Kémek a porfészekben – Rimner Gábor története

A Kémek a porfészekben a szocialista rendszerben nyolc évig az amerikaiaknak kémkedő Rimner Gábor különleges történetét beszéli el. A játékfilmes elemeket is felhasználó rendezés a „kreatív dokumentumfilm” irányvonalát követi. Jóllehet az elnevezés tautológia, hiszen bármilyen módszerrel készített film lehet kreatív, ezzel a címkével megkülönböztethetjük a hagyományos, az interjúalanyra össz­pon­to­sító „beszélő fejes” dokumentumfilmektől a vizuálisan attraktív megoldásokat kereső, a témához a dramaturgia és a képi világ felől közelítő alkotásokat. Ezt az utat járja Papp Gábor Zsigmond, a hazai dokumentumfilmesek egyik leginvenciózusabb ­alkotója.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán a dokumentum- és ismeretterjesztő filmre specializálódott úgynevezett kisfilmes szakon tanult. A korábban az ELTE BTK történelem szakán is diplomát szerzett alkotó múlt iránti érdeklődése alapvetően meghatározza filmjei témaválasztását. Egy-egy korszakot vagy jelenséget gyakran tematikus sorozatban jár körül, így jöttek létre a túlélők visszaemlékezéseiből építkező iskolafilmek. A kollégium végnapjai (1996) a nagyhírű értelmiségképző Eötvös Kollégium 1945 és 1950 közötti időszakáról, az intézmény ideológiai okokból történő elsorvasztásáról szól. A kommunizmus rombolását bemutató film párdarabja a nácizmus embertelenségében is jelen lévő humánumot emeli ki: a 35. Filmszemlén a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat nyert A birodalom iskolája (2003) a Budapesten alapított Németbirodalmi Iskola történetének második világháborús időszakára össz­pon­to­sít, amikor horogkeresztes zászló lobogott a homlokzaton, miközben a tanárok zsidó származású diákokat bújtattak a pincében. Az iskolasorozat a Műegyetem németországi kitelepítéséről két, összekapcsolódó filmmel folytatódott: a Hamvazószerda (2004) Drezda bombázásáig követi az eseményeket, A menekülő egyetem (2005) a külföldre kényszerült diákok és tanárok sorsát beszéli el.

Papp Gábor Zsigmond történelmi dokumentumfilmjeinek védjegye az archív filmek és fotók használata. A retrósorozat kizárólag a Kádár-rendszerben készült mozgóképekkel idézi fel a „legvidámabb barakk” életvilágát. Az összeállítások (Budapest retró 1., 1998; Budapest retró 2., 2003; Balaton retró, 2007; Magyar retró 1. 2010; Magyar retró 2., 2014; Magyar retró 3., 2018) korabeli filmhíradók kompilációi, vagyis azt mutatják meg, milyen képet szeretett volna a szocia­lista rendszer láttatni magáról. Miközben a propagandaanyagok harminc–negyven év távlatából – a felvételeknek enyhe iróniát kölcsönző narrátor segítségével – eredeti céljukkal ellentétben leleplezik az önmagát jó színben feltüntetni igyekvő Kádár-rendszer bornírtságát, egyúttal alkalmasak a nosztalgiázásra is, így a retrósorozat jelentős közönségsikert aratott.

Az ügynökfilmek első darabja, az archív felvételekből összeállított Az ügynök élete (2004) a hatalom nézőpontjából láttatja a megfigyeléseket. A Belügyminisztérium Rendőri Filmstúdiójában 1958 és 1988 között készült szigorúan titkos oktatófilmek mai szemmel nevetségesek, ugyanakkor rémisztő látni, milyen komoly erőfeszítéseket tett a pártvezetés a mindennapi életet behálózó „láthatatlan szervezet” kiépítésére. A házkutatás, poloska elhelyezés, beszervezés fortélyait okító tananyag önmagában kordokumentum, dokumentumfilmmé a narrátor szarkazmusa mellett a rekonstrukciós módszertől válik. Papp Gábor Zsigmond itt alkalmazta először az archívok és fikciós jelenetek keverését: S8-as kamerával áldokumentumokat forgattak, mintha korabeli megfigyelést látnánk.

Az állambiztonság ellenfeléről, egy magyar kémről szól a Kémek a porfészekben – Rimner Gábor története. Rimner Gábor családjával gyerekként több évet töltött Szudánban, ahol 18 éves korában az amerikai nagykövetséget felkereste azzal a szándékkal, hogy szeretne az USA-ban tanulni és letelepedni. Itt beszélték rá a szovjetellenes aknamunkára, kiképezték a konspirációs kapcsolattartásra, majd hazatérve 1973 és 1981 között a CIA-nek kémkedett, katonai információkat szerzett. Rimner jó elbeszélő, választékos szókinccsel és némi öniróniával előadott története is leköti a néző figyelmét, de a budapesti kém sztoriját átélhetőbbé, szórakoztatóbbá teszik az ötletes vizuális megoldások. A James Bond-mozikat idéző főcím alatti animáció és zene már jelzi, hogy e nem mindennapi történet elbeszélése során az alkotók játékfilmes eljárásokat is alkalmaznak. A kémkedéshez nélkülözhetetlen információszerzés és tárolás korabeli technikáinak (egy tőr nyelébe rejtett mikrofilmleolvasó, az üzenetek titkos átadása az utcán) részletgazdag ismertetésekor Rimner önmagát játssza el. A hetvenes évek budapesti utcáinak archív felvételeire montírozott egykori hírszerző korabeli divat szerint öltözve járja be a konspirációs helyszíneket, máskor a megfigyelés helyzetére utaló, körmaszkkal formált képkivágásban, fekete-fehér felvételen látjuk a titokban végrehajtott üzenetátadást, rejtjelek vételét. A magyar 007-es ügynök története szomorú véget ért: barátnője jelentette fel bosszúból, szakításuk után. 1981-ben tartoztatták le, 1990-ben szabadult. Erkölcsi elismerésben csak a kétezres években részesült, amikor ’A hazáért’ érdemrenddel tüntették ki, életjáradékot azonban rehabilitáció hiányában nem kaphatott. A diktatúra elleni harcnak fél életét áldozó Rimner Gábor története a róla készült portrénak köszönhetően vált ismertté, a Kémek a porfészekben – Rimner Gábor története 2009-ben elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó megosztott díját.