súgó szűrés
keresés

Ferenczes István: Székely apokalipszis

Szerző
Ferenczes István
Kiadás éve
1994
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Csíkszereda
Kiadó
Kájoni Könyvkiadó
Oldalszám
178
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

A rendszerváltozások után Erdélyben is elindult a múltfeldolgozás, a kényszerű felejtés okozta hiátusok fölszámolása. Az 1989-es fordulatig versekben épülő életmű a cenzúra elmúltával nagy erejű dokumentum-prózával, riportnovellákkal, megrendítő szociografikus vallomásokkal gazdagodik. Ferenczes, aki a lugosi gimnáziumi és a kolozsvári egyetemi évek kivételével egész életét szülőföldjén élte, s 1968–1990 közt újságírójaként, tudósítóként is bejárta a felcsíki és a gyergyói régiót, illetve a moldvai csángó magyar falvakat, a cenzúra elmúltával személyes emlékezetekre, vallomásokra támaszkodva dolgozta fel szülőföldje évtizedeken át elhallgatott tragikus történeteit (Gyásztól gyászig, 1994; Székely apokalipszis, 1994; Ordasok tépte tájon, 1997).

Az író riport-novelláknak nevezi rövidebb, átmeneti műfajú prózai munkáit. Korai mestereinek a két háború közti falukutató népi írókat és az Erdélyi Fiatalokat tekinti (Illyés, Veres Péter, Bözödi György, Balázs Ferenc, Tamási Áron), az ő műveik „jobban érdekeltek, mint az irodalom- vagy költészetelméleti munkák. Kora eszmélésemtől fogva volt bennem valami plebejusi indulat, az elesettek, a szenvedők, meghurcoltak, a kicsik felé hajló empátia” – emlékezik indulásáról. Ferenczes dokumentum-riportjai, riport-novellái azonban – jóllehet az író alapvetően társadalomtudományi módszerre, az oral historyra támaszkodik – közelebb állnak az érzelmileg erőteljesen telített, líraisággal átszőtt szépprózához, mint elődei társadalomelemző, -értelmező szociográfiáihoz.

A kötet öt, tematikailag egymáshoz kapcsolódó történelmi epizódja a II. világháború végének gyergyói, csíki tragédiáját idézi fel. A német-magyar front összeomlása után megjelenik egy irreguláris román horda, hogy elégtételt vegyenek a második bécsi döntés után bevonuló magyarok okozta sérelmeikért.

A könyv legterjedelmesebb, s e műfajban az évtized legjelentősebb, egyúttal legösszetettebb Ferenczes-írása a címadó dokumentum-kisregény. A mű középpontjában Csíkszentdomokos szenvedéstörténete áll. 1944. október 6-án a háború befejezésére váró falura betörő voluntárok (önkéntesek) brutális embervadászatot tartanak, válogatott kegyetlenkedések után kilenc férfit és két asszonyt lemészárolnak. A kivégzéshez kivezénylik a falusiakat, majd összerabolják a mozdítható értékeket, és elhajtják a gazdák állatait. A következő év tavaszán a brassói haditörvényszék aránytalanul enyhe ítélettel zárja le a vérengzést. „A perből csak arra emlékszem, hogy édesanyámat is beparancsolták, később Bukarestbe is… De kire ismertek rá? Senkire. Édesanyám azt mondta, fiam, mi nem merünk ráismerni senkire… Annyira élt bennünk a félelem, úgy féltünk, hogy mindenki lesütött szemmel járt, mintha az áldozatok lettek volna a gyilkosok, a bűnösök.” A túlélők a rendszerváltozásig nem beszélhettek a történtekről.

Az író krónikaírói pontossággal, többféle beszédmódban, változó idősíkokban rekonstruálja a történteket. Egyrészt mozaikos szerkesztésben idézi a túlélő családtagok, falubeliek jelenben elmondott megrendítő visszaemlékezéseit, ugyanazt a történetelemet több, részleteiben más-más momentumot kiemelő vallomásban. A jelenben élő tanúk érzelmeikkel viaskodva egyszerre emlékeznek, és próbálják értelmezni a számukra értelmezhetetlent, szakítják föl a kibeszéletlen fájdalmat, és panaszolják el az elmaradt gyászmunkát. A sokféle megszólalásból nemcsak a tragikus napok eseményei rajzolódnak ki percnyi pontossággal, hanem a túlélésért, megmaradásért küszködő családok több generáción átívelő komplex sorstörténete is. Másrészt az eseményeket – a háború végi idilltől a megkésett emléktábla-avatásig – a maguk szinkron idejébe helyezve, realisztikus szépprózai elbeszélésekben, drámai-lírai életképekben az író maga is elmeséli, illetve idézi a brassói per dokumentumait is. A vallomások közé ékelt szépírói betétek sűrítetten összegzik az eseményeket és a szélsőséges emberi magatartásokat, s az egyszeri szenvedéstörténetek irodalmi művé, a székelység léthelyzetének víziójává teljesednek ki. A tragikusan determinált székely történelmet erősíti a dokumentum-kisregény kerete is: a Prológus…-ban az Orbán Balázs könyvében is szereplő Báthori fejedelem egykor ugyanitt történt megöletésére a 20. századi tragédia rezonál, a két esemény között vont párhuzam pedig mitikus távlatot kap.

A kötet másik négy riport-novellája egyszemélyes sorsokat idéz fel. A Profán rekviem Bálint Istvánért című írásban ismét erőteljes a poétikus szépírói beavatkozás: az áldozatra való kollázsos emlékezést jelölten is a latin gyászmise liturgiai rendje szervezi (IntroitusKyrie stb.), a megrendült lírai vallomásokat pedig korabeli újságcikkek rövid, szikár tudósításai – a regnáló hatalom cinizmusa – ellentételezik. A kötet írásait két asszony életvallomásos nagymonológja keretezi (Árva Kató MargitSírhatsz kedves Anna!); mindkettő mélylélektani remeklés. Ahogy a címadó műben, úgy az ő vallomásaikban is visszatérően fölszakad a keserűség: az áldozatok egyetlen bűne az volt, hogy székelyek/magyarok voltak. Ugyanakkor az író óva int a kizárólagos ítélettől: egy korábbi riportnovelláját is beemeli a kötetbe (Iamandi Adam boldog élete,1976): egy Csíkba honosodott moldvai román iskolaigazgató embersége a legelvadultabb időkben fölülírja a sovén-fasisztoid ösztönt.

Székely apokalipszis a 20. századi székely sors egyik legfájdalmasabb időszakát a balladák, siratók lassú eposzi ritmusával, hétköznapi élettörténeteken keresztül kísérli meg beemelni a kollektív emlékezetbe. Teljes Székelyföld–Erdély–Románia-képét, -értelmezését Ferenczes majd a Veszedelmekről álmodom (2017) című nagy ívű memoárjában, prózai főművében összegzi.

Irodalom

Ködöböcz Gábor, A pusztulás stációi,Ferenczes István tényfeltáró krónikáiról (Székely apokalipszis; Ordasok tépte tájon; Székely tántorgó), https://www.eirodalom.ro/irodalom/tanulmany/item/1550-a-pusztulas-stacioi.html

„Fejben mindig is szabadnak éreztem magam”, Lövétei Lázár László beszélgetése a 70 éves Ferenczes Istvánnal, Székelyföld, 2015/1.

Pécsi Györgyi, Erdély-történetek Ferenczes István műveiben = Uő., Honvágy egy hazáért, Budapest, 2019, Nap Kiadó.

Tóth Zoltán, Székely bánja... Ferenczes István: Székely apokalipszis, Magyar Napló, 2002/8.