súgó szűrés
keresés

Tűz Tamás: Tükörben játszik a kéz

Szerző
Tűz Tamás
Kiadás éve
1970
Műfaj
vers
Kiadás helye
Róma
Kiadó
Amerikai Magyar Írók
Oldalszám
222
A szócikk szerzője
Sebők Melinda

„Tűz Tamás kétségtelenül a nyugati magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Sokoldalú és kiforrott alkotó, aki a Nyugat harmadik nemzedékétől örökölt hajlékony és gazdag formakultúráját fokozatosan továbbfejlesztve, az elmúlt két-három évtized során a különféle költői irányzatok, avantgárd törekvések eredményét bátran átvéve és hasznosítva alakította ki saját stílusát, a hagyományos verseléstől a szürrealista, szimultanista, és más irányú verselésig ívelő lírikusi módszerét” – Szakolczay Lajos így összegezte a 20. századi magyar papköltő művészetének változását, világlátásának újszerűségét.

Tűz Tamás a győri Hittudományi Főiskolán ismerhette meg Harsányi Lajos, Sík Sándor, Mécs László verseit, de az igazi indíttatást Prohászka Ottokártól kapta. Új fordulatot jelentett számára Kosztolányi Dezső (Modern költők) és Babits Mihály (Pávatollak; Amor sanctus; Isteni színjáték) fordításainak olvasása. 1939-ben szentelték katolikus pappá. Ezt követően a Nemzeti Újság, az Élet, a Képes Krónika, a Vigilia, az Új Ember, a Magyarok és a Magyar Csillag is közölte verseit. A második világháború után szárnypróbálgató írók közül többször találkozott mindazokkal (Nemes Nagy Ágnessel, Rónay Györggyel, Pilinszky Jánossal, Weöres Sándorral, Mándy Ivánnal, Birkás Endrével, Possonyi Lászlóval, Just Bélával, Thurzó Gáborral, Toldalagi Pállal), akiket hozzá hasonlóan korlátozott a Rákosi-féle kommunista diktatúra. Tűz Tamás az 1956-os forradalom leverése után emigrált, de a magyarság érdekében tevékenykedett torontói lelkészként, költőként, irodalomszervezőként is. 1966-ban kezdeményezésére jött létre az Amerikai Magyar Írók csoportja. Számos kötete jelent meg az emigrációban, ezek közül az egyik legkiemelkedőbb (és egyben utolsó verseskötete) az 1970-ben Rómában kiadott Tükörben játszik a kéz. A szerző a költeményeket három ciklusba rendezte: a Kenyér és bor még a Magyarországon keletkezett verseket tartalmazza (1950–1956); a Hazárdjáték a kaliforniai évek termése (1963–1968); a Szimultán látomás költeményei Rómában íródtak (1969).

A Kenyér és bor szakrális jelkép: az első a ciklus a szelíd papköltő klasszikus formaigényű vallásos verseinek a gyűjteménye. A nyugatos reminiszcenciákat sejtető impresszionista-intellektuális lírai darabok között vannak nosztalgikus gyermekkori emlékezések (Anyám; Műtét után; A mult); művészeket megidéző versek (Homérosz; Petőfi; Bartók) és biblikus-kulturális hagyományt őrző alkotások (Mária mennybemenetele; Mária nevére; Szent István király).  Ebben a ciklusban gyakori a nyolcsoros, epigrammatikus páros vagy keresztrímes versforma (Szépség; Hűség; Koratavasz; Perctöredék; Nyár; Hazátlanul). Spirituális költeményeire jellemző a sűrítés, az önszemlélet, az imádság, a misztikus beleérzés és a vallásos áhítat: „Napfény remeg oltárodon. / Elmélkedem. Álmélkodom. / Mert ésszel föl nem értelek, / körülcsapong a képzelet. // Libeg-lobog a gyertyafény / az oszlopok komor kövén. / Igy tükrözöm, ha lángot ad, / melengető világodat” (Jó itt, Uram). A Hazárdjáték ciklusban megváltozik költői hangja: klasszikus kötött formák helyett szürrealista-expresszionista prózaversekben fejezi ki zaklatott lélekállapotát. A fosztóképzők ismételgetésével, a betűk elvonásával, a jelentés nélküli szavak rímelésével, zeneiségével játszik a Clairflampolzithmasrecantos című versében: „Szagtalanító szereken hamvad el szenvedélyünk. […] Lét és halál közt lebegünk ragacsos félálomban szüntelenül, színtelenül, szagtalanul, íztelenül, hangtalanul, dicstelenül magtalanul, vágytalanul, fesztelenül, meztelenül, esztelenül, elenül, enül, nül, ül”. A Hazárdjáték-fejezet legfőbb témái: az otthontalanság, az elhagyatottság, a magány, a téboly, a káosz, a riadalom, a túlélés. Verseinek meghökkentő, apokaliptikus költői képei is kifejezik vívódásait: „ismeretlen tünemények / szőnek erembe rettenetet / bordám létrafokán”; „egyre mélyebbről süt föl / az iszony tűzhasú káprázata” (Atlantisz). A Szimultán látomás szabadversein a költő egyéni hangja, különös világlátása tükröződik. Intellektuális elmélkedéseiben, kozmikus látomásaiban ötvöződik a tömör aforisztikusság, dallamosság és az neoavantgárd szürrealista képáradat. Természetfilozófiai töprengéseiben a szerelem kínzó érzését misztikus szintre emeli, majd „fokokkal méri” a „lohadó szenvedélyt” (Téli ellágyulás). Hádész előcsarnokából vagy „a gyantaillatú zűrzavarban” vágyakozik az üdvösségre (Kérdés, örök kérdés). Költői létszemléletének újabb változását mutatja, hogy allúziói évezredek kulturális hagyományát, a világ egészének teljességét sejtik a mitológiától a világűrig, az oltárképektől a hullámrezgésekig.

Tűz Tamás kozmikus-metafizikus távlatokat nyitó poézise nem csupán a magyar, de a világirodalom áramában is figyelemre méltó. A Tükörben játszik a kéz c. kötetben nyomon követhetjük költészetének stációit. A szépségeszmény édeni állapotát felváltja az Édenből kiűzött szubjektum apokaliptikus víziója, hogy aztán a korábbi poétikai tapasztalatokkal megkísérelje az elveszett éden visszanyerését. Tűz Tamás a katolikus költői hagyomány megújítója: „az imádságos líra közhelyeivel szakítva haladt a megismerés útján izzó szenvedéllyel a vágyott teljesség felé” (Rónay).  

Irodalom

Hegedüs Géza: Egy magyar költő a hontalanságban. Kortárs, 1971. 4. sz.

Szakolczay Lajos: Tűz Tamás költészete. In Tűz Tamás: Hét sóhaj a hegyen. Bp., 1987, Magvető.

Rónay László: Imák Istenhez: Tűz Tamás.In uő: Isten nem halt meg. A huszadik századi magyar spirituális líra. Bp., 2002, Szent István Társulat.