súgó szűrés
keresés

Szakonyi Károly: Pál apostol szigetei

Szerző
Szakonyi Károly
Kiadás éve
2002
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Stádium Kiadó
Oldalszám
150
A szócikk szerzője
Sturm László

A műveiben szinte kizárólag a magyar valóságot föltérképező szerző itt a görög szigetvilágba teszi át a helyszínt. Egy-egy itteni alak áll az írások középpontjában, aki valamivel kirí a többiek közül. Aztán fokozatosan föltárul a múltja és megértjük, miféle sors hordozója valójában. Az életösszegzés, az emlékezés többnyire a sorstragikumot megbékítő bölcsesség légkörét sugározza. A Szakonyinál szokásos plasztikussággal bemutatott jellemek és történetek többféle hasadás mentén alakulnak. Még él a hagyományos világ a maga kézművességre, faluközösségre, bortermelésre, olajfatermesztésre, kecsketartásra, hajózásra és halászatra tagolódó összetettségében, de már diadalmasan tarol a tömegturizmus. A világ földközeli és reális, de bármikor átcsúszhat a valószínűtlenbe, és csodák is szép számmal történnek. A sorsokban megint két erő működhet: az ortodox kereszténység mellett eleven hatóerő a tájban, életmódban fel-feltörő, kozmikus elevenségét újra és újra bizonyító pogány görög mitológia. És mindez mögött ott van a derűs ég, a tenger, a vonzó táj, a szigetek, a rituális cselekedetek – például a kenyérsütés –, és a napok, évszakok örök ritmusa. Sűrű az atmoszféra, amely az idilltől a tragikumig, az áhítattól az árulásig ér. Az író mégis meg tudja őrizni, sőt, újra tetőpontjára emeli egyik legvonzóbb sajátosságát: olvasmányos, jól követhető történetekbe rendezi az élet alapkérdéseit. Ahogy Rózsássy Barbara írja: „éppen e zökkenőmentesség teszi lehetővé, hogy közben eljussunk a mélyrétegekig, hogy az egyszerű képek bennünk összetett szimbólumokká érjenek, hogy […] szinte észrevétlenül találjuk magunkat a nagyszabású, az egyetemes közegében.”

A főszereplők sorsa akkor dől el, amikor eléri őket a csábítás, valamiféle titokzatos felsőbb vagy alsóbb hívás. Ahogy Az olaszban Antonio, a festő egy titokzatos sugallatra eladja mindenét, hogy végül görög földre vetődve ráleljen az álmában látott fuvoláslányra és megfesse róla élete főművét (bár visszafelé tartva hajótörést szenved, és művével együtt elnyeli a tenger – „talán éppen mert becsvágy sarkallta”). Legtöbbször a szerelem révén érkezik a hívás. Nikosz betartja az egyház házasság előtti testi kapcsolatot tiltó rendelkezését, ezért vérmes menyasszonya végül megcsalja, de isteni jutalomként a férfi egy gyógyító ereklye birtokába kerül (Az ereklye). AHáromszikla családos hőse szakít szeretőjével, és büntetésképpen végül kővé válik. Sorolhatók lennének még a különböző képletek, de nem egyértelmű sohasem, mikor tesz eleget az ember a sors hívásának, hogyan ragadhatja meg a kínálkozó egyszeri lehetőséget. Meddig kell a testnek, meddig a szellemnek engedelmeskedni? Mint Szakonyi egész munkásságában, itt is döntővé válik a testi és a lelki-szellemi késztetések feszültsége, tévutakra csábító, de beteljesedést is kínáló bonyolult összefonódása. A kereszténység a szellemi felé késztet, a görög mitológia inkább a testit-természetit mutatja vonzónak. Az utóbbira jó példa A bikafej, amelyben a fiatal régészhallgató lány a múzeumi negyedfélezer éves bikafej hatására lassan azonosulni kezd Pasiphaéval, a mítoszi Minosz király bikába beleszerető feleségével. A „fékezhetetlen vágy”, tudja, végül katasztrófához vezet: „elborzasztotta a látomás. A gyönyör utáni büntetés. A Szörny. A Minotaurusz, a bikafejű. Akit megszült a vágyában mohó királyné.” Nem tudjuk, mi lesz a lánnyal, elragadja-e a szürreális csábítás vagy a neve által – Maria – hangsúlyozott lelkiség el tudja-e téríteni ettől. Vannak, akiknek viszont már eldőlt a sorsa. Az Isten embere tragikus helyzetben jól döntött, és ez meghatározó lett: „Nem kell hát mást tennie Rodionnak többé, mint élvezni a kék tenger fölé boruló fényes ég alatt a szépséges életet, és puszta létezésével emlékeztetni a szigetlakókat Isten végtelen jóságára.” Az Eufémia szerelmében Eufémia talán rosszul dönt először, szakít az őt szerető férfival, de öregségükre, egy hang hatására férfi visszatér, és boldog párként élnek tovább. Hiba volt az egykori szakítás? Vagy épp az kellett ahhoz, hogy eljöjjön a kései boldogság? Szakonyi nem ad kész válaszokat, az élethelyzeteket a maguk sokértelmű sűrűségében mutatja meg.

