súgó szűrés
keresés

Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott

Szerző
Moldova György
Kiadás éve
1977
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
373
A szócikk szerzője
Koncz Tamás

Az Akit a mozdony füstjemegcsapott Moldova György nagy ívű, a teljesség igényével megírt riportkötete, amely a Magyar Államvasutak történetét, feladatait és problémáit ismerteti a 19. század végétől az 1970-es évek közepéig. Moldova már pályája csúcsán, elismert regényíróként és riporterként foglalkozott a témával; másfél év személyes, sokszor lesújtó tapasztalatait összegezte a MÁV helyzetéről.

A könyv megjelenését az állam és a Kádár-korszak kultúrpolitikája is támogatta. Ezt jelzi, hogy Moldova, előszó helyett, a (közlekedési minisztérium szerveként működő) MÁV vezérigazgatójának megbízólevelét közli. A felhatalmazással Moldva a társaság egész területén mozoghatott, és minden dolgozónak segítenie kellett munkáját. A hivatalos engedélyt ugyanakkor gyorsan ellenpontozza a könyvben szereplő első idézet„az 1970-es évekre a vasútnál csak a hülyék maradtak – és a megszállottak.” A keserű mondat megadja az alaphangot is. Tényfeltáró munkája során Moldova több száz kilométert utazott, munkába kísérte az állomásfőnököt éppúgy, mint a baktert vagy a vagonrakodót. A dolgozókkal készített több tucat interjú egységes, lesújtó képet mutat a társaság állapotáról. Moldova perspektívájából a MÁV sorvadozó, lassan agonizáló óriásnak tűnik: bár pályahálózata, hadseregnyi dolgozója, hatalmas, több ezer hektáros területe még a fénykort idézi, állandó forrás- és létszámhiánnyal küzd, szerelvényei rohadó talpfákon, kopott sínpárokon futnak, a vasutas szakma pedig elvesztette a 20. század elején kialakult presztízsét.

A kötet hat nagyobb fejezetre oszlik, ahogy a szerző bejárja és ismerteti a MÁV működésének meghatározó színtereit. A forgalomnak mennikell című fejezet a ferencvárosi pályafőnökség mindennapjairól, a Vezérállásban pedig a mozdonyvezetők felelősségteljes, embert emésztő munkájáról szól. A Lassújel a pályafenntartó munkások életét és a vonatkésések hátterét mutatja be – de külön fejezetet kapott az ország legnagyobb, határ menti átrakodó pályaudvara (Záhony – az ország kapuja), a már akkor megkezdett vasúti járatritkítások (Az utolsó vonatok) és a dolgozók kórházi-egészségügyi ellátása is (A beteg vasutas).

Moldova György függő beszédben, egy-két dialógus meghagyásával fogalmaz a kötetben, fenntartva a folyamatos jelen idejű elbeszélést: ettől az események, párbeszédek élőnek, sodró ritmusúnak hatnak. Írói rutinját mutatja, hogy a riportalanyok idővel nem félnek kitárulkozni előtte, nem csak munkakörülményeikről, de családi örömükről-bánatukról is nyíltan beszélnek. Megszólal a mocskos vasúti szálláson tengődő, beteg feleségéhez hazavágyódó kalauz, a nap mint nap életét kockáztató sarus, aki a mozdonyról leválasztott vagonokat állítja meg és a vénségére is napi 15-20 kilométert legyalogoló pályaőr. A szerző csak a legszükségesebb esetben érzékelteti jelenlétét, véleményét; narrációja személytelen, riportalanyai viszont az ő hangnemében, stílusában szólalnak meg. Ahogy a kötet egyik kései kritikusa, Révész Sándor megjegyzi: „a megszólaltatottak moldovául beszélnek, Moldova-hősökké stilizálódnak”.

Az író egy-egy eltalált képpel is érzékelteti, milyen felelősséggel és stresszel járnak bizonyos vasúti munkakörök: az egykor forgalomfelügyelőként dolgozó vasutasra, M-re például mélyen az asztallapba vájt lyukak emlékeztetnek a ferencvárosi irányítótoronyban – a férfi idegességében az asztalt kaparta körmeivel, míg a pályaudvar esti forgalmát figyelte, hogy ne történjen baleset. Mások szinte közönyösen beszélnek róla, hogy „elvágta”, azaz elütötte őket a vonat, de „drótozott mellkassal”, csonkolt végtagokkal is dolgoznak tovább valamelyik vasúti egységnél.

Bár a beszámolók különböznek – másként látja a MÁV helyzetét a záhonyi pályafenntartási főnök és a gércei megálló egyetlen munkatársaként tíz ember feladatát ellátó állomáskezelő – bizonyos panaszok rendszeresen visszatérnek: a megkérdezettek egyaránt a megbecsültség hiányára és az alacsony bérekre panaszkodnak. Kiütköznek a generációs feszültségek is: a MÁV-nál évtizedek óta dolgozó mozdonyvezetők, szerelők, kalauzok le nem vethető szolgálatként tekintenek munkájukra, szemben a jobb fizetésért heteken belül tovább álló „újakkal” . Az idősebb korosztálynak a Magyar Királyi Államvasutak, majd a MÁV a kiugrás lehetőséget jelentette a napszámosi, paraszti sorból – egy társadalmilag megbecsült állást, amiért akár az évekig tartó tanulást is vállalták, idős fejjel viszont végig kellett nézniük a fokozatos leépülést.

A kötet megállapításai erőteljes kritikának hatnak a MÁV, végső soron a visszásságok felett szemet hunyó Lázár György vezette MSZMP-kormány felé – ezt méltatta kritikájában Kardos András is, kiemelve, hogy a vegetáló vasutat „a hülyék és megszállottak" értékőrző munkája tartja egyben. Pomogáts Béla pedig Moldova írói szenvedélyét és a vasút helyzetét feltáró kemény munkát dicsérte. A bírálat ugyanakkor nem lépte át a politikai tűrésküszöböt: Moldova a Kádár-kor kedvelt írójaként sosem magát a rendszert, csak annak belső anomáliáit bírálta a rezsim jóváhagyásával. Révész Sándor ezt kritikai szervilizmusnak nevezi, párhuzamba állítva Moldova riporteri munkásságát a politikai feszültségeket humorral oldó, a „szelep” feladatát ellátó Hofi Gézáéval. Révész azt is megemlíti, hogy Moldova nem alkalmaz kellő forráskritikát. „Azokat a dokumentumokat, adatokat használja föl (szerény mértékben), amelyek – a riportok jellemző szófordulatával – épp a »kezébe akadnak«.”

Irodalom

Kardos András, Az érték tényeitől a tények értékéig - Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott, Jelenkor, 1978/3.

Pomogáts Béla, Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott, Kortárs, 1976/12.

Révész Sándor, Kritikai szervilizmus – Moldova György pályaképe I., Magyar Narancs, 2013./48.