súgó szűrés
keresés

Varga Imre: Kisebbségből kisebbségbe

alcím
Beszélgetések áttelepült írókkal
Szerző
Varga Imre
Kiadás éve
1995
Műfaj
beszélgetés
Kiadás helye
Szombathely
Kiadó
Életünk Könyvek
Oldalszám
286
A szócikk szerzője
Tóth László

Az 1980-as évek, illetve az 1980–1990-es évtizedforduló szembetűnő, azonban társadalom- és alkotáslélektanilag, kisebbségtörténetileg vagy irodalmilag máig nem kellőképpen feldolgozott jelensége a határon túli magyarság Magyarországra történő nagymértékű áttelepülése – bevándorlása – volt. Oka előbb a magyarországi belpolitikai-társadalmi-gazdasági életnek a szocialista tömbön belüli – s annak a környező országokhoz viszonyított – fokozatos liberalizálódása, valamint az ezen országok magyarságára nehezedő nyomás erősödése, utóbb pedig – délvidéki viszonylatban – a jugoszláv háború volt. Az átvándorlás különösen a politikai hazájában helyét egyre kevésbé lelő magyar értelmiség körében volt jelentős – számos határon túli magyar író, művész, történész stb. költözött Magyarországra (a sort az erdélyi Páskándi Géza nyitotta még az 1970-es évek elején, később Hervay Gizella áttelepülése keltett nagy visszhangot, akiket növekvő számban többen követtek). Ez ekkori áttelepülési hullám a csehszlovákiai magyar írókat kevésbé érintette, noha Gustáv Husákék 1968 utáni neosztálinista rendszerében az ő lehetőségeik is erősen beszűkültek. E kevesek egyike Varga Imre, aki még harmincas évei legelején, de már ismert költőként, íróként költözött át 1981–1982-ben Magyarországra. Általános tapasztalat azonban, hogy az áttelepülők csaknem kivétel nélkül mind megszenvedték az országváltás, illetve az új környezetükbe való beilleszkedés traumáját és anomáliáit, melyek leküzdésére természetesen nem volt általánosan érvényes módszer és tapasztalat, valamennyiüknek egyénileg kellett megbirkózniuk azokkal. Varga erről így vallott egy interjúban: „Az én sorsomban áttelepülésem után annyi sötétség volt, hogy nem tudtam rá fényt deríteni, ezért elkezdtem másokkal beszélgetni, érdekelt, ők ezt hogyan élték meg.” Ezekből a beszélgetéseiből született később a ~ című beszélgetőkönyve, mely műfajilag azokat az hosszúinterjúkat, életút- és íróipálya-feltáró beszélgetéseket folytatja, melyeket az Élet és Irodalom Látogatóban sorozata kezdett el az 1970-es években, majd amelyeknek Bertha Bulcsu interjúkötetei szabták meg egyik lehetséges irányát. De magának Varga Imrének sem ez volt az első interjúkötete, melyet az egészséges életről pszichiátereket, természetgyógyászokat, jógaoktatókat és további szakembereket faggató Légy önmagad! előzött meg még 1990-ben. A Kisebbségből kisebbségbe sajátosságát alanyainak idevonatkozóan közös története, sorsa, életfordulata s az ahhoz kapcsolódó motivációik feltárása, tapasztalataik kibeszélése, illetve a könyv szociografikus jellege adja. Persze a „riporter” nem volt könnyű helyzetben, amikor – az 1980-as évek első felében s derekán eleinte szinte csak autoterápiás jelleggel – elkezdte a szóban forgó beszélgetéseit, azokkal elsősorban a saját helyzetével kapcsolatos kérdéseire keresve kollégái-sorstársai válaszát. Akik kezdetben többféle társadalmi réteget és változatos értelmiségi életutakat képviseltek, és csak később kezdtek kiformálódni Varga lehetséges interjúkötetének körvonalai. Igaz, beszélgetései megjelentetésére sem mutatkozott sok lehetőség kezdetben („A hivatalos politika szerint a nemzetiségi kérdés megszűnt Közép-Kelet-Európában, én viszont sorsomnál fogva másképp létezni, lélegezni sem tudtam”), noha sem a kérdések, sem a válaszok nem voltak botrányosak, „legföljebb maga a téma”. A rendszerváltással megváltozott helyzet viszont egyfelől legalizálta Varga beszélgetéseit, másfelől – ha nem is érvénytelenítette, de – megkoptatta időszerűségüket, és múlt időbe helyezte azokat. Kizárólag az áttelepült írótársaival készültek közül, és csak tízet sorolt be a ~ című kötetébe, mely, mint írta, „Országok találkozása” is egy-egy emberben, hátterében pedig fölsejlik egy tizenegyedik arc is: a kérdezőé.

A Kisebbségből kisebbségbe megkérdezettjeinek legtöbbje – Beke György, Csiki László, Kenéz Ferenc, Kocsis István, Köteles Pál, Páskándi Géza, Tamás Gáspár Miklós és Vári Attila – Erdélyből került Magyarországra, akik mellett még a Jugoszláviából érkezett Balázs Attila, valamint a Csehszlovákiából áttelepült Krausz Tivadar tűnik fel. De nem csupán egy közös pontjukban egymással érintkező sorsok, hanem nemzedékek, világképek, látásmódok találkozása – és helyenként összecsapása – is Varga Imre könyve, ami különösen izgalmassá és sokféle tanulság levonására is alkalmassá teszi azt. Ezért sajnálatos, hogy a maga idejében szinte semmilyen visszhangot nem keltett. Mert Varga avatott, témaérzékeny kérdező, aki jól elhelyezett közbeszólásaival megfelelő mederben tudta tartani az olykor neki-nekilóduló, gátját vesztő írói vallomást. Ennek is köszönhető, hogy az általa felsorakoztatott életutaknak számos olyan vonatkozásuk van – például, mint arra többen is utalnak, emigráns sors az övék is, még ha annak egy sajátos változata is –, melyek mind társadalomtörténetileg, mind társaslélektanilag napjainkban ugyanolyan relevánsak, mint a maguk idejében voltak. S egyúttal nyomatékosították az író erős szociografikus érdeklődését is, mely később további sorstörténet-feltáró könyveiben, a hajléktalanokról szóló Utcalakókban (2001) és a drogosok világába vezető Anyagba zárva (2003) címűben csúcsosodott ki.

Irodalom

Erdélyi Erzsébet – Nobel Iván, „Bennem nincsen határ.” Beszélgetés Varga Imrével. = Uők., Hazajöttünk hát… hazajöttünk? 12 beszélgetés határon túli alkotókkal verseikről, novelláikról, Budapest, 1998, Tárogató Kiadó.

Márton László, Miért is riasztan a szembesülés magammal? Beszélgetés a hetvenéves Varga Imrével, Opus, 2020/3.