súgó szűrés
keresés

Serfőző Simon: Gyerekidő

Szerző
Serfőző Simon
Kiadás éve
1986
Műfaj
gyermekirodalom, ifjúsági irodalom
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Móra Könyvkiadó
Oldalszám
166
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Az indulásától erős szociális érzékenységű Serfőző Simon költői műhelyében régóta értek, s a hetvenes évek közepétől napvilágra is törtek a magyar valóságot a versnél szélesebb összefüggésekben faggató prózai írások is. Előbb riportkötettel (Amíg élünk, 1978), majd drámagyűjteménnyel (Otthontalanok, 1987), később irodalmi igényű publicisztikákkal (Jövőt írni, 1994) jelentkezett. 1986-tól az önéletrajzi ihletésű regény is kifejezési formájává lett. Gyerekidő című regénye részint szerves folytatása szociografikus írásainak, részint pedig szintézise is. A verseiben, esszéiben már jóval korábban ott élő vonások: a vidék szikár szegénységének, történelmi sújtottságának elemei a személyes emlékek ívén szerveződnek egységgé benne. Serfőző e művében kivételes erővel találta meg azt a prózapoétikai sávot, ahonnan a versek, drámák, riportok után regényíróként is autentikusan szólalhat meg a szocializmus kori vidéki Magyarországról. Egy gyermek szemével s számos prózaműfaj elemeit ötvözve úgy ad pontos és bensőséges látleletet szülővidéke huszadik századi ötvenes-hatvanas éveiről, hogy a tanyasi parasztcsalád – szülei és önmaga – mindennapi tragédiáiba egy egész népréteget ért csapássorozatot, annak mintegy történelmi végkifejletét sűríti bele, s ebben a mikrokozmikus térben jeleníti meg a tágabb Magyarország drámáját is. Amiről Serfőző ír, nem fikció, hanem megrázó és eleven élettapasztalat. A mű tematikai fókuszába helyezett világ: a művészetbe nyersen átömlő személyes és történelmi idő a nemzet sorsát több évtizedre meghatározó kommunista erőszak szakasza. A kiürülő, az országközépi végek, a szétvert tanyák keserves látványaira a hagyományos paraszti élet megszűnésének képei vetülnek. Annak a forradalom felé sodródó Magyarországnak az arcát mutatja fel, amely inkább gyarmat már, mint haza, s amelyben a munkához való viszonyt, az alkotáselvű európai tradíciót – mint kiveszésre ítélt értéktartományt – a szülők mégoly heroikus erőfeszítése sem tudja már megtartani. De korántsem csak egy havas-deres kor fojtogató atmoszférájának sajátos felmutatása, az erős történeti látásmód dokumentatív hitelessége miatt érdemel figyelmet a könyv, hanem azért is, mert a magyar élet fehér foltjára pillantó igazi gyermektörténetet is ad.

A Gyerekidő, amely 2002-re már három, külön-külön is olvasható, önálló egységként is megálló, egymásra épülő részből tevődik össze (A kis vadóc, Nyulak a hurokban, Nincs maradás), a gyerekregény műfaji kereteibe fogott, de más prózai formák örökségét is magán viselő (szociográfia, emlékirat, autobiográfia, pszichológiai, társadalomelemző kritikai realista és fejlődésregény) alkotás. A klasszikus gyerekregény (Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Tamási Áron) számos meghatározó elemét, de a népi írók szociográfiai műveinek (különösen Illyés munkáinak) jellegzetes vonásait is magán viselő munka olyan geográfiai-szociológiai és történeti szférába vezeti el az olvasóját, amely korábban jobbára ismeretlen volt a magyar prózában. A szerző az Isten háta mögötti tanyán, testvérek nélkül felnövő gyereknek a világra csodálkozó, azt a maga elemi vonásaiban (a természet tárgyai, állatok, növények között) megismerni kezdő sorsában, izgalmas és varázslatos fejlődésrajzában, a negyvenes évek végétől az ötvenes évek végéig, majd távolabbra mutató szakaszában is ábrázolja a magyar világ e tájat arcul csapó történelmi változását. A falunál is periferikusabb világban élő parasztok életformájában szemtanúként, egyszerre jelenlevőként és áldozatként festi az olvasók elé azt a folyamatot, amelyben egy rendkívül szorgalmas, a földbe nehéz munkával életet lehelő emberi világot és erkölcsi rendszert, kultúrát mind szűkebb és sanyarúbb keretek közé szorít a kommunizmus mezőgazdasági „politikája”. Megalázva őket, kifosztva emberi erőiket, majd megsemmisítve életfeltételeiket is. A felnövő gyerek egyre élesebben érzékelő látószögéből nyomon követett történelem a felnőttkor kapujáig kíséri el a fiút, amikor világától már végképp elszakadni kényszerül. A könyvben – és a fiú lelkében – úgy lepleződik le a történelem, hogy folytonosan előhívja, szinte provokálja is a gyermek lázadó gesztusait. Az uralkodó történelmi mechanizmus megállítása, visszafogása, kitérítése szigorodik benne létparanccsá. A lázadás esélyeihez tapogatózó szándék az ösztönök, megérzések, felismerések köszörűin válik egyre élesebbé a hősben, s a szerző költői karakterét, művészi magatartását kristályosító emberi tapasztalatok terében is.

Az érzékletesen, a szerző költői értékeit is lépten-nyomon felmutató cselekményvezetésben, a sorsváltozásokat remek jellemrajzokkal kifejező ábrázolásban, a tanya és város között ingázó gyermek kettős lelki fejlődésívében, a kor embertelenségeinek poétikai-pszichés megjelenítéseiben, a létükből is kisemmizett szülők rajzában, a regény többrétegű poétikájában, a gyermekkorú vagy a fiatalabb nemzedékekhez tartozó olvasó is egy olyan világgal szembesülhet, amelynek ismerete elengedhetetlen a huszadik századi magyar történelem és a mai magyar élet alakulásának mélyebb megértéséhez. A könyv művészi erővel, hitelesen, az ifjúsághoz is közel álló szellemiségben, ahhoz kapcsolódó esztétikai dimenziókban jeleníti meg egy sokat szenvedett népréteg s egy személyiség küzdelmét az embertelennel. Poézise és tartalmi vonásai a legszorosabb koherenciában állnak a világirodalom nagy gyerekkönyveinek (Mark Twain, Kästner, Steinbeck alkotásainak) üzeneteivel is.

Irodalom

Jánosi Zoltán, Serfőző Simon: Gyerekidő, = Uő., Idő és ítélet, Miskolc, 2001, Felsőmagyarország.

Szűk Balázs, Nincsen, ami volt…(Ruszkai Nóra-Nagy István: Hiába sulykolták. Portréfilm Serfőző Simonról, 2006.), Műút, 2007/1.

Bakonyi István, Serfőző Simon, Lakitelek, 2012, Antológia.

Bertha Zoltán, A Kossuth-díjas Serfőző Simon köszöntése, Agria, 2016. Nyár.