súgó szűrés
keresés

Beke György: Bartók szülőföldjén

Szerző
Beke György
Kiadás éve
2002
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Mundus Kiadó
Oldalszám
536
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A kötet fordulópontot jelentett a szerzőnek mind az alkotói pályáján, mind a magánéletében. Annak a Barangolások-sorozatnak a hatodik darabjaként készült, amelynek ötlete az író nyilatkozatai szerint úgy merült fel benne, hogy mi lenne, ha a száz évvel korábban a Székelyföld leírására vállalkozó Orbán Balázs nyomán járva bemutatná, mi változott azóta – nemcsak Erdélyben, hanem (Trianon után) egész Romániában, ahol egy tömbben vagy szórványban kisebbségi magyarok élnek. Mint vallotta, nem a romlás, hanem az élet tovább vivő példáit, Sütő Andrással szólva, „a megmaradás anyajegyeit” kereste.

Beke a megmaradás esélyeit kutatva készítette el a Wesselényiek és Ady tájának rajzát, a Szilágysági hepehupát (1975), ezt követően jutott el előbb az Alsó-Fehér megyei magyar szigetekhez (Nyomjelző rokonság, 1978), majd a Beszterce-Naszód megyeiekhez (Búvópatakok, 1980). A sorban a határ menti vidékekről, településekről való híradás következett: Máramarosé és Szatmáré (Boltívek teherbírása, 1983), illetve Biharé (Ittegymásra találnak az emberek, 1984). A hatodik kötet a Bartók szülőföldjén lett volna. A Bánságról íródott a könyvet, a cenzúra – 1986-ban – meghúzásra ítélte, ám a szerző hiába egyezett bele a változtatásokba, mégsem jelent meg; a kézirata valahol „elveszett”. A kiadói főigazgató már korábban figyelmeztette Bekét: műveinek szemlélete „túl történelmi”.

A következmény előbb közlési tilalom lett, aztán kényszernyugdíjazás – végül, 1989 karácsonya táján, a romániai forradalom idején a szerző áttelepült Magyarországra, Budapestre. Ahol azonban a bánsági körképnek, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyék szociográfiájának több mint egy évtizedet kellett várnia a megjelenésre. Közben ugyanis a szerző a sorozat átdolgozását s „újjászerkesztését” határozta el: az első három kötetet összevonta Szigetlakók címmel (1996), a Boltívek teherbírása terjedelmét csaknem megduplázta (1998), s az eredeti elgondolása szerint állította össze a bihari könyvet, megváltoztatva a címét (Értől a Kölesérig, 2000). Ezután formálódott véglegessé a Bartók szülőföldjén. Még négy kötet jelent meg: a Déva vára alatt (2003) Hunyad, Szeben megyék töredék magyarságáról és a Brassó megyei hétfalusi csángókról adott hírt, a háromrészes Székelyföld (2004) pedig a legnagyobb magyar kisebbségi tömbről.

Mindegyik könyv mottója lehetne, amit az „elveszett”, ám másolatban bizonyosan megmaradt kézirat állít: „Minden faluban, városban, tájban ott szunnyad a történelem, amit értő szem és hűséges szív felfedezhet magának. Beleszületünk az emlékeinkbe”. A Bartók szülőföldjén a sokféle nemzetiség lakta bánsági régió, a „Kárpát-medence [talán] legzaklatottabb vidéke” emlékezetének ébresztője. A kötet a „keleti hitű tartomány” birtoklásáért az Ajtony és Csanád vívta csata lefolyását és legendáját éppúgy elbeszéli, mint az Orod-–Arad környékén játszódó királydrámát, a Könyves Kálmán megvakíttatta Álmos és fia, II. (Vak) Béla bosszúját. Jelképesnek véli, hogy Gellért püspök, akinek az első nyughelye e tájt, Óbében volt, az első magyar „munkadalt” itt hallotta, ahol sok századév múltán Bartók örök értékké emeli a nép művészetét. Dózsa „forradalma” a Bánságban bukott el, Solymos vagy a krónikás énekek refrénje emlegette Jenő, azaz Borosjenő vára ugyanúgy erre felé van, mint a Bethlen Gábor által a töröknek átengedett Lippáé, aztán a „legigazibb magyar balladáé”, a romos Világosé.

