súgó szűrés
keresés

Sose halunk meg

Rendező
Koltai Róbert
Bemutató
1993.01.15.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 25 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Koltai Róbert huszonöt éves színészi tapasztalattal mutatkozott be rendezőként, és készítette el a rendszerváltozás utáni filmgyártás első jelentős közönségsikerét. A film népszerűségének egyik oka a kiváló színész: a kaposvári színház legendás korszakában remek szerepeket játszó Koltai később filmszerepeivel és kabaré-elő­adásaival vált országosan ismertté és közkedveltté, saját filmjében pedig ő játssza a tréfacsináló, szeretni való, szókimondó vállfaárus Gyuszi bácsit, a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb alakját. Nem előzmény nélküli, hogy népszerű színész filmet rendez (Garas Dezső: A legényanya, 1989) és magára osztja a főszerepet (Bujtor István: Az elvarázsolt dollár, 1986; Hamis a baba, 1992), a Sose halunk meg sikere azonban új lendületet adott a színészrendezők közönségfilmjeinek. A miniszter félrelép (Kern András – Koltai Róbert, 1997) a kilencvenes évek legnézettebb magyar filmje, s ebbe a sorba illeszkednek Kern András keserédes vígjátékai (Sztracsatella, 1996; Gondolj rám, 2016) és Rudolf Péter rendezésében és főszereplésével az Üvegtigris-sorozat (2001, 2006, 2010).

A Sose halunk meg népszerűsége összefügg a kilencvenes években a Kádár-korszak és különösen a hatvanas évek iránt feléledő nosztalgiával. (Koltai filmjét több nosztalgiafilm követi, köztük a legsikeresebb a Tímár Péter rendezte Csinibaba 1997-ben.) A rendszerváltozással együtt járó gazdasági és társadalmi válságjelenségek hatására kerültek új megvilágításba a szocializmus évtizedei. Visszatekintve sokan saját életük és ifjúságuk szépségét látták a korban, minden hibájával együtt. A nosztalgia elnéző a múlt fogyatékosságaival, és annak erényeit emeli ki, vonzóbbá, izgalmasabbá és szerethetőbbé téve az egykor voltot a jelennél. A Koltai rendezte érzelmes szomorúvígjáték is jelentősen tompítja a szocialista rendszer hibáit, háttérként, környezetrajzként használja a (puha) diktatúra sajátosságait, és az életrevaló, örökké jópofa, szenvedélyesen élő hétköznapi hősön keresztül az életörömöt helyezi előtérbe. Az elmúlt idők utáni vágyódás érzését közvetíti a film jelenben játszódó kerettörténete: Tordai Imre befutott színész az ügetőn idézi fel kamaszkorának emlékezetes nyarát, amikor nagybátyjával élte át élete első jelentős kalandjait, és fedezte fel a vidéki kisváros, a lóverseny és a nők számára addig ismeretlen világát. A visszaemlékezés kellemesen borongós érzésvilágát erősíti a film főcímdala, a Bereményi Géza szövegére írt Dés László-szerzemény, A nagy utazás, amely Presser Gábor előadásában az egyik legismertebb magyar filmzene lett.

A hatvanas években játszódó, lazán összefűzött epizódok sorát két archetípus, az utazás és a beavatás szervezi. Az utazás kétszeresen is jelen van: a visszatekintés a múltba időutazás, az emlékezetes események pedig a fővárosból vidékre, a kisvárosba viszik a film szereplőit. Az utazás Imi számára egyúttal elszakadás a szülői gondoskodás fullasztó légkörétől, és bevezetés a kalandok világába. „Egy férfit kaptok vissza!”, kiáltja oda búcsúzóul Gyuszi bácsi Imi aggódó szüleinek, majd „mester” és „tanítványa” elindul, hogy a puha diktatúra szürke hétköznapjaiban felfedezzék az élet derűs oldalát. A félénk, tapasztalatlan 17 éves Imit (Szabados Mihály) a talpraesett nagybácsi elviszi vásárra, megtanítja, hogyan kell bánni a nőkkel, vállfát eladni, rendőrökből gúnyt űzni – tehát szabadon élni a Kádár-rendszer szűk keretei között, a diktatúra apatikus légkörében. Miért szeretik a nők ezt az SZTK-szemüvegkeretes, nadrágját hónaljáig felhúzó csóró vállfa­árust? Ezt fürkészi szájtátva a kamasz Imi, még ha néha szégyelli is tolakodó nagybácsiját. Mi, nézők is szeretnénk tudni Gyuszi bácsi vonzerejének és legyőzhetetlenségének titkát. Talán mert mindenkivel megtalálja a hangot, nincs, akivel ne volna szolidáris, megérti az emberek gyengeségét, bánatát és örömét, együtt érez velük, közéjük tartozik. Személyét mérhetetlen optimizmusa és magabiztossága is kiemeli környezetéből. Ez a privát optimizmus és a saját életvilág védelme a hazai komédia nagy korszakának filmjeit, a háború előtti vígjátékok kisemberét is eszünkbe juttathatja. Gyuszi bácsi a legtöbbször Kabos Gyula által játszott tréfacsináló hőstípus örököse, aki egészen más korban és környezetben, az elnyomás rendszerében képviseli a kisemberek kapitalizmusát. Képes nevetni a rendszer bornírtságán és nevetségessé tenni a politikai rend őreit. Nem tudatos küzdelem ez a hatalom képviselői­vel, hanem a személyes mozgástér megteremtésének kísérlete egy rosszkedvű és bizalmatlan világban. Nem tud idomulni a rendszer elvárásaihoz, nem áll be a megalkuvók sorába, épp ellenkezőleg, állandó tréfáival, rigmusaival és vicceivel válik feltűnő jelenséggé. Ahogy Király Jenő írja: „Gyuszi bácsi mosolya elszánt vigyor, mely hősiesen küzd a világot elöntő keserűséggel.”

A Gyuszi bácsihoz hasonló, legyőzhetetlen kisember újabb és újabb változatát teremti meg Koltai következő filmjeiben. A Szambában (1996) a fiát az élet fortélyaira okító apa, majd az épülő Sztálinvárosban, az ötvenes évek félelmetes időszakában is viccelődő, emberségét megőrző Csocsó (Csocsó, avagy éljen május elseje!, 2001), végül a Világszám! (2004) Naftalin bohóca mind az adott politikai közegbe beilleszkedni képtelen, ideológiáknak el nem köteleződő, megregulázhatatlan emberek.

Irodalom

Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk. Magyar sikerfilm. Filmvilág, 1994. 2. sz.

Király Jenő: Mágikus mozi. Műfajok, mítoszok, archetípusok a filmkultúrában. Bp., 1998, Korona.