súgó szűrés
keresés

Sisyphus

Rendező
Jankovics Marcell
Bemutató
1974
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
2 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

Jankovics Marcell hat hét alatt készült, jórészt egyedül rajzolt mesterműve a magyar animációs film egyik legemblematikusabb alkotása. A rendező egy esztendővel korábban befejezett egész estés műve, a János vitéz sziszifuszi fáradalmainak állított vele emléket, de inspirálta a Pannónia Filmstúdióban hallott japán előadó fejtegetése is az európai művészet és a horror vacui (az iszonyodás az űrtől, ürességtől) kapcsolatáról. Ez az eszközhasználatot – a tus alkalmazását – és a stílust – az üresen hagyott képterület maximalizálását – egyaránt befolyásolta.

A mindössze 2 perc 5 másodperc hosszú Sisyphus nem előzménytelen Jankovics pályáján: az 1970-es Mélyvíz már az animációs metamorfózisoknak azt a szerzői kézjeggyé váló stíluseszközét és kompozíciós elvét használta, amelyre az Álmok szárnyán (1968) reklámcélú animációjának kivitelezése során talált rá az alkotó. Az úgynevezett egyperces animációk közé tartozó Mélyvíz a folyamatos átváltozásokat zaklatott montázshasználattal ötvözte, hogy egy fuldokló férfi utolsó percét mutassa be; a habokban elmerülő ember – hiábavalónak bizonyuló – segélykiáltásait maga a rendező szólaltatta meg. Képzőművészeti igényességgel formált fekete-fehér képsorai, villódzó átmenetei az arc realisztikus ábrázolása és absztrakt megjelenítése között megelőlegezik azokat az ornamentális stílusjegyeket, amelyek a Sisyphusban jutnak csúcsra.

A Mélyvíz fulladásélménye folytatódik a Sisyphus hegytetőre igyekvő, sziklakövet görgető mitológiai főhősének légszomjában és zihálásában, amelyek ezúttal is a rendezőtől származnak: Jankovics több mint negyven fekvőtámaszt követően igyekezett „elmozdítani” a hangvfelvétel helyszínén a falat, s ennek során keletkeztek a gyötrelmes nyögések. A Sisyphus látványvilága viszont sokkal puritánabb, mint a Mélyvízé; a befejezésig csupán az emberfigura, a kő, illetve a kettejük (főként a kő) által vetett árnyékok láthatók (utóbbiak érzékeltetik a hegy felületét is). Az alapmotívumokat megjelenítő vonalak és foltok feketesége mellett a fehérség, a háttér – illetve a rajzfelület – üressége dominál a látványalkotásban. A minimalista hatást erősíti, hogy a Sisyphus egysnittes animáció, azaz a film egésze egyetlen folyamatos beállításnak tűnik.

A maroknyi képelem rendkívül dinamikus elrendeződése a film ornamentális stílusbravúrjának alapja. Sisyphus mozgásformáiban ötvöződik és kontrasztba kerül a helyzetváltoztató és a helyváltoztató mozgás: miközben a főhős felfelé tart – útjának átlós iránya a pulzáló képanyagban az egyetlen igazán biztos támpont –, testének pozíciói folyamatosan változnak: hol a szikla alá nyúl, hol ráhajol a kőre; egyszer előregörnyed, másszor hátrahőköl a figura. Ugyancsak állandóan változik a címszereplő ábrázolásmódja: a vonalak önálló alakot, felismerhető és anatómiailag tagolt figurát – azaz a címszereplőt – formázó együttállása a vonalak szétesésével s megfogyatkozásával váltakozik. Utóbbiak Sisyphus absztrakcióját eredményezik: olykor például kalligráfiává, máskor csigavonalakká „egyszerűsödik” a karakter megjelenítése.

A figurastilizáció sokfélesége és intenzitása az erőlködéssel, a ki- és belégzéssel teli hangsávhoz tűpontosan illeszkedik: a kilégzéshez elvékonyodó, a belégzéshez vastagodó vonalak társulnak (ezt az „ecsetkezelést” Saul Steinberg filozofikus mélységű karikatúra-művészete is inspirálta). A címszereplő ábrázolásának elvontságát fokozza, hogy arca – törzsével s végtagjaival, izmaival s gerincívével ellentétben – sohasem rajzolódik ki. A Sisyphus cikázó ornamentális animációja ekképp az embertest ábrázolására fókuszálódik, a további képelemek megjelenítésében a változások egyenletesebbek (mint a szikla növekedése és vele párhuzamosan az emberfigura testméretének látszólagos csökkenése esetében).

Szemben a mitológiai történettel, a hegytetőre felgörgetett kő Jankovicsnál nem gurul le, s ekkor úgy tűnik, Sisyphus megpihenhet – ám amikor a hegyet mutató nagytotál „slusszpoénként” leleplezi, hogy Sisyphus már egész hegyet halmozott fel a sziklákból, tanúi lehetünk, hogy a főhős újabb útra indul, s a vége főcím alatt azt is hallhatjuk, hogy újabb követ görget felfelé. A befejezésben az egyperces animációk jelentős hányadára – illetve általában a karikaturisztikus rajzfilmekre – jellemző csattanó érvényesül ugyan, de nem a komikus hatáskeltést, hanem a többértelműség erősítését célozza. (Eredetileg komikus felhangot kapott a tervezett zárszó, a felgörgetett kő egy óriás golflabdája lett volna, de Jankovics ezt idejében megváltoztatta.) A végleges befejezés nem szó szerint követi az eredeti történetet, annak lényegét az újabb kő motívumával mégis megőrzi és továbbgondolja. A hiábavalóság tudata és a küzdelmes kitartás feszül egymásnak ebben a tapasztalatban: Jankovics Sisyphusa az életutakat, sorsokat meghatározó nagy küzdelmeknek éppúgy emléket állít, mint a mindennapi küszködéseknek, a naponta újratermelődő problémákat megoldó szívósságnak és kitartásnak.

A Sisyphus nem csupán a Jankovics-életműben, de a magyar filmtörténet egészében is az egyik legelismertebb alkotás: felterjesztették Oscar-díjra, Zágrábban és Teheránban I. díjat kapott, s Chicagóban, Londonban és Oberhausenben is elismerésben részesült. Utóéletének nevezetes epizódja minden idők legsikeresebb magyar animációjává tette: reklámcélú felhasználásának jogait 2008-ban a General Motors közel 100 millió forintért vásárolta meg.

Irodalom

Szemadám György, Jankovics Marcell, Budapest, 1987, Corvina Kiadó, 30–32.

Varga Zoltán, A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések, Szeged, 2016, Pompeji, 205–209.