súgó szűrés
keresés

Tar Sándor: A 6714-es személy

Szerző
Tar Sándor
Kiadás éve
1981
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
138
A szócikk szerzője
Kolozsi Orsolya

Tar Sándor írói pályája a Mozgó Világ 1976-os szociográfiai pályázatával indult, melyet a Tájékoztató című novellájával meg is nyert. Ez az írás a cenzúra miatt csak szamizdat-kiadványban, a Kenedi János által szerkesztett Profilban jelenhetett meg. Valószínűleg ez a siker ösztönözte a szerzőt arra, hogy viszonylag későn (A 6714-es személy megjelenésekor már negyven éves), de megkezdje írói pályafutását. Első kötete az 1981-ben megjelent A 6714-es személy című novelláskötet, melyben már érett, kiforrott hangú íróként lép az olvasóközönség elé, s mellyel a legjobb első prózakötetnek járó díjat is elnyerte. Talán kései pályára lépése és a mögötte álló több évtizedes gyári munkás lét is oka annak, hogy soha nem vált igazán íróvá, elismert érdemei ellenére sem volt képes beilleszkedni ebbe az értelmiségi közösségbe. A nyolcvanas évek prózapoétikai tendenciái pedig elsősorban az ún. szövegközpontú kedveztek, a hagyományos, realista kódú történetmesélés háttérbe szorult, s így Tar Sándor prózája is – bár az elejétől fogva elismert és pozitívan értékelt – elszigetelt, társtalan szövegvilág maradt.

A kötet novelláinak ábrázolásmódja a szociográfia hagyományaira épít, de az írások szereplői nem csak egy-egy társadalmi réteg képviselői, hanem egyénként, egzisztenciális küzdelmeik közepette nagyon részletesen és árnyaltan bemutatott figurák. A környezet és az életmód ábrázolása mellett (és azzal szoros összefüggésben) Tarnál nagyon fontos a lélektani, pszichológiai dimenzió. A novella műfaji sajátságaiból és terjedelmi korlátaiból adódóan nem egy-egy sors hosszúra nyújtott bemutatását, sokkal inkább egy tipikus élethelyzetbe való tömörítését kísérlik meg az írások. Hogyan lehet kibírni a kilátástalanságot, meddig lehet hordozni a reménytelenséget? Szembe lehet-e nézni vele, el lehet-e szökni előle? Ezek a kötet (és Tar egész pályájának) legfontosabb kérdései.

A 6714-es személy címadó novellája egy Pestről induló, túlzsúfolt, részegekkel teli munkásvonat. A hétvégére, ünnepekre hazatérő munkások tömege jelenik meg ebben a furcsa, zárt, fullasztó térben. Az elbeszélő rövid szólamait, leíró bekezdéseit az ő félbeszakadt, töredékes dialógusaik szakítják meg, beszélgetéseik foszlányaiból, félmondataiból lehet következtetni életmódjukra, szokásaikra, léthelyzetükre. Ennek a párbeszédtöredékekből összeálló tablónak a tipikus figurái jelennek meg a kötet összes írásában, hol egy-egy hőst állítva a középpontba (Dáliák; Celofánvirágok; Téli történet), hol tablószerűen felmutatva emberek csoportját (Éjszakai műszak). Az ingázó vagy vidéki, munkásszállókon élő munkások ábrázolása a kötet uralkodó témája, mely állandó téma marad Tar Sándor egész életművében. A szikár, feszes, sallangoktól mentes szövegek a társadalom peremén, az állandóan monoton munkában élő, előrejutni képtelen, sziszüphoszi sorsokat mutatják be. A magyar gyárak dolgozóit, kisebb részben az apró falvak, tanyák lakóit a ’70-es, ’80-as években. A társadalmi szolidaritás is lényeges eleme ezeknek a történeteknek, hiszen a szerző egy olyan világról tudósít, melynek „hősei” nem képesek hallatni a hangjukat. Ennek kapcsán írta Esterházy Péter Tarról, hogy „akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud”. Ezt tökéletesen meg is valósítja az író: hangot ad annak a rétegnek, mely a perifériáról képtelen képviselni saját magát.

Bár A 6714-es személy művei a kisemmizettekről, a társadalom szélére állítottakról szólnak, nélkülözik a harcos, lázadó felhangot; a társadalmi igazságtalanságokról megvilágító erővel, de kommentár és értelmezés nélkül adnak hírt. Talán ennek köszönhető, hogy sem a népi írók, sem a munkásszociográfia irányzata nem tudta zászlajára tűzni ezt a kötetet és az életművet. Tar Sándor különállását az ideológiai/politikai szál teljes hiánya is magyarázhatja. Nem kívülről, hanem belülről mutatja meg ezt a világot. Szövegei rendkívül plasztikusak; az éjszakai műszak dübörgő gépei, a tömött vonatok tömény emberszaga vagy a munkásszállók olajos, nehéz levegője szinte fizikai realitásként jelennek meg a kötet olvasása közben. Mindezt az író nagyon egyszerű nyelvhasználattal éri el. Egyszerűsége azonban csak látszólagos, erőteljes hatását az elbeszélői hang tettetett objektivitása és a szereplők beékelt megszólalásainak személyessége között keletkező feszültség adja.

Irodalom

Deczki Sarolta, Változatok az otthontalanságra: albérletek, munkásszállások, ingázás, bejárás = Tar Sándor: Tájékoztató, Debrecen, Déri Múzeum.

Széky János, Névtelenek krónikása, Új Írás, 1982/2.

Szilágyi Zsófia, Nem ugyanannyi. Tar Sándor és Móricz Zsigmond, Ex Symposion, 2006/57.