Kontra Ferenc: Idegen

Az Idegen három, korábban önállóan megjelent kisregény (Gimnazisták, Magyarország, elejétől fogva, 2002; Farkasok órája, 2003; Wien a sínen túl, 2006) mennyiségileg és tartalmilag is kibővített változata, amely trilógiaként új kompozíciónak tekinthető. A három különálló könyvhöz képest az új történet terjedelmileg kilencven oldallal hosszabb, a cselekmény pedig több olyan részlettel gazdagodott, amely a szövegegységet újabb értelmezéssel bővíti. A trilógiát azonban mégsem az azonos főszereplők, hanem a három, egyes szám első személyű narrátor „elbeszélői identitásszerkezetének” folytonossága és hasonlósága foglalja egységes, regényszerű keretbe. „Kontra Ferenc Idegen című regényciklusának mindhárom része az otthon/haza feladásának gesztusával kezdődik, és a távozás, az ideiglenesség továbbgörgetésének tettével zárul. A visszatérés és az ismételt útra kelés »odüsszeuszi« létformája jellemzi a regény elbeszélőjét és hőseit; létük ilyen értelemben dinamikus, állandó mozgást feltételez.” (Bence Erika) Ezt az identitást erősíti az ausztrál Farthingale klub falán lógó A faun és a feketerigó című Arnold Böcklin-festmény reprodukciója, amely a regény cselekményéből a trilógia borítójára is rákerült. Az erdők űzött vadjaként és a mezők szellemeként ismert faun a regény három főhőséhez hasonlóan az idegen, de mégis mindenütt otthon lévő ember identitásának vizuális kifejezése.

Az első regény egy vajdasági magyar kamasz fiú pécsi gimnazistaként megélt idegenségének megtapasztalását állítja középpontba. A kádári és titói szocializmus idején játszódó történet olyan világot ábrázol, ahol mind a kollégiumban élő szegényebb vidéki diákok, mind a módosabb pécsi osztálytársaik mindennapjait a diákcsínyek vidámsága, a kamaszkori szerelem izgalma, a rockzene iránti rajongás és a tanári hatalom okozta frusztráció és kiszolgáltatottság határozza meg. Ebben a környezetben tapasztalja meg a családja szellemi örökségével az anyaországi iskolába érkez, határon túli fiú a „közösségen kívüliségnek, azaz a belső idegenségnek” (Bence Erika) az egzisztenciális élményét. A Gimnazistákból mint nyíltan önéletrajzi regényből arról is képet kaphatunk, hogyan indult a szerző irodalmi pályája. A Farkasok órája narrátora egy felnőtt férfi, aki addigi életének négy nagyobb szakaszához köthető, kínzó álomképekben visszatérő emlékeit igyekszik feldolgozni. A címben jelzett hajnali órán fellépő, tudatosan nem kontrollált, rohamszerűen visszatérő állapot a főszereplő idegen környezetbe vetettségének pszichoszomatikus következménye. „Alászáll a mélységbe, hogy elszámoljon az önmagában meglévő háborúságokkal egy olyan korban, amikor a világ tele van ellenségeskedéssel és háborúval.” (Jakab-Köves Gyopárka) Az első ilyen traumatikus álmot a gyermekkori keserű családi emlékek, apjának zsarnoksága és barátjának, Cigának halála jelenti, amelyet a nagyon várt ausztráliai utazás miatt érzett illúzióvesztés és meghasonlás követi. A harmadik rémálom a szarajevói katonai kórház idegosztályán töltött napok élményének tudható be. A regény utolsó szakaszában az egyedül a német juhászkutyájához kötődő narrátor olyan kínzó emlékekkel szembesül, amelyeket a NATO-bombázások idején hullarendezőként él át. A trilógia utolsó regényének főszereplője egy vendégmunkás anya gyermekeként Bécs külvárosában született fiatalember. Wiant osztrák barátjának, Thomasnak a teátrális öngyilkossága és a végrendelete készteti arra, hogy számot vessen addigi életével, amelyet a bevándorló lét nyomorúsága és a focicsapat révén a közösséghez tartozás élménye egyaránt jellemez. Ebben a regényben az irodalmi kifejezésmód már összetettebbé válik: Thomas életét és sorsát nemcsak a főszereplő, hanem a mumifikátor Günter Osterkorn elbeszéléséből is megismerhetjük. Ahogy azt beszélő neve is tükrözi, Wian identitását elsősorban az anyja által idealizált városhoz való viszonya határozza meg, Bécs, ahol a főszereplő nehéz gyermekkora ellenére otthonra talál. Az önálló kötetben korábban megjelent szövegváltozathoz képest a trilógia utolsó regénye újabb, a kötetkompozíció kohéziójának szempontjából jelentős részletekkel gazdagodik: az előző regényben megismert német juhászkutya – amely az életrajzi szerző alteregójának is tekinthető – ebben a történetben kapja meg a végtisztességet. „Utaznak a hamvai a vasútvonalak összes lehetséges irányába. Mint aki valóban a világok közé ragadt; nem szolga, de nem is maradt a vadonban.” (Huszka Árpád)

Az Idegen három különálló narratív keretben az idegenség mint létélmény megélésének és identitásformáló erejének több, különbözőképpen megélt változatát mutatja be. Poétikai szempontból a trilógiát a narratív szerkezet egyre fokozódó komplexitása jellemzi, ugyanakkor mindhárom rész a lírai beszédmód, a fordulatos cselekményszövés és a történetnek a magyar és az európai narratív hagyományba való beágyazottsága miatt válik külön-külön is emlékezetessé.