A szerelem meghatározó befolyása alól, úgy tűnik, csak azok tudnak kibújni, akiknek más hivatásuk van: a munkájuk, az alkotás. A hajós főhősének a tenger a szenvedélye, Az olasz festőjének és Az aranyműves címszereplőjének az alkotás. Egyedül az ő végzetük nem áll a szerelem jegyében. Az első és az utolsó írás nem csak dőltbetűs írásmódjával és rövidségével válik el a többitől. A szerelem és az alkotás irányította életeket tágabb keretbe, a halál távlatába állítják. A hívás, sejtetik, nem csak az életet, de a halált is meghatározza. A kötetzáró műben a régi szerető – vagy annak látomása – vezeti az öregembert a halálba (A régi szerető). A kötetkezdő A hajósban a süllyedő hajó kapitánya „tudta, itt a vég, ez a vég, az utolsó pillanat, a legutolsó, a legeslegutolsó, és abban a pillanatban azt is tudta, hogy ennek így kell lennie, már régesrégen tudta, hogy egyszer így lesz, hogy az öli meg, amire mindig is vágyott, amiért mindig is rajongott, amiért az életét áldozta, ami boldoggá tette”.

Természetesen Szakonyi új témái nem jelentik azt, hogy elfordult volna a maga magyar valóságától. Erre figyelmeztet rögtön az egyik könyv eleji, Borgestől származó mottó, amely szerint kicsit el kell tolni magunktól a saját világunkat, ha helyes távlatból, zsurnalizmus nélkül akarjuk látni azt. Magyar főhős is szerepel, a Klarában az író Gérecz Attila ötvenhatos mártírköltő egykori börtönszerelmének a sorsát gondolja tovább. Szent Pál és más szentek több novellában feltűnnek, itt maga a jézusi sors vetül a halott szerelmes alakjára. Eszünkbe juthat: kultúra, hagyomány és szentség mediterrán sűrűségéhez talán ötvenhatban ért fel a magyar sors, sőt, talán a forradalomban mutatkozott meg lényegére sűrítve a kultúrák eredete.

Irodalom

Erős Kinga, Át a szoros kapun. Íróportré Szakonyi Károlyról, = Uő., Könyvbölcsőm, Budapest, 2007, Magyar Napló.

Rózsássy Barbara, Kevesek kiváltsága. Portré Szakonyi Károlyról, = „Egy élet átúszik a többiekbe”, szerk. Rózsássy Barbara, Szentmártoni János, Budapest, 2016, Orpheusz – Magyar Írószövetség.

Szörényi László, Utószó, = Szakonyi Károly, Pál apostol szigetei, Budapest, 2002, Stádium.