súgó szűrés
keresés

A csodacsatár

Rendező
Keleti Márton
Bemutató
1957.09.12.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 32 perc
A szócikk szerzője
Kovács Patrik

Magyarország az 1950-es években is sportnagyhatalomnak számított – mindezt leg­ékesebben a korszak impozáns olimpiai szereplései bizonyítják. A labdarúgást különös megbecsülés övezte, melynek óriási propagandahozamát a szocialista államhatalom viszonylag korán felismerte. A futballsikerek nem is várattak magukra: az 1952-es olimpiai győzelem, az 1953-as angol–magyar, illetve az 1949-től az 1954-es berni világbajnoki döntőig tartó – majd két évig ezután is folytatódó – veretlenségi sorozat miatt korántsem meglepő, hogy a sport- és futballtematika a korabeli magyar filmet is megtermékenyítette.

Keleti Márton 1956 nyarán, az októberi forradalom előestéjén forgatta filmparaboláját, A csodacsatárt, amelynek homlokterében a társadalom – főként az Aranycsapat sikerei nyomán felhorgadó, s csillapodni nem akaró – fociláza, továbbá a hatalom rög­eszmés-kényszeres sportpolitikája áll. Már a történet egyes fordulatai is vitriolos rendszerkritikát sugallnak: a képzeletbeli Futbólia nemzeti válogatottja fontos mérkőzést veszít el az Arany Kupáért folytatott küzdelemsorozatban. Az országban eluralkodik a lincshangulat, mire a minisztertanács ambiciózus tagja, Duca tengernagy (Ungváry László) elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet: Svájcba utazik, hogy a nemzeti tizenegyhez csábítsa a magyar Aranycsapat labdazsonglőrét, Puskát (Puskás Ferenc). Csakhogy a döntő pillanatban fatális tévedés történik, s Duca egy külhonba szakadt magyar szélhámosnak, Jóskának (Pongrácz Imre) ajánl szerződést. A kókler kapva kap a ragyogó alkalmon, s dörzsölt partnere, Brunó (Feleki Kamill) is elkíséri Futbóliába, ahol Jóskának hamarosan gyepre kell lépnie, hogy győzelemre vezesse a hullámvölgybe került válogatottat. A két pitiáner szélhámos fürdőzik a tömeg rajongó szeretetében, s a sztársággal együtt járó luxuskörülmények is elbódítják őket, ám közeledik a döntő meccs, és ha Jóska lelepleződik, mestertervük kártyavárként omlik össze.

Jóllehet A csodacsatár még viszonylag kedvező politikai konstellációban fogant (Sztálin halála után megindult az erjedés a szovjet blokkon belül, s a folyamat az ötvenes évek derekán is folytatódott), Keleti mégis ingoványos terepre tévedt e csúfondáros sportszatírával. 1956 nyarán és kora őszén már kitapinthatóvá váltak a közelgő forradalom előjelei (Rákosi végleg megbukott, a magyar értelmiség aktivizálódni kezdett, mozgásba lendült a pártellenzék, s lazult a média feletti pártkontroll), s Méray Tibor, A csodacsatár forgatókönyv­írója az egyre viharosabb aktuálpolitikai eseményeket is beleszőtte a parabolisztikus történetbe. Ennek egyik legragyogóbb példája a végjáték: a mindent eldöntő meccsen Jóska, a kétballábas imposztor megszégyenül a nézőközönség előtt, s Duca – a tömeg elégedetlenségét kihasználva – megbuktatja a miniszterelnököt, sőt meneszti az egész kormányt. Csakhogy a feldühödött szurkolók végső soron őt hibáztatják a fiaskóért, ezért menekülnie kell, a kormányfőt pedig megerősítik pozíciójában. Hasonlóan dinamikus volt a hatalmi viszonyok átrendeződése Magyarországon: 1955-ben rehabilitálták a kegyvesztetté vált Rákosit, ám a következő év júliusában lemondatták, hogy az a Gerő Ernő foglalja el az MDP első titkári posztját, akit a forradalom heve szint­úgy elsöpört.

Mindemellett egyéb motívumok is az alkotók rendszerellenes érzületét domborítják ki: a Jóskát övező túláradó össznépi rajongás a Rákosi körül kibontakozó személyi kultuszt karikírozza, míg a zárlatban a becsapott szurkolók indulatos „miniforradalma” voltaképpen az októberi eseményeket előlegezi. Mindez a hatalmat is zavarba ejtette, ráadásul A csodacsatárt eredetileg 1956. november 8-án mutatták volna be a filmszínházakban, a forradalom azonban közbeszólt. A kádári „rendcsinálás” időszakában megkezdődött az ideológiai tisztogatás, és más mozikkal (Bán Frigyes: A császár parancsára, 1956; Farkas Zoltán: A gerolsteini kaland, 1957) együtt A csodacsatár bemutatását is meg akarták akadályozni. 1957-ben Ságvári Ágnes, az MSZMP KB-Iroda akkori vezetője Keleti Márton rendezését is jelentette Kádárnál, mégpedig arra hivatkozva, hogy a film „éles, egyértelmű uszítást tartalmazott”, továbbá kifogásolta, hogy az időközben disszidált Méray Tibor nevét valószínűleg nem lehet eltávolítani a főcímből. Szeptemberben a Központi Bizottság mégis áldását adta rá, hogy A csodacsatár forgalmazásba kerüljön. Nem csupán a forgatókönyvíró nevét vették le a főcímről, de a szintúgy külföldre távozott Puskás Ferenc jelenetei is a vágószoba kukájában landoltak – utóbbiakat Hidegkuti Nándorral rögzítették ismét, ám ma már az eredeti, Puskást tartalmazó verziót csodálhatja meg a publikum.

A komédia műfajának hétpróbás specialistája, Keleti Márton A csodacsatár alkalmával sem hazudtolja meg önmagát: habár a szellemes-lendületes nyitányt követően kissé leülteti a filmet (Jóska és Brunó futbóliai dőzsölése kevéssé izgalmas, ráadásul e szekvenciák kissé a cselekményt is lassítják, megtörik az addigi pontos ritmust), a fináléban ismét sziporkázik. A Duca és Jóska bukásához vezető futballmeccs bámulatos – a helyzetkomikumot nagyszerűen kiaknázó – ötletek sorozata, míg a színészek (Ungvárytól Feleki Kamillon át egészen a rádióriportert megformáló Sinkovits Imréig) egytől egyig brillíroznak hálás szerepeikben.

 

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala

Irodalom

Gervai András: Új (jég)korszak hajnala. Megtorlás a filmszakmában. Filmvilág, 2016. 10. sz.

Szilágyi Gábor: Életjel. A magyar filmművészet megszületése, 19541956. Bp., 1994, Magyar Filmintézet.