súgó szűrés
keresés

Szávai Géza: Székely Jeruzsálem

Szerző
Szávai Géza
Kiadás éve
2000
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Pont Kiadó
Oldalszám
411
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

„Erdély legendásan toleráns földjén több nemzet él sok évszázada egymás mellett. A 16. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Vérségileg semmi közük nem volt a zsidókhoz. Lelki zsidóknak vallották magukat.” – írja a Székely Jeruzsálem bevezetőjében Szávai Géza. A mohácsi vész, illetve Magyarország három részre szakadása után a reformáció több hullámban érte el Erdélyt. Az evangélikus, református áttérések után itt alakult meg az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius, majd ebből kiszakadva a zsidózó vagy szombatos vallás. Alapítója, Bethlen Gábor kancellárja, Péchi Simon követőivel átvette a zsidó vallást és rituálét; a székely szombatosok közössége azonban – nem elismert felekezetként –, a folyamatos üldözések következtében egyre inkább megfogyatkozott. A 20. század negyvenes éveiben, a vészkorszak idején már csak Bözödújfaluban, a „székely Jeruzsálemben” éltek zsidózó családok. Bár székely magyar származásuk miatt mentesülhettek volna a zsidótörvények alól, néhányan közülük a gázkamrákig osztoztak a zsidó-zsidó sorsban. A múlt század nyolcvanas éveire mindössze pár öregasszony őrizte hitét, a falut Ceauşescu hírhedett településromboló politikája megsemmisítette. Az embereket elköltöztették, a falut elárasztották a Küsmöd patak felduzzasztott vízével, a közösség szétszóródott. Szávai gyerekkorától fényképezte ezt a magyar történelemben „szinte példa nélkül álló »etnográfiai kuriózumot«” (Pomogáts), s terjedelmes könyvében nagyszámú fotóval is emléket állít az egykori lelki-vallási közösség és a mai, vízzel elárasztott falu befejezett történelmének. A régió, a Küsmöd patak mente, Szávai Géza szülőföldje, vallását tekintve kivételesen sokszínű: katolikus, református, unitárius, szombatos közösségek éltek együtt századokon át. Olykor ugyan a családi harmóniát békítve, máskor a puszta életet mentve akár vallásváltással is, de alapvetően békében és „mellérendeléses viszonyban”; az unitárius templomok fölirata, a mindegyik felekezet által elfogadott „Egy az Isten” parancsolata szerint.

A Székely Jeruzsálem nehezen meghatározható műfajú könyv, egyszerre személyes vallomás és közösségi sorstörténet, sorselemzés, szociográfia, társadalomrajz, történelmi dokumentumpróza és szenvedélyes, moralizáló traktátus, vitairat. A regény főszólama szabálytalan önéletrajz. Az író gyerekkorától, az ötvenes évektől a nyolcvanas évek végéig, Magyarországra meneküléséig meséli el az életét. Szávai egy olyan környezetbe született bele, amelyet – családi, rokoni szálak révén is – a vallási sokféleség természetes elfogadása jellemzett; tágabb környezetében, Romániában viszont Gheorghiu-Dej és Ceauşescu durva magyarellenes és ateista diktatúrája tombolt. Ez a skizofrénia átjárta a mindennapokat: miközben a gyermek Szávaiba a különböző vallású nagyszülők hagyományozzák át a mindennapi toleranciát, tanító édesapja kénytelen belépni a pártba, és ateista agitációt folytatni. Az írót azonban elsősorban az érdekli, hogyan alakulhatott ki, miként tudott a mindennapokban működni szülőföldjén az említett vallási sokszínűség – különösen az újtestamentumi keresztény felekezetek között egy ótestamentumi zsidózó vallás. A ​​​​​​​Székely Jeruzsálemben a magánkutakodás nagy ívű közösségi identitás- és sorsértelmezéssé szélesedik. Az író a kulturális és vallási tolerancia, lelkiismereti szabadság kiindulópontját Bethlen Gábor fejedelemsége idejéhez, az 1568-as tordai országgyűléshez, a 16–17. századi Erdélyhez vezeti vissza. „A transzszilván tündérkertben három nagyobb létszámú etnikum élt […] Mindhárom »nép-rész« évszázadokon át gazdagította saját »nép-egészét«, ugyanakkor ezek a »nép-részek« sajátosságaikhoz ragaszkodva gazdagították egymást, és ebben a kísérleti tündérkertben létrehoztak egy olyan toleranciaövezetet, amilyenre addigelé nem volt példa a történelemben, és felmutatták a különféle identitású közösségek mellérendeléses együttélésének modelljét.” Ez a modell, az író meggyőződése szerint, az Európai Unió kívánatos modellje lehetne.

A ​​​​​​​Székely Jeruzsálem alcíme szerint „Esszéregény az identitásról”, azaz Szávai nem magát a történelmet vizsgálja, hanem abból a szempontból faggatja a köz- és magántörténeteket, hogy megértse és értelmezze az egyes ember történelmi tudatát (a fejedelemtől, a vallásalapítótól az egyszerű székely paraszton át önmagáig), identitásképződésének okait, mikéntjeit. A könyv fejezetei kaleidoszkópszerűen más-más értelmezői nézőpontból kutakodnak: a reformáció vallási küzdelmei, a vallásalapító Péchi Simon, a Mohács utáni Erdély önállósága és Báthori, Trianon, zsidó-zsidó sors a vészkorszakban, Márton Áron püspök, az ötvenes évek Romániája, az író bukaresti évei – az elmúlt ötszáz évből mindaz a kulcsmotívum vizsgálat tárgyává válik, amely a fő kérdés megválaszolásához támpontot nyújthat. Az író, a roppant szenvedélyes kérdező, logikai és morális vitázó, rendre fölbontja, merészen átlépi az idő- és térhatárokat, dilemmáival, citátumaival folyamatosan visszacsatol, egészen az önismétlésig. Önéletrajzi vallomásába „az önmagában is változatos – azaz folyton változó – írói beszéden kívül nagy hullámverésű szépirodalmi, historikus, szociográfiai és dokumentáló idézetek is beleömlenek” (Tarján). A személyes érdekeltség hevületében „posztmodern gesztusokkal lép kapcsolatba korábbi szerzők műveivel” (Zsidó), állandó dialógusban áll forrásaival, Péchi Simonnal, Jókai Mórral, Orbán Balázzsal, Bözödi Györggyel. Szávai Géza ​​​​​​​Székely Jeruzsálem c. szabálytalan esszéregényének szövegkezelési, szemelvényezési technikáját, a „szövegrétegek dinamikus összjátékát” Tarján Tamás a posztmodern narratíváéval rokonítja, Pomogáts Béla pedig „valójában igazi posztmodern regénynek” nevezi a ​​​​​​​Székely Jeruzsálemet, amely „összhangba hozza a tények leírását a személyes történettel, a dokumentumokat a vallomásossággal, és éppen ezáltal szólaltatja meg a választott tárgy »igazságát«” – a többdimenziós önismeret és többdimenziós identitás igényét.

Irodalom

Fodor Sándor: Vallomás és történelem. Forrás, 2001. 11. sz.

Pomogáts Béla: Esszéregény az identitásról. Múlt és Jövő, 2001. 5. sz.

Tarján Tamás: Emlékirat jelen időben. Könyvhét, 2001. 2. sz.

Zsidó Ferenc: Hogyan lenni? Székely Jeruzsálem tanulsága. Romániai Magyar Szó, 2002. febr. 23–24.

Sárközy Bence: Személyes história a zsidózó székelyekről. Remény, 2003. tavasz