Gémes és Bélai további együttműködésében (Díszlépés, 1970; Temetés, 1970; Infantilizmus, 1970; Esemény, 1971).

Irodalom

Matolcsy György, Koncertissimo = Karcsai Kulcsár István szerk., Magyar rövidfilm művészet, Budapest, é. n., Népművelési Propaganda Iroda, 91–95.

Zalán Vince, „Tán őszi fáknak hulló levelére?…” Gémes József (1939–2013), Filmvilág, 7. sz., 2013, 10–11.