Vathy Zsuzsa: Itt a szépséget nézzük

Vathy Zsuzsa Itt a szépséget nézzük c. regénye a szemléletére jellemző teljességigény első komplex megnyilatkozása. A kötet időben és tematikában igen különböző három darabja a szerző műfaji meghatározása szerint egészet alkot: regény három részben, amelynek a 20. század a főszereplője. A húszas–harmincas években játszódik a Malom a Lapincán. A főhős, Karolina Németh László nőalakjait idézve hívja ki végzetét a társadalmi előítéletekkel szemben azáltal, hogy a megszokottól eltérő életutat választ. Osztos Erzsébet 1956-os története, az Itt a szépséget nézzük dokumentumszerűen hiteles riport és fikció. A történelem ezúttal is egy lány, asszony sorsát alakítja egyszerre groteszk és drámai módon. A Macska mirtusszal pedig egy 20. századi befejezetlen Bovaryné-történet. A három részből álló regény az időutazás élményét idézi. Koncepciója a szerző későbbi, Angyalhíd (2003) c. regényével rokonítja. A történelmi idő és a női főszereplők mellett a szerzői instrukciók is a közös epikus szerkezetre irányítják az olvasó figyelmét. A három rész a történetmondás három alternatívája, a történetmondás lehetőségeinek, a történet érvényességének kérdéseire irányul. A szerző megszólítja az olvasót, olvasási stratégiákat javasol. Azt tekinti történetnek, ami személyes vagy korszakos szempontból jelentős eseményeket mesél el. Ebben az értelemben a harmadik rész nem „klasszikus történet”, történetnélkülisége, befejezetlensége egy kor lenyomata. A narrátor elmossa a valóság és a fikció, a szöveg világa és a szövegen kívüli világ határait, köztes térbe helyezve az olvasót és önmagát.

A Malom a Lapincán szüzséjének alapötletét a szerző nagynénjének élettörténetéből merítette. A főhős, Karolina egy jobb sorsra érdemes, tragédiáját magában hordozó asszony. A szerzői narráció felfedi sorsának pszichológiai vetületét, ami a lélektani regény műfajával rokonítja a történetet. Míg Karolina végzete saját jelleméből fakad, sorsát külső tényezők befolyásolják. Életében az emigráció, a paraszt-polgári réteg átalakulásának nehézségei éppoly nagy jelentőséggel bírnak, mint személyisége. A történet felépítése fordulatokban gazdag. A lineáris szerkezetet egy-egy sorsfordítónak szánt szembesülés akasztja meg, ezek a késleltetések fokozzák a feszültséget a tetőpontig, Karolina drámai végzetéig. Vathy Zsuzsa regényeinek más szereplőihez hasonlóan ő is a túlzások áldozata. Az okozza tragédiáját, ami személyiségének pozitív értéke is: nem megalkuvó, kitart értékrendje, szemléletmódja mellett. A három rész közül ez tekinthető leginkább hagyományos történetnek, a folklorisztikában „igaz történetnek” nevezett műfajjal rokon, mert valós alapokra épül, és legalább olyan mértékben szól egy közösségről, mint arról, akivel megesett. Egy emberről, aki számára az idő és a tér a legtágasabb volt, végül mégis összeszűkült körülötte, és bezárta.

A kötet címét is adó történet, az Itt a szépséget nézzük műfaji megjelölése: „rémjáték három részben” utal az események kétségbeejtően ijesztő voltára, ugyanakkor a mindvégig jellemző elbeszélői iróniával ez nem a sorstragédiát, hanem az annak hátterében működő hatalmi gépezetet relativizálja, morbiditását, defektusait, groteszk mivoltát hangsúlyozva. A három rész – a forradalom, a pokoljárás és az utóélet – alapja az 1956-os forradalomban részt vevő, majd meghurcolt, megnyomorított Márton Erzsébet története. A szerző úgy fikcionalizálja a történetet, hogy hangsúlyozza annak dokumentumjellegét azáltal, hogy a saját külső nézőpontja mellett a történetet magával a főhőssel beszélteti el (Osztos Erzsébetet az unokahúga kéri fel, hogy mondja magnóra életét). A vallomásos elbeszélés egészére jellemző a sűrítettség. A lényegre törő, az emlékezés mechanizmusát idéző mondatok az idő gyorsaságára, az események sodrására utalnak. Ezt az öntudatlan állapotok és álmok időkiesései törik meg. Utóbbiak a vágyak kivetülései, a szabadság, a tiltakozás, az ellenállás szimbólumai. A történelem során újra és újra felvetődik az ítélkezés, az igazságszolgáltatás, a jóvátétel problémája. A kérdés a mindenkori olvasót szólítja meg. Vathy Zsuzsa nem ítéletet vár, hanem a történet megélésének és megformálásának lehetőségeire utal, felhívva a figyelmet a történelmi emlékezet jelentőségére. Arra, hogy a történelem létet formáló tényező, ezért látni kell benne az embert is.

A regény harmadik darabjának, a Macska mirtusszal történetének középpontjába ismét egy asszony kerül. Pontosabban az elbeszélő narrációjának középpontjába, mert a történetről az előző két résszel ellentétben kevéssé lehet beszélni. Míg az előző két főhősnek sorsa, története volt, Pálmának életformája van, amely önmagában is egy korhangulatot tükröz. A történet nélküli eseménysor a mindentudó elbeszélő nézőpontjából látható, és éppen az elbeszélő tárgyilagos, szenvtelen hangneme csempész bele némi feszültséget. Míg Karolina és Osztos Erzsébet sorsa szenvedéstörténet is – amelyet több bibliai motívum támaszt alá –, a pokoljárást megtisztulás és katarzis követi, ez Pálma sorsát nem koronázza. Elmarad a szenvedés és a megtisztulás katarzisa, s talán elvész a Paradicsom, az Éden elérésének lehetősége is. Vathy Zsuzsa regénye három nő története a századelőtől napjainkig terjedő időszakban. A szerző egyes részeket megelőző, bevezető összefoglalói nem tartalmaznak erkölcsi állásfoglalást; olvasói stratégiát javasolnak, de értelmezést nem sugallnak. A három sors a történetiség háromféle értelmezése, három narratív kísérlet. A hármas szám szakralitása a sorsvállalás és identitás kérdéseit veti fel. A történetek és a narratív technikák különbözősége mellett egy művé szervezi a három részt az előszavak formai megoldása, valamint a jellemző történelem- és történetszemlélet. A különböző korokban a főhősök a lét kérdéseivel szembesülnek, választásokra kényszerülnek, miközben mindannyian egyszerűen a boldogságot keresik, ki-ki a kor és a maga személyiségének függvényében.