súgó szűrés
keresés

Visky András: Júlia

Szerző
Visky András
Kiadás éve
2003
Műfaj
dráma
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Fekete Sas Kiadó
Oldalszám
98
A szócikk szerzője
Ekler Andrea

Visky András életművének műfaji sokrétűsége (költő, esszéista, drámaíró) nem csak az átmenetek korának következménye. Része a játéknak, amely a szabadság, a szabad lét igényét, egzisztenciális szükségszerűségét is feltárja. Visky ravasz játékos, birtokában van a „mesterségnek”, ugyanakkor jellemző rá a titokzatosság, a kiszámíthatatlanság, s ezek kombinációját a játék mikéntje határozza meg. Beszédesek A szökés vagy a Tanítványok című drámák alcímei: előbbié Játék a Szerelemmel, a Szabadsággal és a Történelemmel, utóbbié Játék az Írással és a Színházzal. E fogalmak és a játék jelentősége, mélysége nem csak szépirodalmi, elméleti írásaiban nyilvánul meg, hanem a megélt „közösségi színjátszásban” is, melyet dramaturgiai, drámaírói gyakorlatában képvisel. Íróként, dramaturgként olyan színházi beszédmódot alkot, amely tartalommal tölti meg a síró-nevető színház toposzát. Darabjait, így a 2003-ban könyv formában is megjelent Júliát több országban bemutatták, színházi előadásként, rádiójátékként és könyv formában is sikert aratott.

A Júlia Visky édesanyjának emlékiratai alapján készült. Kerettörténete valós családi dráma. A szerző édesapja 1939-ben Romániából Magyarországra szökött, elvégezte az egyetemet, s megismerkedett későbbi feleségével, az osztrák származású budapesti Júliával. A második világháború után visszatértek Erdélybe, a nehezebb utat választva, az apa ott vállalt szolgálatot. Az 1956-os események romániai hatásaként Visky édesapja a rá kiszabott 22 évből 7 évet töltött börtönben, ezalatt édesanyját hét gyermekével a Duna-deltába, egy Lăţeşti nevű lágerfaluba internálták. A dráma a román Gulag mementója, ugyanakkor időtől, helytől, származástól, vallástól független történelmi, emberi lecke is, amelyet feldolgozni, megérteni nehéz, inkább élő emlékként kell megőrizni, hogy többé egy pillanatra se feledkezzünk meg emberi mivoltunkról.

A dráma alcíme, Párbeszéd a szerelemről, a szerzői utasítás szerint műfaji megjelölés is. A Júlia valóban nem monodráma. A színpadi előadásokra reflektálva többen kiemelték, hogy Júlia érezhetően nincs „egyedül”, s ez az írott változatra is érvényes. Nemcsak a megnevezett szereplők „jelennek meg”, a hiányukban jelenlévők is: Isten, valamint az állandó társ, a párbeszéd másik „szereplője”, illetve a drámában is jelzett szerelmi háromszögben a „harmadik”. Jób idéződik fel, bár nyilvánvalóan el kell hangoznia a mondatnak: „Én vagyok Jób”. Az olvasó/néző/hallgató a maga kicsinyhitűségéből adódóan ugyanolyan szorongással kíséri e párbeszédet, mint Jób történetét – vajon mit lehet még kibírni, meddig lehet tűrni, nem törvényszerű-e az elbukás? De az a Másik az utolsó pillanatban vagy azután a kezét nyújtja.

A Júlia a kérdések drámája is. A feltett, elhallgatott, befejezhetetlen kérdéseké. A szerepeket nem feltétlenül az ember választja, de a válasz tőle függ. Júliát a kérdésekre adott válaszai emelik ki a hétköznapi Júliák sorából, s teszik Júliává, fogalommá. A név vonzza a sorsot, vagy a sors a nevet? Júlia emberfeletti erővel küzd, nem hagyja, hogy léthelyzete elnyelje. A Júlia univerzális történet, ahogy azt Christopher Markle (a chicagói színpadi változat rendezője) is megállapította. Mindenkinek van egy Jób-élménye, minden családnak megvan a maga tragédiája. A kérdés az, van-e hozzá nyelve, hite, szeretete, párbeszédre való készsége és késztetése.

A dráma szakralitásában is merész „játék”. Az apokrif iratokban lényegesen nagyobb szerep jut a nőknek, mint a kanonizált szövegekben. Visky megteremti Júlia „evangéliumát”, ezáltal nemcsak kortárs apokrif születik, hanem a nők, s általuk a gyermekek történelmi szerepéről is szól. A nőiesség, törékenység erőteljesebben rávilágít a kiszolgáltatottság, a diktatúra, az ember elleni cselekedetek tragédiájára. A szerelem, az anyaság felülírhatatlan létállapota természetesként tárja fel a pokoljárás végpontját: a félelem ellen csak a szeretet győzhet.

Júlia bizonyságot tesz a párbeszéd erejéről, a gondolat szabadságáról, a szó erejéről, mely abszolutizálhatja, jelenvalóvá teheti a szerelmet akkor is, ha „tárgya” pillanatnyilag elérhetetlen. Visky Júliája a szerelem mellett az anyaság története is. Drámaian jeleníti meg az anyaság „benned/bennetek, általad/általatok” létezem állapotát, a felelős szeretetet, a döntések súlyát, a teremtett és teremtő, ajándékozott és ajándékozó kettős állapotát, a bármilyen körülmények között való gondoskodás ösztönét, amely az életet jelenti nemcsak a gyermek, de az anya számára is. Életet ad és életet kap, olyan sorsközösség teremtődik, mely a lét folyamatosságát jelenti a lét fenyegetettségében. Júlia saját példájával hitelesíti, általános érvényűvé teszi a megbocsátást is azáltal, hogy mély hittel, emberként cselekszik. A drámában nem csak a megalázottak, megbecstelenítettek fordulnak ki önmagukból, hanem a lét parazitái is, akik önmaguk ellenségei is, hiszen megfosztják magukat a párbeszéd lehetőségétől, lelkük, gondolataik szabadságától. Ők felejtésre vagy megbocsátásra várnak. A felejtés hiba lenne, de a megbocsátás morális gesztus, emberi magatartás. A Júlia nyomasztó és felemelő hatású mű. Párbeszéd a létező és emberi lényegünk megmaradásának érdekében élni akaró értékekért, a szerelemért, a szeretetért.

Irodalom

György Andrea, Egy szerelem háromszöge. Visky András: Júlia, Pannonhalmi Szemle, 2003/1.

Tarján Tamás, Stigma. Visky András: A különbözőség vidékén; Júlia, Jelenkor, 2008/4.