súgó szűrés
keresés

Bogdán László: Bűbájosok

Szerző
Bogdán László
Kiadás éve
2005
Műfaj
regény
Kiadás helye
Marosvásárhely
Kiadó
Mentor Kiadó
Oldalszám
383
A szócikk szerzője
Elek Tibor

Bogdán László nemcsak verseiből szeret ciklusokat építeni, hanem hosszabb-rövidebb prózáiból, s még regényeiből is. Egyik nyilatkozatában például elárulja, hogy szándékai szerint a nyolcvanas évek első felében megjelent regényei „egy összefüggő ciklus részét képezik”. Ideértve A szoros délben (2002) és a Drakula megjelenik (2002) című regényeket is (de talán a Hol vagytok ti régi játszótársak? [2003] című regényes elbeszélésfüzért is idevehetjük). „…regényeim a személyi autonómiáról szólnak; az autonóm személyiség megteremtésének vagy megélhetésének a lehetőségeiről egy olyan korszakban, amikor a rendszer a diktatórikus ténykedéseknek kedvezett. Egy olyan korszakban, amely bár zászlajára tűzte a boldog jövőt, és előre jelezte a személy boldogulásának lehetőségeit a távoli évekre vonatkozóan is, tulajdonképpen mindent meggátolt” – vallja az író, mintegy megválaszolva a Bűbájosok hátsó borítóján olvasható kérdést is: „létezett-e Erdélyben az elmúlt évtizedekben autonóm, öntörvényű életvitel?” Az írói válasz tehát: nem, s a regények éppen arról szólnak, hogy mi maradt az öntörvényű életvitel lehetőségétől megfosztott ember számára ebben a világban, és nem is csak Erdélyben, hanem a Kárpát-medencében vagy a még tágabb régióban, Kelet-Közép-Európában. Bogdán regényei nem a kisebbségi sorsot faggatják, hanem a 20. századi történelem viharait megszenvedő emberi sorsot, de itt, ebben a régióban, amelyben a diktatórikus rendszerek mellett az emberi létezést befolyásoló körülmény a többség–kisebbség feszültségektől nem mentes együttélése is.

A Bűbájosok férfi hőse, a sebészorvos János megjárja a második világháborút, azt követően azonban Szibériába kerül hadifogságba, 1948-ban tér haza, de 1956 után a főügyésszé vált egykori osztálytársa és riválisa, Emil hazug vádjai következtében immár a román börtönökben, majd a Duna-deltában találja magát. A regény jelen ideje, János szabadulása után három-négy évvel, 1968 augusztusának néhány napja, amikor a testvéri szocialista országok, Románia és Jugoszlávia kivételével, megszállják Csehszlovákiát. A világtörténelmi jelentőségű esemény itt azonban inkább már csak a kontraszt kedvéért van jelen. János és régi szerelme, Irén ezekben a napokban egy falun kívüli szőlőhegy présházában – ahová János szabadulása után költözött –, épp arra törekszik, hogy függetlenítse magát a külvilág eseményeitől, s az egymás iránti bizalomból és hitből erőt merítve az egymás iránti szerelemben teljesítse ki életét. A világtól elzárt idillt azonban nemcsak az aktuálpolitikai események hírei zavarják meg, hanem (s még inkább) a múlt emlékképei, illetve az általuk gerjesztett álmok, látomások, víziók. Leginkább Jánost nyugtalanítják, nyilván ezért is kell kibeszélnie, elbeszélnie azokat kedvesének, akit Szibériából való visszatérése óta szeret, de akivel korábban többnyire csak titokban (Irén első és második házassága miatt), illetve sajátos látomásaiban (a börtönévek alatt) lehetett együtt. Irénnek is van mit „bevallania”, ugyanis az ötvenes–hatvanas évek az emberek többsége számára a börtönökön kívül sem volt aranyélet. Ő például azért, hogy megmenthesse szerelmét, feleségül ment az árulójához, az ügyészhez, akinek igazi házastársává ugyan soha nem vált, de valamiféle könyörületből még most is kitart mellette, miután férje egy baleset következtében lebénult. A beszélgetések során derül ki, hogy megérett benne a döntés, véglegesen szakít ezzel az áldatlan helyzettel, és örökre szerelme mellett marad.

A regényszövegben kettejük jelenbeli monológjai, múltat idéző elbeszélései váltakoznak, érintkeznek, találkoznak és olvadnak egybe időnként, de egy mindezt irányító, rajtuk kívül álló implikált szerzői narráció közvetítésében. Bogdán régóta kísérletezett már a hagyományos, a (poszt)modern prózában inkább mellőzött, mindentudó elbeszélői magatartás és beszédmód egyéni megújításával, korszerűsítésével, de talán ebben a művében a legeredményesebben. A személytelen elbeszélői hang, amely előadja, hogy mit mondanak, gondolnak, éreznek, képzelnek hősei (nem is csak az említett kettő), szinte el is tűnik, fel is oldódik az ő tudatukban, lelkükben, testükben, zsigereikben. De nemcsak az elbeszélő és a szereplők nézőpontjai, mondatai csúsznak (a gyakori szabad függő beszéd alkalmazása révén is) egymásba, hanem időnként még a Jánosé és az Iréné is, s még az is előfordul (furcsa módon), hogy azt beszélik el egymásnak, amit a másiktól hallottak korábban. Sőt, gyakorta a másoktól hallottakat mondják, mintegy idézve őket, vagy tovább is adva a beszédlehetőséget, így a narrátor által elbeszélt saját szövegeiken belül újabb és újabb beszédszólamok nyílnak. A szerző a szólamváltásokkor többnyire mellőz mindenféle nyelvi elemet ennek jelzésére, s ha ehhez hozzávesszük, hogy a szólam- és nézőpontváltás gyakorta tér- és idősíkváltással is együtt jár, akkor nem csodálható, ha az olvasó esetenként zavarban van. Bogdán tudatosan él ezzel a bonyolult narratív struktúrával. Egyrészt azért, mert az olvasót elbizonytalanítva közelebb segíti ahhoz a tapasztalathoz, amit főként János él át, hogy gyakorta maga sem tudja eldönteni: „Ébren van még? Álmodik?”, Irénnel vagy a szibériai kedvesével, Natasával szeretkezik-e, s „mit is jelent pillanatnyi helyzetében ez a most?” Másrészt éppen a múlt és a jelen, a valóság, az álom, a képzelet határainak elmosásával, az időtlenség érzetének megteremtésével sikerülhet a szerzőnek olyan atmoszférát teremtenie, amelyben a hihetetlen is hihetővé válik. „S amit el lehet képzelni, az meg is valósulhat” – ahogy Irén mondja Jánosnak. Az alaptörténetet és a beiktatott, elbeszélt történeteket is keresztül-kasul szövő, rendkívüli nyelvi gazdagsággal, láttató erővel előadott, csodás események, mágikus, bűbájos motívumok, jelenések a történetek többségének vaskos realitásával, referenciális kötődéseivel együtt, egymásra épülve és hatva hozzák létre a regény varázslatos világát.

Irodalom

Elek Tibor, Végeérhetetlen történetek.Bogdán László: Bűbájosok; Hutera Béla utolsó utazása, Kortárs, 2008/3.

Láng Gusztáv, Bűbájosok – fakírok és boszorkák, Bárka, 2006/1.