súgó szűrés
keresés

Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban

Szerző
Grendel Lajos
Kiadás éve
2001
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Kalligram Kiadó
Oldalszám
175
A szócikk szerzője
Elek Tibor

Grendel Lajos pályája során megfigyelhető, hogy az író meg-megújulóan, hosszabb távú, több kötetre rúgó regényírói programokban érdekelt. Egyetlen regény általában kevés számára, inkább regények lazán összefüggő sorában tudja igazán megmutatni, kibontani azt a világot, amelyről mondandója van. Így van ez kilencvenes években és a közvetlenül az ezredforduló után írott regényei esetében is (Einstein harangjai, 1992; És eljön az Ő országa, 1996; Tömegsír, 1999; Nálunk, New Hontban, 2001; Mátyás király New Hontban, 2005), amelyek mindegyike a rendszerváltoztatást követő kiábrándító élményekből eredeztethetők.

A regényekben az író kísérletet tesz a közép-kelet-európai történelmi sorsból és irodalmi hagyományokból, illetve a legújabb kori létélményekből táplálkozó korszerű „abszurdisztáni” irodalmi stílus egyéni változatának kimunkálására. Az abszurdisztánul szólás eszközei elsősorban a groteszk, abszurd, esetenként fantasztikus mozzanatokban (is) bővelkedő cselekménybonyolítás, a szatírába futó irónia, az időnként már-már burleszk hatású parodisztikus humor. Az „abszurdisztáni” cikluson belül a három utóbbi regény New Hont-i helyszínei alapján még külön trilógiaként is kezelhető.

A Nálunk, New Hontban elbeszélőjét egyenesen egy, a városról szóló könyvecske megírásával bízza meg New Hont polgármestere. Ez a regény arról a New Hont-i szellemiségről, létélményről szól, amit a narrátor a megrendelt könyv megírásához szükséges anyaggyűjtés során a város elmúlt fél évszázadbeli történeteiből megismerhetett, megtapasztalhatott. Az elbeszélő ennek a regénynek nem is hőse már, még üres személyiséggel sem rendelkezik, szerepe pusztán a névtelen krónikásé (mint gyakorta Mészölynél, Grendel nagy mesterénél), aki nem vesz részt az események alakításában, csupán beszámol azokról, többnyire a másoktól szerzett ismeretei alapján. Az alapvető én-elbeszélői helyzet rendre át is megy észrevétlenül egy-egy személytelen, korlátozottan mindentudó pozícióba, mintha a fontosabb szereplők (például Kálmán bácsi, a nyugdíjas ügyvéd vagy Bárány Pista, a vidéki szobrászművész) mintegy belső elbeszélőkként adnák elő történeteiket (a „nálunk, New Hontban” szintagma is erre a belülről történő, a város értékrendjével azonosuló, otthonos beszédmódra utal), de valójában továbbra is a névtelen krónikás közvetíti az általuk mondottakat. Így, bár szerkezetileg összetettnek hat a narráció, nyelvileg mégis egységesen áttetsző.

A regény igazi főhőse maga a város, New Hont, „ez a térképről is hiányzó, végtelenül jelentéktelen település, amelynek égi patrónusa Mikszáth Kálmán”, ahogy a már idézett, kötetborítón található, szerzői önértelmezésben olvashatjuk. A város, amelyről „még soha senki egy árva sort sem írt. Róluk valahogy mindenki mindig megfeledkezik”– ahogy immár a regénybeli kiadóvezető jellemzi, aki (a város elvesztett, elfelejtett, „eltékozolt” eszméjét vagy helyette újat kereső) polgármester megbízatását közvetíti az elbeszélő felé. Akinek épp ezért kellene felfedeznie, és könyve által mások figyelmét is ráirányítania. Az elbeszélőt a város múltjába bevezető Kálmán bácsi szerint az eszmét utoljára 1968-ban tékozolták el (a magyarok bevonulásakor), de lehet, hogy a bajok gyökerei egészen 1944 karácsonyáig nyúlnak vissza, amikor a németek elvonulása után az oroszok szállták meg a várost, aminek pedig a stratégiai jelentősége a nullánál is nullább volt. A regény harmadik (negyedik) kitüntetett időszaka a kilencvenes évek, előbb a közepe, amikor az elbeszélő a városba érkezik, melynek képviselő-testülete éppen arról próbál dönteni, hogy kinek állítsanak (végre) szobrot a városka tenyérnyi főterén, majd a vége (amikor Kálmán bácsi temetésére a narrátor visszatér a városba), ahonnan visszatekintve már ez az időszak is elbeszélt múlt. A kiemelt történelmi események mellett (között) gyakorlatilag a város egész elmúlt fél évszázada megelevenedik, s jóllehet nem egyetlen összefüggő történetszálat vezet végig a szerző, a fölidézett magántörténetekből, anekdotákból az olvasó számára mégis egy regényes várostörténelem bontakozhat ki. Grendel legnagyobb bravúrja ebben a művében épp az, ahogyan a megtöbbszörözött múlt és jelen síkjait egymásba játszatja, és ahogyan a féltucatnyi cselekményszálat észrevétlenül egymásba fonja; egy szlovákiai, többségében magyarok által lakott, a hanyatlás, pusztulás útján járó városközösség sorsát megmutatva általa.

Grendel ebben a regényben is folytatja a ciklus korábbi műveiből már ismert játékos, reális és fiktív elemeket keverő lokalizálást, rögzíti is meg nem is az epikai teret, miként az epikai időt, még a (közép-európai) történelmi eseményeket idéző időpontokat is próbálja eloldani a maguk konkrétumaitól, feltehetően itt is a mészölyi „nyitott prózamodell” eszményét szem előtt tartva.

A kisszerűség, az üresség és a változatlanság mítoszát a mű végén (előkészítetlenül és kidolgozatlanul) megfogalmazódó hanyatlás-, pusztulásélmény némiképp kikezdi, de az ábrázolt (történelmi és magántermészetű) életanyag (a maga bonyolultságával, gazdagságával) egyébként is ellenáll az írói szándéknak, felülírja azt. Mint ahogy, látszólag ellentmondásosan, Grendel jól ismert mesélőkedve, iróniája és groteszk, a paradoxális helyzeteket ezúttal is bőségesen kiaknázó humora is ellene hat. De talán nincs is annyira a szerző akarata ellenére mindez, hiszen egész eddigi életműve, világképe, létszemlélete tagadja az egyértelműen megítélhető, a kizárólagos igazságokat. Az író fő témái, az igazság, a szabadság, az árulás kérdései (lásd a szovjetek 1945-ös és a magyarok 1968-as bevonulásakor) például ebben a regényben is éppoly viszonylagosak, mint a korábbiakban és a későbbiekben.

Irodalom

Bányai János, Odaát, másként: egy irodalmi családfa oldalága. (Grendel Lajos könyveiről), Híd, 2006/11.

Elek Tibor, Abszurdisztán kitartó fogságában: Grendel Lajos „New Hont regényeiről”, Jelenkor, 2006/9.

Németh Zoltán, A terep/munka kellemetlenségei. (Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban), Tiszatáj, 2001/12.