súgó szűrés
keresés

Nyuszi és Őz

Rendező
Vácz Péter
Bemutató
2013
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
16 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

A 2010-es évek magyar animációs filmjének minden bizonnyal legsikeresebb vonulata volt a diplomafilmek nemzetközi diadalútja. Jóllehet korábban is feltűntek az egyetemi animációs képzésből kikerült nagy sikerű diplomafilmek (például Ducki Tomektől a 2007-es Életvonal), a Nyuszi és Őz világraszóló sikere mégis mérföldkőnek tekinthető ebben a sorban. Vácz Péter (1988) alkotását több száz fesztiválon mutatták be, s több mint 120 (!) fesztiváldíjat ítéltek neki – Annecy-ban elnyerte a gyermekzsűri díját, Kecskeméten a legjobb rövidfilmnek járó díjjal tüntették ki. Nyomában olyan, többségében a Nyuszi és Őzhöz hasonlóan szintén aMoholy-Nagy László Művészeti Egyetem animációs szakján készült sikeres diplomafilmek következtek, mint – a teljesség igénye nélkül – a Kíváncsiság kora (Tóth Luca, 2013), a Symphony No. 42 (Bucsi Réka, 2014), A nyalintás nesze (Andrasev Nadja, 2015), a Kötelék (Wunder Judit, 2016) vagy az Entrópia (Buda Flóra Anna, 2018).

Ebbe a sorba illik Vácz Péter animációja, eszközei és hangvétele ugyanakkor markánsan elkülöníti a többi fesztiválsikertől. A Nyuszi és Őz nem digitális rajzanimáció, hanem a régivágású (kézi) rajzanimációt a bábanimációval kombinálja. A rendező deklarált törekvése volt, hogy a történet szerves része, ne pedig öncélú „bűvészmutatvány” legyen a különböző animációs technikák keveredése. Ennek megvalósítását mintegy húszfős stáb segítette a film másfél éven átívelő munkálatai során, s valamennyi fázisban meghatározó szerepet töltött be Bertóti Attila is, aki ugyancsak fontos animációs rövidfilmeket jegyez (Ariadné fonala, 2009; Mese, 2014).

A filmhez a címadó állatfigurák adták az inspirációt: Nyuszi és Őz karakterét a rendező egy párkapcsolatából „hozta magával”, s olyan történetet talált ki számukra, amelyben érvényesíthette az animáció kézműves ágai iránti érdeklődését. A címszereplőket kezdetben minimalista vonalrajzok formálják meg s emblematikus színek társulnak hozzájuk: Nyuszihoz a szürke, Őzhöz a barna. Eleinte felhőtlen életet élnek egyazon fedél alatt (életterük vizuális kidolgozása éppoly minimalista, mint a figuráké: az enteriőrt és a külső helyszíneket megjelenítő üres lapfelületen alig néhány – többnyire tárgyakat, bútorokat kirajzoló – vonal tűnik fel), s napjaik teli vannak mókával és kacagással (minderről a főcímet megelőző lendületes montázsszekvencia tudósít). Ám amikor egy technikai malőr folytán Őz megismeri a Rubik-kockát, rögeszméjévé válik a harmadik dimenzió megismerése, s elhanyagolja barátságát Nyuszival – mi több, kifejezetten elutasítóan viselkedik vele. Az események egészen meglepő fordulatot vesznek, amikor egy újabb – voltaképpen megmagyaráz(hat)atlan – véletlen következtében Őz síkfigurából térbeli alakká változik. Ez pedig nem csak az addig egységes, (Őz álomjelenetét leszámítva) teljesen síkszerű képi világot változtatja meg, a cselekményt is új vágányra tereli. Innentől annak krónikáját láthatjuk, hogy a háromdimenzióssá vált Őz miként próbálja meg folytatni korábbi életét és fenntartani a továbbra is kétdimenziós Nyuszival ápolt barátságát.

Nyuszi és Őz mindenekelőtt tehát a barátság teherbíró képességeire kérdez rá: miután főhőseit úgyszólván egy világ választja el, mindkettejüknek ki kell puhatolnia, hogyan érintkezhetnek újra – a szó szoros és képletes értelmében egyaránt. Ebben a folyamatban különösen nyomatékos a figurák kommunikációs módja, amely kezdettől fogva a pantomimjátékok tömörségét és stilizáltságát idézi, s a karakterek animálását, testnyelvük kidolgozását remek szinkronhangok teszik még rétegzettebbé: tagolt beszédet egyáltalán nem hallhatunk hőseinktől, de valamennyi dünnyögésük és kacagásuk, elcsodálkozásuk és riadalmuk érzékletesebben jeleníti meg érzelmi állapotukat, mint ha szavakkal vallanának róluk. (A szereplőknek bábszínházi művészek, Mórocz Adrienn és Czupi Dániel kölcsönözték a hangjukat.) A kapcsolat újraépítésének folyamata új közegbe vezet, ugyanis nem csak Őz jelenik meg három dimenzióban, kettejük otthona mögött is plasztikus világ tárul fel. Nyuszi csak ravasz trükkel léphet ki ebbe a térbe: Őz körbevágja barátja alakját, s papírfiguraként viszi magával a rétre. Odakint a kellemes élmények mellett komoly kihívások is várnak rájuk: viharba kerülnek, s az égzengés mindkettejüket elsodorja. A végkifejlet viszont már azt hangsúlyozza, hogy a krízisszituációk átvészelhetők, ha mindannyian keressük a megoldást.

Nyuszi és Őz érzelem- és gondolatgazdag világának másik alapvető rétege a frappáns önreflexivitás, ami értelemszerűen következik a történetből s meghatározza a vizualitást: rajzolt síkfigurát és plasztikus bábfigurát állít kontrasztba – a legtágabb értelemben a film ily módon a rajz- és a bábanimáció határaira kérdez rá. Sőt, Nyuszi körbevágott alakváltozata még a két- és háromdimenziós animációtípusok átmeneteként felfogható papírkivágásos animációra adott reflexióként is értelmezhető. Mindezt figyelembe véve, nem túlzás a Nyuszi és Őzt a magyar rajzfilm modernizálódását megalapozó A ceruza és a radír (1960) kortárs párdarabjának tekinteni. Akárcsak Macskássy Gyula rajzfilmjében, Vácz Péternél is az önreflexió egy kibillenő, de helyreálló barátság történetébe ágyazódik. Nyuszit és Őzt (legalábbis a film első felében), miként a ceruzát és a radírt, alapvetően fehér (üres) háttérvilág veszi körül; a lap felszakításának mozzanata ugyancsak közös elem; továbbá mindkét film hősei szívesen rajzolgatnak: a ceruza és a radír mást sem csinál, Nyuszi és Őz pedig több jelenetben is ezzel múlatja az időt.