Papagáj

Nemes Gyula első kisjátékfilmje a Balázs Béla Stúdióban készült, amely a kilencvenes években és az ezredforduló környékén továbbra is lehetőséget biztosított főiskolás, illetve fiatal független alkotóknak a bemutatkozásra. A Papagáj alapjául részben Nemes családi történetei (különc nagybátyjával való viszonya), részben Bohumil Hrabal írásai szolgáltak, elsősorban a Januári elbeszélés, amely magyar fordításban Hrabal halálának évében jelent meg először, az Adagio lamentoso kötetben. A filmben, a kisregényhez hasonlóan, a fiatal Bohumil (Nemes Gyula) meglátogatja Pepin bácsikáját (Mihók Barna), aki nyáron „dupla nadrágot hord. Télen viszont három nadrág van rajta”. Nemes filmjének helyszíne az álmos cseh kisvárosról áttevődik a Kopaszi-gátra, egy térből és időből kiszakított különleges félszigetre, ahol a nagybácsi egy úszóházban él. A szószátyár Pepin bácsi helyett itt egy marcona, alkoholista öreget kapunk, Bohumil pedig öltönyös, nyakigláb, csetlő-botló burleszkfigura lesz. Pepin először nem akar tudomást venni Bohumilról, el akarja üldözni őt, végül összebarátkoznak, a fiú pedig maga is átvedlik hippivé: ledobja öltönyét – és gátlásait.

Nemes filmjében a történet másodlagos. Ő nem az okokat és okozatokat keresi, inkább a karakterek közti dinamika, az atmoszférateremtés foglalkoztatja. A Kopaszi-gát és Pepin bácsi világa igazi elvarázsolt birodalom, ahol minden a feje tetején áll, a mennyezetről edények lógnak, a madárkalickában macska ücsörög, a hűtőszekrényben minihóember lapul (később mellesleg lángra is gyúl egy tutajon), a szereplők arca kibelezett TV-készülékek kereteiben, tükrökben, a teret labirintussá szervező ajtó- és ablaknyílásokban tűnik fel, ahol madártollak hullnak a kibelezett párnákból és paplanokból, a fazekakban pedig ismeretlen eredetű löttyök fortyognak. Ez a csak fragmentumaiban megismerhető, folyton átalakuló, mégis állandó világ így teljes, áttekinthetetlenségében is harmonikus.

Nemes és filmjeinek operatőre, Dobóczi Balázs, továbbá Völler Ágnes vágó különleges erővel láttatja ezt a csodálatos, barokkos világot. A mikroszkopikus részletek, festői csendéletet-kompozíciók, halszemoptikával felvett beállítások, pixillációk (az emberek, illetve a tárgyak animálása), a képeket néha erősítő, máshol meghökkentően ellenpontozó asszociatív vágások egyértelműen Tóth János operatőr hatásáról árulkodnak. A romantikus kivonulás a városból, az őrület mint az egyetlen olyan állapot, amely igazán szabaddá tesz, a féktelen energia, amelyet ez a szabadság – pontosabban ez a szabadságkeresés – izzít be, a csehszlovák újhullám egyik alapművével, Juraj Jakubisko Madarak, árvák, bolondok (Vtáckovia, siroty a blázni, 1969) című filmjével is rokonítja Nemes alkotását. A Papagáj nyughatatlan hősei törnek-zúznak, ide-oda rohannak, állandóan átöltöznek, átrendezik maguk körül a teret. Eltűnik a határ komolyság és játék, de a műfajok között is. A film néha burleszkbe vált át, máskor viszont performansz-jelleget ölt, például amikor Pepin és Bohumil bemennek a városba, ahol régi cipőket próbálnak rásózni a járókelőkre. A dokumentarista jelenet visszaköszön Nemes első nagyjátékfilmjében, az ezredforduló „bulizási-csajozási” körképét nyújtó, azóta generációs kultfilmmé vált Egyetleneimben (2006), ahol Kovács Krisztián és Tóth Orsi ugyanígy csellengenek a városban, Dunából fogott halat kínálva az utca emberének. Hasonlóan keverednek filmes műfajok, a fikciós és dokumentarista elemek Nemes Zero (2015) című anarchista burleszkfilmjében is. Ebben egy méhész lázad fel a fogyasztói társadalom ellen, és kezd világmegváltó ámokfutásba, amely egészen Afrikáig sodorja. A kivonulás, társadalomkívüliség Nemes szinte összes filmjében jelen van: az Egyetleneim szerelmespárja is a Kopaszi-gáton próbál új életet, és ugyanez a halálraítélt, deviáns közeg tér vissza A mulandóság gátja (2004), valamint a Letűnt világ (2008) című dokumentumfilmekben. (Ez utóbbi elnyerte a Karlovy Vary-i fesztivál legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díját.) Nemes maga is éveken át élt a Kopaszi-gáton, ahová Mihók Barna hívta őt, így a Papagáj forgatása tulajdonképpen átcsúszott a két Kopaszi-gát-film forgatásába – a Letűnt világ nyitó, színes képkockái még a Papagáj forgatása során készültek. De Nemes Negatív magyar filmtörténete (2008) is a kívülállóságról szól, hiszen azoknak a magyar filmeknek állít emléket, amelyek nem készültek el soha.

Az úszóház speciális, átmeneti tér: a vízen található, mégsem tud úszni. Így egyszerre jelenti a szabadságot és a megkötöttséget. Nemes lírai képeiben öntudatlanul is vissza-visszaköszön ez a kettősség: a fel-feldobott tyúkban, mely folyton visszahull Bohumil vagy Pepin kezébe, a ketrecbe zárt papagájban, amellyel a főhős szalad, mintegy a repülést imitálva. A zárójelenet az elúszó házzal mégis azt jelzi, hogy a fiatal Bohumil megtalálta a vágyott szabadságot.

Nemes „Így jöttem”-filmje, a Papagáj megnyitotta az utat a prágai FAMU filmakadé­miára, ahol a rendező Věra Chytilová és Karel Vachek osztályában végzett. A „legcsehesebb” hazai filmrendező tehát így talált „vissza” első filmjének köszönhetően a későbbi filmjeit is meghatározó inspiráló közegbe.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala