súgó szűrés
keresés

Márai Sándor: Föld, föld!...

Szerző
Márai Sándor
Kiadás éve
1972
Műfaj
memoár
Kiadás helye
Toronto
Kiadó
Vorosvary Publishing
Oldalszám
312
A szócikk szerzője
Mészáros Tibor

Márai Sándor Föld, föld!... című visszaemlékezése – bővebb formában – eredetileg az Egy polgár vallomásai III. részének készült, megírásának szükségessége még emigrációja előtt megfogalmazódott benne. Az Egy polgár vallomásai osztálya szociográfiája egy család és képviselője életén, gondolkodásmódján keresztül. A Föld, föld!... egy ország átalakulásának anatómiája az önkények tükrében: elemző visszatekintés Magyarország életének erőszakos megváltoztatására és az író emigrációjának okaira. Az alapkoncepció ellenére sem alkot egységes történetet, nem folytatja az 1932-től történteket (ahogyan az Egy polgár vallomásai első és második kötete között is űrt és kétségeket hagy az olvasóban, mert van, amiről csak hallgatni lehet): a kezdőpont (a német csapatok bevonulása) és a végpont (emigráció) elmondásának lehetőségét és az okok elemzését helyezi a középpontba.A Föld, föld!... attól megrázó, hogy „az író nem történelemfilozófiai vagy társadalomtudományi elvontságoktól vesz búcsút, hanem saját egykori életétől, mondhatnám így is: egykori önmagától, attól az identitástól, amely alkotó munkájának motorja volt, attól az életformától, amelyet szeretett, amelyben jól érezte magát.” (Pomogáts Béla)

A Föld, föld!...-ben Magyarország és saját sorsának életfordulóit játssza egymásba – a két sors összefonódása erősíti és magyarázza az utolsó eseményt, az emigrációt, amely nem pusztán egy ember, hanem egy értelmiségi nemzedék sorsa is. Mindezt kettős eszközzel mutatja be: egyrészt kronologikus történeten keresztül a német megszállástól az országból való távozásig (1944–1948), másrészt az országot és Európát elárasztó, igényes életre alkalmatlan légkör érzékeltetésén keresztül láttatja az emigrálás döntésének kényszerét.

A könyv első része a narrátor-író háború utáni tapasztalatai, a történelmi események alakította újfajta gondolkodásmóddal való találkozás. Ebből még semmilyen lépéskényszer nem következik, inkább egyfajta érdeklődés látszik kora embereivel és történéseivel szemben. A második rész már kiábrándultabb, de reális helyzetértékelés, és visszatérés a régi témához, a polgársághoz és helyzetéhez: a háború törmeléke osztályát is maga alá temette. A (látszólagos) felszabadulás után még hitt abban, hogy a polgárságra komoly szerep vár – az ország szellemi újjáépítése. De leszámolt egykori, reménykedő látásmódjával, értékelésével – az álmok, a nosztalgia motívumának a mű idejében nincs helye, mert „A fő­ne­mes­ség ’67 után már nem vál­lal­ta a mű­velt­ség­óvó sze­re­pet, leg­több­je úgy vi­sel­ke­dett, mint­ha az or­szág hit­bi­zo­mány és va­dász­te­rü­let len­ne. A to­la­ko­dó dzsent­ri és a sze­rep­éhes bug­ris iro­dal­mi szín­vo­na­la szá­nal­ma­san ala­csony volt” – írja Márai. Könyve középpontjában az áll, miként válik a polgári műveltség a kommunista „tömegember-kultúra” martalékává. Itt írja le legtöbb verdiktjét: igaza van, amikor elítéli az új korszak élősködőit, ugyanakkor gondolkodásmódjából az is következik, hogy aki ezt jelenlétével tűri, azaz nem hallgat vagy emigrál, az megalkuvó. (Ennek „külső megerősítése” számos ekkori naplóbejegyzése.)

A harmadik rész felkészülés az emigrációra, ezt alapozza meg gondolati-etikai érvekkel. A politikai leszámolások napi gyakorlattá válnak, ennek részeként a Párt irodalmi megbízottjainak őt ért támadása, a kizárólagossá tett igazságok sulykolása mind életének alakítójává és üldözöttségre ítélt sorsának beteljesítőjévé lesznek. Gondolatritmusszerűen ismétli: „Ilyen korokban önkéntesen el kell menni a számkivetettségbe, mert csak így van mód kimondani az igazat – és másképpen nincs értelme az írásnak.” Kassa sem jelenthet már reményt, hiszen „Szülővárosom, a szépséges és nemes Kassa megint a csehek kezére jutott. A Felvidék színmagyar lakosságát megkérdezése nélkül, akarata ellenére kiszolgáltatták a cseh és szlovák mini-imperializmusnak.”

Végső következtetésként jegyzi le sokat idézett sorait: „Ez volt az idő, amikor megértettem, hogy el kell mennem az országból – nemcsak azért kell elmenni, mert nem engednek szabadon írni, hanem elsőbben és még sokkal inkább azért, mert nem engednek szabadon hallgatni.” Írni és hallgatni is csak egy közösségnek lehet, ezért az alkatilag is magányos Márai a „saját sors” felé indult el, amikor elhagyta Magyarországot.

A kötetben feloldó szerepe van az emlékek felidézésének, ezek közül is kiemelkedik az írói pályát meghatározó Krúdy- és Kosztolányi-utalások sora. Krúdy tudatosítja benne az íróság árát, aki által lehetősége lesz művésznek maradni, Kosztolányi esztétizmusa, a magyar nyelv játékos művésze pedig mindenhova elkíséri őt: „Kosz­to­lá­nyi, mint min­den ma­gyar író – itt lenn, a pé­pes te­nyé­szet­ben, ami ott­ho­ná­ból ma­radt –, úgy táp­lál­ta és fer­tőt­le­ní­tet­te a ma­gyar nyel­vet, mint egy jár­vány­or­vos fer­tő­zé­ses idő­ben egy nagy­be­te­get.” „Távozástörténetében” ugyanígy feloldást jelent a kötet finom iróniája, például Lola nagymamájának, Moskovics Jakabnénak masszírozási jelenete, mely remek ellenpontja a mű létkérdéseket taglaló részeinek. A Föld, föld!... összességében néhány kulcsfontosságú találkozásban és következményeikben mutatja be a távozás kényszerű szükségességét. E személyes (egykori kiadója vagy nem nevesített barátja a kötet végén) és globális találkozások (a német, majd a szovjet csapatok, nyugat-európai körútja) mesteri „dramaturgiával” teszik indokolttá és megérleltté végső döntését, az egyetlen lehetséges magatartást.

Márai tervezte a Föld, föld!... folytatásának megírását, ebben a New York-i és salernói évtizedek mellett az öregség lett volna a fő téma, de a kötet nem készült el. Elképzelése szerint tehát teljes emlékezéstörténetté bővült volna a kötetsorozat: az ősöktől kezdve felnövekedésén és emigrációján át az öregségig, de a polgár-tematika zárókövének elkészítését (A Garrenek műve) fontosabbnak tartotta ennél.

Irodalom

Angyalosi Gergely, Történelem és fikció. Márai Sándor: Föld, Föld!…, Uő.: Romtalanítás, Budapest, 2004, Kijárat.

Kerényi Magda, Márai emlékei, Új Látóhatár, 1974. okt. 25. 

Németh G. Béla, A vádolt s a vágyott Európa, Népszabadság, 1990. aug. 25. 

Pomogáts Béla, Búcsú Magyarországtól, Életünk, 1989/11.