súgó szűrés
keresés

Szávai Géza: Székely Jeruzsálem

Szerző
Szávai Géza
Kiadás éve
2000
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Pont Kiadó
Oldalszám
411
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

„Erdély legendásan toleráns földjén több nemzet él sok évszázada egymás mellett. A 16. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Vérségileg semmi közük nem volt a zsidókhoz. Lelki zsidóknak vallották magukat.” – írja a Székely Jeruzsálem bevezetőjében Szávai Géza. A mohácsi vész, illetve Magyarország három részre szakadása után a reformáció több hullámban érte el Erdélyt. Az evangélikus, református áttérések után itt alakult meg az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius, majd ebből kiszakadva a zsidózó vagy szombatos vallás. Alapítója, Bethlen Gábor kancellárja, Péchi Simon követőivel átvette a zsidó vallást és rituálét; a székely szombatosok közössége azonban – nem elismert felekezetként –, a folyamatos üldözések következtében egyre inkább megfogyatkozott. A 20. század negyvenes éveiben, a vészkorszak idején már csak Bözödújfaluban, a „székely Jeruzsálemben” éltek zsidózó családok. Bár székely magyar származásuk miatt mentesülhettek volna a zsidótörvények alól, néhányan közülük a gázkamrákig osztoztak a zsidó-zsidó sorsban. A múlt század nyolcvanas éveire mindössze pár öregasszony őrizte hitét, a falut Ceauşescu hírhedett településromboló politikája megsemmisítette. Az embereket elköltöztették, a falut elárasztották a Küsmöd patak felduzzasztott vízével, a közösség szétszóródott. Szávai gyerekkorától fényképezte ezt a magyar történelemben „szinte példa nélkül álló »etnográfiai kuriózumot«” (Pomogáts Béla), s terjedelmes könyvében nagyszámú fotóval is emléket állít az egykori lelki-vallási közösség és a mai, vízzel elárasztott falu befejezett történelmének. A régió, a Küsmöd patak mente, Szávai Géza szülőföldje, vallását tekintve kivételesen sokszínű: katolikus, református, unitárius, szombatos közösségek éltek együtt századokon át. Olykor ugyan a családi harmóniát békítve, máskor a puszta életet mentve akár vallásváltással is, de alapvetően békében és „mellérendeléses viszonyban”; az unitárius templomok fölirata, a mindegyik felekezet által elfogadott „Egy az Isten” parancsolata szerint.

A Székely Jeruzsálem nehezen meghatározható műfajú könyv, egyszerre személyes vallomás és közösségi sorstörténet, sorselemzés, szociográfia, társadalomrajz, történelmi dokumentumpróza és szenvedélyes, moralizáló traktátus, vitairat. A regény főszólama szabálytalan önéletrajz. Az író gyerekkorától, az ötvenes évektől a nyolcvanas évek végéig, Magyarországra meneküléséig meséli el az életét. Szávai egy olyan környezetbe született bele, amelyet – családi, rokoni szálak révén is – a vallási sokféleség természetes elfogadása jellemzett; tágabb környezetében, Romániában viszont Gheorghiu-Dej és Ceauşescu durva magyarellenes és ateista diktatúrája tombolt. Ez a skizofrénia átjárta a mindennapokat: miközben a gyermek Szávaiba a különböző vallású nagyszülők hagyományozzák át a mindennapi toleranciát, tanító édesapja kénytelen belépni a pártba, és ateista agitációt folytatni. Az írót azonban elsősorban az érdekli, hogyan alakulhatott ki, miként tudott a mindennapokban működni szülőföldjén az említett vallási sokszínűség – különösen az újtestamentumi keresztény felekezetek között egy ótestamentumi zsidózó vallás. A Székely Jeruzsálemben a magánkutakodás nagy ívű közösségi identitás- és sorsértelmezéssé szélesedik. Az író a kulturális és vallási tolerancia, lelkiismereti szabadság kiindulópontját Bethlen Gábor fejedelemsége idejéhez, az 1568-as tordai országgyűléshez, a 16–17. századi Erdélyhez vezeti vissza. „A transzszilván tündérkertben három nagyobb létszámú etnikum élt […] Mindhárom »nép-rész« évszázadokon át gazdagította saját »nép-egészét«, ugyanakkor ezek a »nép-részek« sajátosságaikhoz ragaszkodva gazdagították egymást, és ebben a kísérleti tündérkertben létrehoztak egy olyan toleranciaövezetet, amilyenre addigelé nem volt példa a történelemben, és felmutatták a különféle identitású közösségek mellérendeléses együttélésének modelljét.” Ez a modell, az író meggyőződése szerint, az Európai Unió kívánatos modellje lehetne.

A Székely Jeruzsálem alcíme szerint „Esszéregény az identitásról”, azaz Szávai nem magát a történelmet vizsgálja, hanem abból a szempontból faggatja a köz- és magántörténeteket, hogy megértse és értelmezze az egyes ember történelmi tudatát (a fejedelemtől, a vallásalapítótól az egyszerű székely paraszton át önmagáig), identitásképződésének okait, mikéntjeit. A könyv fejezetei kaleidoszkópszerűen más-más értelmezői nézőpontból kutakodnak: a reformáció vallási küzdelmei, a vallásalapító Péchi Simon, a Mohács utáni Erdély önállósága és Báthori, Trianon, zsidó-zsidó sors a vészkorszakban, Márton Áron püspök, az ötvenes évek Romániája, az író bukaresti évei – az elmúlt ötszáz évből mindaz a kulcsmotívum vizsgálat tárgyává válik, amely a fő kérdés megválaszolásához támpontot nyújthat. Az író, a roppant szenvedélyes kérdező, logikai és morális vitázó, rendre fölbontja, merészen átlépi az idő- és térhatárokat, dilemmáival, citátumaival folyamatosan visszacsatol, egészen az önismétlésig. Önéletrajzi vallomásába „az önmagában is változatos – azaz folyton változó – írói beszéden kívül nagy hullámverésű szépirodalmi, historikus, szociográfiai és dokumentáló idézetek is beleömlenek” (Tarján Tamás). A személyes érdekeltség hevületében „posztmodern gesztusokkal lép kapcsolatba korábbi szerzők műveivel” (Zsidó Ferenc), állandó dialógusban áll forrásaival, Péchi Simonnal, Jókai Mórral, Orbán Balázzsal, Bözödi Györggyel. Szávai Géza Székely Jeruzsálem című szabálytalan esszéregényének szövegkezelési, szemelvényezési technikáját, a „szövegrétegek dinamikus összjátékát” Tarján Tamás a posztmodern narratíváéval rokonítja, Pomogáts Béla pedig „valójában igazi posztmodern regény”-nek nevezi a Székely Jeruzsálemet, amely „összhangba hozza a tények leírását a személyes történettel, a dokumentumokat a vallomásossággal, és éppen ezáltal szólaltatja meg a választott tárgy »igazságát«” – a többdimenziós önismeret és többdimenziós identitás igényét.

Irodalom

Fodor Sándor, Vallomás és történelem, Forrás, 2001/11.

Pomogáts Béla, Esszéregény az identitásról, Múlt és Jövő, 2001/5.

Sárközy Bence, Személyes história a zsidózó székelyekről, Remény, 2003/Tavasz.

Tarján Tamás, Emlékirat jelen időben, Könyvhét, 2001/2.

Zsidó Ferenc, Hogyan lenni? Székely Jeruzsálem tanulsága, Romániai Magyar Szó, 2002. február 23–24.