súgó szűrés
keresés

Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben

Szerző
Füst Milán
Kiadás éve
1963
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Akadémiai Kiadó
Oldalszám
518
A szócikk szerzője
Melhardt Gergő

Füst Milánt 1947-ben – Lukács György és Kornis Gyula pozitív bírálata nyomán – magántanárrá nevezték ki a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma: ELTE) Esztétika Tanszékére, így elkezdhette később legendássá vált egyetemi oktatói tevékenységét. Első itteni előadásainak eredményeképp jött létre Látomás és indulat a művészetben című, nagy lélegzetű esztétikai munkája, amely először 1948-ban jelent meg. (Ugyanebben az évben kapta meg az akkor első alkalommal kiosztott Kossuth-díjat is.) A Látomás és indulat a művészetben előszavában a szerző beszámol a mű keletkezésének történetéről: eszerint eredeti esztétikai írásainak kéziratai Budapest ostromakor megsemmisültek (akárcsak hatalmas Naplója, amely azonban később előkerült), ám az oktatói felkéréskor újból megszületett a tizenkét előadást tartalmazó munka. Ezek minden bizonnyal nem a valóban elhangzott előadások vázlatai vagy leiratai, mégis jelentőségteljes az élőszót hangsúlyozó műfaji megnevezés. Az első kiadás meglehetősen csekély visszhangja inkább felemás volt: az értékelések az „idős mesternek” kijáró tisztelet hangjától a tudományosság szigorúbb szempontjait számon kérő ítéletekig terjedtek. A művészi önvallomást, az író szövegalakításának eljárásairól szóló beszámolókat hol megható kitárulkozásként (és emiatt értékes irodalomtörténeti rekvizitumként), hol idejétmúlt esztétikai konstrukciókkal kötött kompromisszumként regisztrálták. Már ekkor felbukkant az a később többször visszatérő, de alaposan soha meg nem vizsgált észrevétel, hogy Füst a könyvben a Nyugat szellemi köre művészetelméleti gondolkodását foglalja össze sajátos kordokumentumként.

A Látomás és indulat a művészetben második kiadása hiába állt már nyomdakészen a Magvetőnél 1958 őszén, végül csak 1963-ban jelent meg, az utolsó pillanatban az Akadémiai Kiadó emblémájára cserélve a Magvetőét. Mivel a Látomás és indulat a művészetben problémafölvetése és terminológiája semmiképpen nem érintkezik a marxista eszmékkel, a szöveg a kiadás érdekében módosításokra szorult. A politikai szempontból igen bonyolult helyzetet pedig Bóka László igyekezett feloldani az egyetemen: a nyilvános vitákon és a könyvhöz írott előszavában egyaránt. Utóbbiban többek között annak a reményének adott hangot, hogy Füst bizonyos eredményei egy megírandó marxista esztétikába is beépíthetők lesznek. Ezt a második kiadást Füst később nem fogadta el hitelesnek, szerkesztőjét, Ungvári Tamást téve felelőssé szövegének (egyébként kismértékű) megváltoztatásáért, a „polgári esztétika” marxista szempontú „finomításáért”. (Az eredeti kéziratok alapján helyreállított, ma egyedül hitelesnek mondható kiadás végül 2006-ban jelent meg.) A második kiadás recepciója bővebb volt; a ma már nehezen komolyan vehető vulgármarxista óvatoskodás és a kenetteljes tisztelet megnyilvánulásai mellett pedig valódi bírálata is született. Bence György marxista kiindulópontból, alapos és komoly filozófiai eszköztárral rója fel Füstnek többek között a történeti szemlélet, a tudományos szempontok és a „gondolatok logikai konkluzivitásának” hiányát, a gondolatmenetek egy helyben forgását, valamint a korszerűtlen és megalapozatlan pszichologizálást. 

A Látomás és indulat a művészetben valóban nem a hagyományos értelemben vehető tudományos szöveg, céljait sem az intézményes oktatás vagy az akadémia szféráiban érheti el. Tézisek bizonyítása és határozott állítások helyett tanítani szeretne, a kinyilatkoztatások rituális külsőségeitől sem mentesen. Az előadói személyességet nem iktatja ki, a tanítás antik hagyományait felidéző módon maga a tanító is tanul.

Füst esztétikai gondolkodása elsősorban a 20. század elejének életfilozófiáiban és az idealista filozófiában gyökerezik. Gondolatmenete valóban nem számol a történetiséggel, mindent a feltételezett általános lélektani tényezőkre alapít. A Látomás és indulat a művészetben tézise szerint a műalkotások bizonyos társadalmi feltételek fennállásakor, az embernek tulajdonított pszichés és mentális adottságok révén jönnek létre, ám a formateremtés elveinek rendelődnek alá. A látomás valamilyen valóságélmény művészi megjelenítése, amelyhez nélkülözhetetlen az indulat, vagyis a szenvedély és a lendület, hogy a valóságélmény a többszörös átviteleken keresztül elnyerhesse megfelelő formáját. A műalkotás csak akkor lesz jelentős, ha abban végül az életteljesség, tehát az ezeken az átviteleken keresztül megjelenített élmény mutatkozik meg. Tulajdonképpen az életteljesség-kritérium Füst realizmus-definíciója, amelynek alapján a kánon csúcsára a „legrealistábbnak” minősülő szerzők, Shakespeare és Tolsztoj kerülnek. Ebben a gondolatrendszerben merülnek fel a Látomás és indulat a művészetben legnagyobb hányadát kitevő részproblémák és kisebb fejtegetések: hogyan ábrázolható a szép és a csúf; milyen különbségek vannak a művészeti ágak és az egyes irodalmi műfajok, formák között; miért fontos a vers legelső sorainak lendülete; hogyan függ össze érzelem, indulat és ritmus; hogyan adhatók át érzelmek az irodalmi szövegekben, és így tovább. A Látomás és indulat a művészetben valóban nem fejt ki rendszeres esztétikát; részmegfigyelései azonban – elsősorban nem esztétikai, hanem poétikai szempontból – ma is figyelemre érdemesek, segíthetik Füst műveinek értelmezését.

Bence György 1964-es cikke óta a Látomás és indulat a művészetbennel is kizárólag Füst-kutató irodalomtörténészek és filológusok foglalkoztak. A megírása idején következetesen – és feltehetően joggal – vállalt akadémiaellenessége, a kívülállásra alapozott és a szöveg minden sorára rávetülő szerzői pozíció nem segíti mai befogadását és elterjedését. A Látomás és indulat a művészetben tehát ambíciói ellenére a magyar esztétikai, filozófiai és irodalomtudományi diszciplínáknak, diskurzusoknak mindeddig nem lett fontos hivatkozási pontja.

Irodalom

Bence György, Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben, Magyar Filozófiai Szemle, 1964/6.

Kis Pintér Imre, Néhány megjegyzés az új kiadáshoz, = Füst Milán, Látomás és indulat a művészetben, Budapest, 2006, Fekete Sas.

Rákosi Marianna, „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” (?): Füst Milán esztétikája nyomán, = Füst Milán-dialógusok, szerk. Kovács Kristóf András, Szabolcsi Miklós, Budapest, 2000, Anonymus.

Schein Gábor, Életfilozófia, bölcsesség és tanítás három kései műben, = Uő., Füst Milán, Budapest, 2017, Jelenkor.