Tollas Tibor: Évgyűrűk

Tollas Tibor költészete „a nyugati, sőt az egyetemes magyar irodalomban is egyedülálló jelenségnek számít. A hajdani katonatiszt előtt a börtönben világosodott meg történelmünk megannyi baljós mozzanata” (Szakolczay). Költői életművének leghíresebb darabja, a váci börtönben keletkezett Bebádogoztak minden ablakot tiltakozás a Rákosi-rendszer önkénye ellen: „Itt érzi csak befalazott testem / A milliókkal Moszkva ostorát. / S Váctól Pekingig zúgják a rabok: / – Ha nem vigyáztok, az egész világon / Bebádogoznak minden ablakot!” Tollas előadóestjein is előszeretettel szavalta ezt a művét: dinamikus fellépésével és előadásmódjával tömegeket ragadott magával.

A borsodi Nagybarcán nevelkedett Kecskési Tollas Tibor katonacsalád sarja, a Ludovika Akadémián avatták hadnaggyá 1941-ben, majd csendőrtisztként szolgált. A 2. világháború után, 1947-ben letartóztatták és tízévnyi fegyházbüntetésre ítélték, 1956 júliusában, a politikai perek felülvizsgálatakor szabadult. Ortutay Máriának adott interjújában vallotta, hogy a váci börtönévek érlelték költővé: „27 éves voltam, amikor elvittek, 36, amikor kiszabadultam. Sok mindennel szegényebb, de sok más értékkel gazdagabb lettem.” Rákosi börtönei edzették lelkemet." Szabadulását követően, 1956 őszén a nemzetőrség összekötő tisztjeként csatlakozott a forradalomhoz, majd a vereség után emigrált. Irodalomszervező tevékenysége is jelentős: az ő gondozásában jelent meg először a rabtársai (többek között Béri Géza, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Tóth Bálint) verseit tartalmazó Füveskert-antológia (1958); Münchenben megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb, Nemzetőr c. lapját, melynek élete végéig főszerkesztője maradt. Nyugatra menekülése után – az ’56-os forradalom eszméit is ébren tartva – lírája további témakörökkel gazdagodott. A Csak ennyi fény maradt (1959), a Járdaszigeten (1967), az Eszterlánc (1969) és az Irgamas fák (1975) megjelenését követően az ötödik verseskötet, az Évgyűrűk saját alkotások mellett angol, német, francia műfordításokat is tartalmaz. A kötet öt fejezete tudatosan szerkeszett válogatás: a Viszontlátás-, a Szüret előtt-, az Alkonyodik- és a Gyöngyházbörtön-ciklusok műveit Robert Burns-, Thomas Moore-, Paul Verlaine-, Heinrich Heine- és Goethe-fordítások teszik változatossá. Tollas először a börtönben fordított idegen költők verseiből, de az emigrációban is számos műfordítást készített. A kötet zárásaként több híres verset újabb tolmácsolásban olvashatunk, ennek egyik példája Goethe Vándor esti dala (’Wanderers Nachtlied’): „A csúcsokon borong / A csend; / Nem leng, nem zsong / A lomb se fent, / Nincs fuvalom. / Madártól néma már az erdő, / Várj csak! Érted is eljő / Majd a nyugalom.”

Az 1970-es években keletkezett költeményekben nem csupán a társadalmi-nemzeti sorskérdések foglalkoztatták, hanem a család, az otthon, a szerelem, az anyanyelv utáni vágyakozás, a szülőföld nosztalgikus emléke és a hontalanság fájó tapasztalata. A Viszontlátás-ciklus témája a fiától elszakított apa fájdalma, az újra egymásra találás öröme, az idegen honban nevelkedő gyermek társtalansága. A Szüret előtt-ciklus lírai termése ízelítőt ad a Tollas-életmű leglényegesebb vonásaiból: a diktatúra elleni töretlen küzdelem, a történelmi múlt emlékezete, a honvágy kínzó érzése, az idegen honban vergődő költő keserűsége, a hazatalálás reménye ismétlődő témái költészetének. Több verse Vörösmarty Szózatát idézi: „Ahol születtél, mindig ott roskadsz le, / te néma Szózat, késő példakép. […] / Nincs más hazád: e talpalatnyi hely. / Törvény, parancs: itt élned, halnod kell!” (A fák példája) Az igazságért küzdő, forradalmár lelkű költő Fát ültessetek c. művének bibliai motívuma, prófétai látomása a Petőfi-féle ars poétikákra alludál: „Csipkebokor tüdőnkből olykor / Isten szól – lángoló szava // pünkösdi fák tűzvirág(a)”. Számos költeményének (Erdő fohásza; Magad maradsz; Májusi fák; Fadöntők között; Bécsi hársak) központi motívuma a fa, mely égig nyúló ágaival a szabadság és az élet; földbe kapaszkodó gyökereivel a szülőföldhöz való tartozás és a múlt; törzsének évgyűrűivel az idő múlásának és az emlékeknek a jelképe. A fa élet-halál metaforájának jelentésárnyalatai visszatérő indaként szövik át a kötetbe válogatott versek világát. Ahogyan a fa törzsében növekednek az évgyűrűk, az idő múlásával úgy rakódnak le emlékeink. A kötet címadó alkotásának is ez fő gondolata: „Magadban hordod – törzsében a fa – / gyűrűző nyarak, emlékek sorát” (Évgyűrűk). A versben visszatekint a beszélő az életút stációira: a fiatalkori szerelmek, az ifjúság elrabolt börtönévei és a szülővé válás élményei után az idegenbe kényszerült élet problémái foglalkoztatják. A többnyire elégikus hangvételű, létösszegző lírai alkotások mellett Istenbe vetett hitét bizonyítják az imádságok. Vallomásos hangnemben keletkezett fohász a Könyörgés szép halálért: az elmúlás közeledtével a transzcendens magaslatokba vágyakozó lírai én úgy áhítozik a ragyogó napfény sugarára, mint a fák ég felé emelkedő ágai. Az Alkonyodik-ciklusban megszaporodnak a nosztalgikus emlékek. A versek felidézik a gyermekkor világát, az otthon biztonságát, a szülők és a szülői ház emlékezetét (A régi ház), az anyanyelv varázslatos szépségét és a magyar szó pajzsként védő erejét (Varázssziget). A Gyöngyházbörtön-ciklus verseiben is az emigráns költő sorsa, az otthonlét vágya és az otthontalanság érzése foglalkoztatja. II. Rákóczi Ferenc korát idéző jelképekkel, Zágon és Rodostó említésével önmagát száműzött bujdosóhoz hasonlítja. A Gyöngyházbörtön fontos alkotásai a művésztársak emlékére írott hommáge-versek, mint például a Latinovits Zoltán halálára készült A költő és az 1956-ban elesett Gérecz Attilára emlékező Beszélő: „Több mint húsz éve eltemettünk / fiatal költő szép halott, / arcodon börtön sápadtsága, / bíbor virág, rá vér fagyott”. Tollas Tibor „a hontalanság évtizedeiben (is) a magyar ügy apostola, utazó nagykövete volt” (Juhász).