súgó szűrés
keresés

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól

alcím
Kettő orvos Erdélyben
Szerző
Tompa Andrea
Kiadás éve
2013
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Kalligram Kiadó
Oldalszám
486
A szócikk szerzője
Palojtay Kinga

Ahogyan az anyaországba települt erdélyi írók közül sokaknál, úgy Tompa Andrea prózájában is meghatározó tematizáló erő az odahagyott szülőföld. Jelen esetben a szülőváros, Kolozsvár, amely – akárcsak a szerző első (A hóhér háza, 2010) és harmadik (Omerta, 2017) kötetében – nem egyszerűen a történések helyszíneként funkcionál, hanem az egyéni, identitásképző kötődés, valamint a történelmi-kulturális kollektív emlékezet metszetében egyfajta szimbólummá válik.

Fejtől s lábtól két orvostanhallgató elbeszélője számára azonban nem ugyanazt jelenti tanulmányaik helyszíne: a Brassó környéki aljegyző fia zsarnokoskodó apja döntése következtében kerül a kolozsvári egyetemre (holott Bécsbe vagy Budapestre szeretne menni), az enyedi zsidó kereskedő lányát ellenben éppen továbbtanulási szándéka miatt tagadják ki szülei. Az előbbi megalkuszik, az utóbbi lázad, de valójában mintha mindketten a körülmények által determinált kényszerpályára kerülnének, minthogy nemcsak a hely – „a tegnap városa” – határozza meg életlehetőségeiket, hanem az adott korszak, az 1910-es, ’20-as évek is. A történelem személytelensége maga alá gyűri személyes sorsukat – a lányból nem lehet egyetemi professzor, csak gyermekorvos, a fiú pedig a világháború után fürdőorvosként dolgozik, holott adottságai alapján zseniális sebész lehetne. Helyzetük sok szempontból hasonló, jellemük azonban meglehetősen ellentétes – ezt a párhuzamos fordított viszonyt sűríti magába a metaforikus cím is. A medika aszketikus, perfekcionista és céltudatos, ugyanakkor él benne a vágy, hogy lágyabb, nőiesebb, könnyedebb lehessen – ez az ambivalencia teszi életszerűvé alakját; a férfi főszereplő a mű elején meglehetősen üres fejű, hedonista aranyifjúnak tűnik, a történet előrehaladtával azonban megkomolyodik, önreflexív elmélkedései olyan új, mélységi dimenzióval gazdagodnak, melyet csak a megélt és érett fejjel megszűrt tapasztalatok adhatnak.

A két névtelen elbeszélő váltakozva mesél egy, a napjainkban használatos köznyelvtől markánsan eltérő, régies és tájnyelvi kifejezésekkel, illetve orvosi szakzsargonnal terhelt, szándékosan nehézkes nyelven, amely nemcsak az olvasótól térben és időben távol eső miliőt teszi plasztikusabbá, hanem az alapvetően szemérmes, zárkózott főhősökről is sokat elárul: a szokatlan, olykor suta mondatszerkezetek az önkifejezés sürgető vágyáról, ugyanakkor az ehhez szükséges jól fejlett verbális készség hiányáról tanúskodnak.

Az egyes szám első személyű, részint jelen idejű, részint visszatekintő narráció felkínálja a lehetőséget, hogy naplóként vagy memoárként olvassuk a könyvet, ám a regény végén szembesülnünk kell az elbeszélők azon kijelentésével, miszerint egyikük sem írt soha naplót vagy bármiféle személyes jellegű feljegyzést. Ráadásul mind a dikció ideje, mind pedig a narrátor pozíciója elbizonytalanított: kiszámíthatatlan időbeli ugrások jellemzik a cselekményvezetést, és az egyes fejezetekben csak néhány bekezdés után azonosítható a megszólaló, ami rávilágít arra, hogy nem igazán különíthető el a két hang, nem rendelkeznek kifejezetten egyéni árnyalattal. Ezt a tényt a recepció egy része hibaként könyvelte el, más kritikusok viszont a szereplők között látensen meglévő összetartozás kifejeződését látják a stiláris differenciálatlanság gesztusában.

Bár a főszereplők már a harmadik fejezetben találkoznak, s útjaik a történet számos pontján kereszteződnek, a valódi egymásra találást a regény legvégéig késlelteti az író. Ez a prózapoétikai fogás azt sejteti, hogy a két orvosnak előbb meg kell érnie a találkozásra: le kell küzdeniük gátlásaikat, bizalmatlanságukat, vagy éppen félre kell tenniük ambícióikat és elvárásaikat. Csak a maguk külön-külön fejlődéstörténete vezethet odáig, hogy a találkozások esetlegességéből szilárd alapokon nyugvó együttlét jöhessen létre. A regény utolsó fejezetében a két szólam összeolvad, s a történet síkján létrejövő egységet grammatikai eszközzel teszi még hangsúlyosabbá a szerző. Az egyes számból többes lesz, az „énből” „mi”, s ennek egyenes következményeként maga a beszéd is fölszámolódik: a mű utolsó soraiban a szöveg önmagát oltja ki.

A párhuzamos, hol összecsengő, hol pedig egymást ellenpontozó monológok személyességük ellenére nem pusztán két életutat mutatnak be: megismerhetjük a könyvből Kolozsvár szellemi életét, az egyetemi világot, az erdélyi és a budapesti fürdőkultúrát, a korabeli orvoslás fő problémáit, illetőleg olyan máig érvényes, érdekes kérdésköröket, mint a feminizmus, nacionalizmus, patriotizmus vagy a pszichoanalízis és a természetgyógyászat. Ez a komoly kutatómunkát feltételező hatalmas tudásanyag egyfelől olyan részletességgel jelenik meg a kötetben, mely egyes méltatói szerint már a történetmesélés rovására megy, másfelől éppen ezeknek az aprólékos leírásoknak köszönheti enciklopédikus jellegét a regény.

Mindezeken túl a Fejtől s lábtól jelentősége elsősorban a „T-szindróma”, azaza trianoni békediktátum közvetlen hatásainak tárgyilagos, de nem szenvtelen bemutatásában áll. Nem nosztalgikus vagy moralizáló leírást kapunk, hiszen a könyv szereplői saját bőrükön tapasztalják meg ennek a sorsfordító történelmi eseménynek minden következményét. A szövegvilág tónusát leginkább meghatározó alakzatok az anyaország és az elszakított részek viszonyát mintázzák: az előbbi emberi testként, illetve gazdaként, utóbbi egy amputált testrész, valamint a kivert kutya képében jelenik meg. Mindkét metafora annak köszönheti relevanciáját és átélhetőségét, hogy nem valamely elvont, steril gondolatként bukkan fel a könyvben, hanem személyes élményhez kapcsolva. Ily módon a regény nem tankönyvízű, száraz tényanyaggal vagy patetikus, elfogult panaszáradattal terheli meg olvasóit, hanem józanul és érzékenyen szembesít a múlttal, felkínálva a gyász, de ezzel egyidejűleg a kiengesztelődés és megbékélés lehetőségét is.

Irodalom

Bazsányi Sándor – Darabos Enikő, Két bírálat egy könyvről (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben), Holmi, 2014/4.

Demeter Zsuzsa, A találkozás elkerülhetetlen? (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól című kötetéről), Irodalmi Szemle, 2014/5.

Lengyel Imre Zsolt, A részek lázadása (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól; Bartók Imre: A patkány éve), Műút, 2013/39.

Palojtay Kinga, A párhuzamosok a véletlenben találkoznak, Jelenkor, 2014/1.