Alig akad település, amelyet társadalmi-gazdasági helyzete okán ne említene a szerző, figyelme azonban főleg négy városra terjed ki. Ezek: Arad, Temesvár, Lugos és a zeneszerző szülőhelye, Nagyszentmiklós. Friss forrásmunkák felhasználásával szól a könyv Bartók családi hátteréről (apja a Tessedik Sámuel alapította gazdasági iskola tanítója volt), pályakezdéséről, népzenei gyűjtéseiről, hangversenyeiről, kötődéseiről. A nagyszentmiklósi rovásírásos aranykincs eredetéről és „sorsáról” is az újabb felfogásokat ismerteti. Lugos arca jórészt két jeles személyiség élettörténete nyomán mutatkozik meg: Aurel Ciupe festő az egyik, Jakabffy Elemér nemzetpolitikus, a két világháború közötti folyóirat, a Magyar Kisebbség főszerkesztője a másik. Pályájuk tanulságokkal szolgál: egyrészt azzal, ami kényes témának számít, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek több mint kétharmada a román fél nemzeti azonosságát örökli, vagyis a nyelvi beolvadás megelőzi a nemzetit, másrészt, ami axiomatikus érvényű, hogy a kisebbségi életvitel egy időben kíván alkalmazkodást és ellenállást, rugalmasságot és szilárdságot.

Temesvár arcképcsarnoka színesebb és gazdagabb, a királyoktól s a nem euklidészi geometriát felfedező Bolyai Jánostól az itt született „komáromi védő” Klapka Györgyön át az 1989-es romániai forradalom püspökhőséig, Tőkés Lászlóig. Az ő pályáját – és több mindenki másét, például az atomfizikus Toró Tiborét – azért kísérhette végig az író, mert az eredeti szociográfiája átdolgozásakor –, úgy tizenöt év elteltével – visszatért riportjai helyszíneire, hogy felmérje, milyen változásokat hozott a kommunista diktatúra bukása. Előbb sok-sok, a városhoz kötődő jeles személyiségről ejt szót, Gozsdu Elektől, Herczeg Ferenctől, az „Ady-faló” Szabolcska Mihályon át Kós Károlyig, Hauser Arnoldig, Kerényi Károlyig vagy Markovits Rodionig. Arad hírességei között említi Csiky Gergelyt, Reviczky Gyulát, Kuncz Aladárt, az esküvőjét itt tartó Horthy Miklóst; nevezetes eseményei sorában, hogy 1849 augusztusában két hétig az ország fővárosa, 1918 őszén a Román Nemzeti Párt főhadiszállása volt, ide jött tárgyalni Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter a Magyarországtól való „teljes elszakadást” követelő románokkal. S itt tárgyal, ugyancsak sikertelenül 1988 nyarán Grósz Károly pártfőtitkár is Ceauşescu diktátorral. Arad története középpontjában a vértanúk históriája áll, egészen a tiszteletükre emelt Szabadság-szobornak az ezredforduló körül lezáruló kálváriájáig.

Így lehet Beke György könyve – miként Cseke Péter fejtegette – „a szellemi ellenállás mellett a nemzetépítő enciklopédikus hungarológia” mintadarabja.

Irodalom

Beke Mihály András, Illúziók kora, Erdély. Pár- és perbeszéd apámmal, Beke Györggyel Erdély ismeretlen tegnapjáról, Budapest, 1994, Széphalom Könyvműhely.

Somos Béla, Magunk keresése. Beke György pályaképe 2000-ig, Miskolc–Szolnok, 2002, Felsőmagyarország–Szépírás Kiadó.

Cseke Péter, A magyar szociográfia erdélyi műhelyei, Budapest, 2008, Magyar Napló.

Beke György emlékezete,. szerk. Pomogáts Béla. Budapest, 2008, Közdok Kiadó.

Pomogáts Béla, Erdélyi arcképek (3) – Beke György, Irodalmi Szemle, 2010/8.