Könnyű leckék

A 2010-es évek menekültválságára több magyar filmrendező is reagált direktebb vagy közvetettebb módon. Hajdu Szabolcs Délibábjára (2014), Vranik Roland Az állampolgárra(2017) és Mundruczó Kornél Jupiter holdjára (2017) egyaránt jellemzők a markáns antagonistafigurák és a kiélezett, drámai helyzetek. Zurbó Dorottya (1988) szándékosan kerülte ezt a történetmesélési stratégiát a 2019 szeptemberében magyar állampolgárságot szerzett szomáliai menekültlány, Mahdi Said Kafiyáról szóló kreatív dokumentumfilmjében, a Könnyű leckékben.

A rendezőnő az ELTE Bölcsészettudományi Karának filmtudomány mesterszakán készítette első rövid dokumentumfilmjeit (Hát ki az én életem?, 2010; Az elátkozott ház, 2011), majd a három európai egyetem összefogásában indított nemzetközi dokumentumfilmrendező- képzés, a DocNomads-program keretében ismerkedett meg a bhutáni származású Arun Bhattarival, akivel közösen forgatta első egészestés dokumentumfilmjét, A monostor gyermekeit (2018). A Könnyű leckék ötlete akkor kezdett körvonalazódni, amikor Zurbó Dorottya 2015-ben olvasott egy újságcikket gyerekkorú menekültekről, akiknek családjuktól elszakadva, az Európáig tartó hosszú és veszélyes útjukon idejekorán fel kellett nőniük. Zurbó a fóti Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonában ismerte meg Kafiyát, aki azért volt izgalmas számára, mert ellentétben a testvérével ő nem ment tovább Nyugat-Európába, hanem dacolva a migránsellenes közhangulattal és politikai retorikával, maradt Magyarországon, megtanulta a nyelvet is. A dokumentumfilm azt mutatja be, Kafiya hogyan készül az érettségire és a nagy beszélgetésre a muszlim tradíciókhoz ragaszkodó, Szomáliában maradt édesanyjával.

A monostor gyermekei néhány riportszerű jelenetet leszámítva cinema direct-stílusú dokumentumfilm, operatőr-rendezői mint „légy a falon” figyelték a főszereplő család hétköznapi életét. A Könnyű leckékre a cinéma verité-stílus jellemző, ugyanakkor tartalmaz kifejezetten lírai jeleneteket, amelyek miatt a hetvenes évek Budapesti Iskolájának fikciós dokumentumfilmjeihez is köthető. A cselekmény a játékfilmekéhez hasonlóan szerveződik (cél-akadály-tetőpont-megoldás: a kezdeti nyelvi és tanulási nehézségek, illetve a lelki és párkapcsolati válság ellenére végül kitűnően sikerül az érettségi), és Kafiya életképei mellett fontos szerepet játszanak benne a szomáliai menekültlány „privát”, a kamerának és a rendezőnőnek címzett nyilatkozatai, valamint a filmen átívelő belső monológja. Ez utóbbi különösen izgalmas része a Könnyű leckéknek, mert mint Zurbó Dorottya egy interjúban elárulta, ezt a szinte költői, már-már versszerű kommentárt nem írták meg előre, hanem Kafiya szabad kezet kapott, tulajdonképpen improvizálhatott. A rendezőnő csak annyi instrukciót adott neki, hogy beszéljen az édesanyjához, ennek során pedig a cselekmény és a főhősnő identitása szempontjából is fontos kérdések merültek fel. Bűnt követ-e el azáltal, hogy elhagyja vallását vagy szülőhazája tradícióival szembemenve közszemlére teszi testét? (A fiatal nő egyetemi tanulmányai mellett modellként is dolgozik.) Kifejezheti-e érzelmeit, lehet-e őszinte akár az őt menekülésre ösztönző édesanyjával annak ellenére, hogy kamaszkoráig fegyelemre, fájdalmai és örömei elrejtésére nevelték?

Margitházi Beja szerint Zurbó Dorottya mindkét dokumentumfilmjének hőseit egyaránt az identitáskeresés alapkérdései, a tradicionális és a modern konfliktusa gyötrik a felnőtté válás küszöbén. Ebben az értelemben nem az a fontos, hogy Kafiya története éppen Magyarországon, a migránsellenes kampány idején játszódik. A rendezőnő nem foglalkozik direkten politikai kérdésekkel, a történelem érettségi tételein (például az Osztrák-Magyar Monarchia) keresztül jelennek meg az idegenellenesség és az asszimiláció problémái. Az csak a film után készült interjúból derült ki, hogy a lányt is érték atrocitások az utcán és az intézetben, de a Könnyű leckékben társai, tanárai alapvetően pozitívan viszonyulnak hozzá, és támogatják. Zurbó Dorottya lélektani drámává érlelte az aktuálpolitikai bázisú és potenciálisan szociografikus történetet. Arra a dilemmára koncentrált, hogy a kényszerházasság elől menekülő lány az idegen kultúrával találkozva hogyan hagyja úgy hátra múltját, hogy abból Szomáliában maradt édesanyjának ne származzon hátránya (ha szülőföldjén kitudódik, hogy Kafiya elhagyta vallását, szülőjét meghurcolják).

Ugyanakkor a Könnyű leckék modellszerű történet, sőt példázat is, amely bár a migránsellenes retorikára és a xenofóbiára nem kíván direkten reflektálni, artikulál egy kifejezetten a magyarságnak szóló üzenetet is. Kafiya tudás- és beilleszkedési vágya példaértékű, hiszen kamaszlányként hajlandó volt nekivágni a nehéz magyar nyelv megtanulásának, nyitott a magyarok kultúrájára, kitartóan küzd annak ellenére, hogy néhány tanára pesszimista érettségijével kapcsolatban (például történelemtanára ad ennek hangot egy tantestületi ülésen), és egyik barátja hatására még meg is keresztelkedik. Ilyen módon élő cáfolata annak a hipotézisnek, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkező bevándorlók „felsőbb utasításra”, jó pénzért szét akarják rombolni az európai, keresztény kultúrát, és rá akarják kényszeríteni az iszlám vallást az Európai Unió tagállamaira. Kafiya semmi mást nem szeretne, csak nyugodt, békés életet, amelyben nem kell attól félnie, hogy kifejezze érzelmeit, szabadon megélje nőiségét vagy büszke legyen testére. Hogy magyar állampolgárrá vált, az csak egyet bizonyít: maga mögött hagyta szomáliai múltját, és a magyar kultúrát, társadalmat szeretné építeni.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala