súgó szűrés
keresés

Erdély Miklós: Kollapszus orv.

Szerző
Erdély Miklós
Kiadás éve
1974
Műfaj
vers
Kiadás helye
Párizs
Kiadó
Magyar Műhely
Oldalszám
111
A szócikk szerzője
Kolozsi Orsolya

Erdély Miklós egyetlen, életében megjelent kötete az 1974-ben Párizsban kiadott Kollapszus orv. A szerző a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárd mozgalmának legismertebb, emblematikus alakja, aki a művészeti ágakat nem választja szét: képzőművész, akcióművész, filmrendező, író, esztéta és teoretikus is. Művészetének befogadása és recepciója későn indul, műveinek jó része a mai napig feldolgozatlan, a magyar neoavantgárd legfontosabb szerzőinek életművéhez hasonlóan (mint például Hajas Tibor, Balaskó Jenő, Szentjóby Tamás). A magyarországi avantgárd második nagy hulláma számára fontos volt a kortárs nemzetközi irányzatokhoz való kapcsolódás, a progresszivitás, a társadalmi kérdésekben való állásfoglalás és a (természet)tudomány, filozófia, művészetelmélet beépítése egy formailag rendkívül kísérletező művészetbe. Erdély egy időben alkot Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, jó barátok Pilinszky Jánossal, költészete mégis a nála évtizednyivel később induló Petriével, Oraveczével, de leginkább Tandoriéval mutat némi rokonságot. Magányának, a korpusz feldolgozatlanságának legfontosabb oka a hagyományos művészi jelhasználat gyökeres megkérdőjelezése, átalakítása. Ez a radikalitás minden művészeti ágban, így lírájában is megfigyelhető.

Az emigrációban megjelenő kötet kiadására egyetlen magyarországi könyvkiadó sem vállalkozott, ugyanis a Kollapszus orv. versei határozottan megkérdőjelezik és átértelmezik a poétikai hagyományokat, így nagyon erőteljesen térnek ki a megszokott értelmezési módok elől. A borítón egy transzállapotban lévő médiumról készült kép látható, aki épp füstszerű ektoplazmát bocsát ki magából. Már ez a paranormális tevékenységet középpontba állító kép is egy provokáció, mint ahogy az egész kötet felfogható annak: termékeny provokáció, mely a költészet teoretikus és gyakorlati határait feszegeti. A cím, a kollapszus, orvosi kifejezés, mely hirtelen összeomlást, ájulást, aléltságot, összeroskadást jelent. A könyv maga is ezt az összeomlást kísérli meg, a hagyományos versbeszéd lebontásával. A négy ciklusra (Kiragadott; Néhány; Hangos; Számos) tagolt kötet nyelvezete a tudományos, a misztikus és a hétköznapi nyelvi regisztereket keveri, ütközteti egymással, ezzel hatásos feszültséget teremt. Szerkesztési módjára, a versek (és egyben az egész kötet) struktúrájára a kollázs- és montázstechnika, a véletlen hozzárendelések, a szabad asszociációs eljárások jellemzőek. A nyelv uralhatatlanságát, a nyelvbe vetettség tapasztalatát olyan versekkel ragadja meg, melyekből hiányzik a logika, az ok-okozatiság, de sokszor még a szórend kínálta rendezettség is. A költészet, mint ön-összeszerelő rendszer című 1973-ban íródott, ars poétikaként is olvasható rövid szövegében olvasható: „A költészetről azt állítjuk, hogy képes önmagát külső beavatkozás nélkül megszervezni. Önszerveződést gátolni lehet – és ezt az emberek mindig meg is tették –, de bizonyos idő után a gátló elemeket is saját természete szerint gyúrja át, fokozatosan magába építi.” A líra ebben az értelemben magát szervezi, magát alkotja meg, lejegyzője legfeljebb médiumként (ld. borító) van jelen, nem avatkozhat racionalitásával, megszokott struktúráival ebbe a felépülési folyamatba.

A Kollapszus orv. első ciklusában egyetlen hosszú vers, a Miserere orv. szerepel. A cím orvosi értelemben bélsárhányást jelent, ugyanakkor a bűnbánó zsoltár első szava is, jelentése: könyörülj. A szavak poliszémiája, a jelentések sokasága és egyértelmű rögzíthetetlensége már a cím értelmezése közben el kell, hogy gondolkodtassa a befogadót. A kétféle jelentés között ráadásul óriási a feszültség, az ember fenséges és visszataszító dimenzióit állítja szembe egymással. Mint az egész kötetben, úgy itt is gyakoriak az ismétlések („Fivérek ők, az egyetlenegy. Fülemüle után húsz nulla, az egyetlenegy. Gáztűzhelyt viselt emberek után 200 trillió fülemüle, az egyetlenegy.”) és a kombináción alapuló szövegszerkesztés („Kilúgozták a kulcslukat. Kilukasztották a gulcslukot. Lúgos oldattal kimosták a gulácsot. Kicsontozták a lugast. Kilugasították a kalácsot.”), a szójátékok, a játékosság és ezzel szoros összefüggésben az irónia. A második ciklus darabjai poétikai sokféleséget mutatnak, különböző hangok, stílusok és formák kísérletei. A harmadik rész, a Hangos, címének megfelelően olyan írásokat tartalmaz, melyekben az akusztikai hatások kiemelten fontosak, főleg dialógusokból, drámaszerű (Rejtett paraméterek), rendezői utasításokkal ellátott írásokból (Toborzó) tevődik össze ez a ciklus. Az utolsó rész a Számos, amelyben a számozott verseké a főszerep, többek között az egész életműben meghatározó, wittgensteini hatást mutató számozott mondatoké (Számozottak; Sejtések I; Sejtések II).

Erdély egyik legismertebb művészetelméleti írásában, a Marly tézisek zárósoraiban a műalkotás funkciójáról a következőket állítja: „A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgai eltűnnek. / A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.” A műalkotás az üresség, mindennek a felfüggesztése, a művész feladata a jelentések (egymás általi) kioltása. A Kollapszus orv. ezt a művészeti programot valósítja meg, nyitottságával, az értelmezés lezárhatatlanságával ezt az ürességet teremti meg, helyet készít a befogadóban.

Irodalom

Beke László, Erdély Miklós, Híd, 1982/3.

Erdély Miklós különszám. Magyar Műhely 1983/67.

Müllner András, Tükör a sötétséghez, Budapest, 2016, Ráció Kiadó.