Nyuszi és Őz

A 2010-es évek magyar animációs filmjének minden bizonnyal legsikeresebb vonulata volt a diplomafilmek nemzetközi diadalútja. Jóllehet korábban is feltűntek az egyetemi animációs képzésből kikerült nagy sikerű diplomafilmek (például Ducki Tomektől a 2007-es Életvonal), a Nyuszi és Őz világraszóló sikere mégis mérföldkőnek tekinthető ebben a sorban. Vácz Péter alkotását több száz fesztiválon mutatták be, s több mint 120(!) fesztiváldíjat ítéltek neki – Annecy-ban elnyerte a gyermekzsűri díját, Kecskeméten a legjobb rövidfilmnek járó díjjal tüntették ki. Nyomában olyan, többségében a Nyuszi és Őzhöz hasonlóan szintén a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem animációs szakján készült sikeres diplomafilmek következtek, mint – a teljesség igénye nélkül – a Kíváncsiság kora (Tóth Luca, 2013), a Symphony No. 42 (Bucsi Réka, 2014), A nyalintás nesze (Andrasev Nadja, 2015), a Kötelék (Wunder Judit, 2016) vagy az Entrópia (Buda Flóra Anna, 2018).

Ebbe a sorba illik Vácz Péter animációja, eszközei és hangvétele ugyanakkor markánsan elkülönítik a többi fesztiválsikertől. A Nyuszi és Őz nem digitális rajzanimáció, hanem a régivágású (kézi) rajzanimációt a bábanimációval kombinálja. A rendező deklarált törekvése volt, hogy a történet szerves része, ne pedig öncélú „bűvészmutatvány” legyen a különböző animációs technikák keveredése. Ennek megvalósítását mintegy húszfős stáb segítette a film másfél éven átívelő munkálatai során, s valamennyi fázisban meghatározó szerepet töltött be Bertóti Attila is, aki ugyancsak fontos animációs rövidfilmeket jegyez (Ariadné fonala, 2009; Mese, 2014).

A filmhez a címadó állatfigurák adták az inspirációt: Nyuszi és Őz karakterét a rendező egy párkapcsolatából „hozta magával”, s olyan történetet talált ki számukra, amelyben érvényesíthette az animáció kézműves ágai iránti érdeklődését. A címszereplőket kezdetben minimalista vonalrajzok formálják meg, s emblematikus színek társulnak hozzájuk: Nyuszihoz a szürke, Őzhöz a barna. Eleinte felhőtlen életet élnek egyazon fedél alatt (életterük vizuális kidolgozása éppoly minimalista, mint a figuráké: az enteriőrt és a külső helyszíneket megjelenítő üres lapfelületen alig néhány – többnyire tárgyakat, bútorokat kirajzoló – vonal tűnik fel), s napjaik teli vannak mókával és kacagással (minderről a főcímet megelőző lendületes montázsszekvencia tudósít). Ám amikor egy technikai malőr folytán Őz megismeri a Rubik-kockát, rögeszméjévé válik a harmadik dimenzió megismerése, s elhanyagolja barátságát Nyuszival – mi több, kifejezetten elutasítóan viselkedik vele. Az események egészen meglepő fordulatot vesznek, amikor egy újabb – voltaképpen megmagyaráz(hat)atlan – véletlen következtében Őz síkfigurából térbeli alakká változik. Ez pedig nem csak az addig egységes, (Őz álomjelenetét leszámítva) teljesen síkszerű képi világot változtatja meg, a cselekményt is új vágányra tereli. Innentől annak krónikáját láthatjuk, hogy a háromdimen­zióssá vált Őz miként próbálja meg folytatni korábbi életét és fenntartani a továbbra is kétdimenziós Nyuszival ápolt barátságát.

A Nyuszi és Őz mindenekelőtt tehát a barátság teherbíró képességeire kérdez rá: miután főhőseit úgyszólván egy világ választja el, mindkettejüknek ki kell puhatolnia, hogyan érintkezhetnek újra – a szó szoros és képletes értelmében egyaránt. Ebben a folyamatban különösen nyomatékos a figurák kommunikációs módja, amely kezdettől fogva a pantomimjátékok tömörségét és stilizáltságát idézi, s a karakterek animálását, testnyelvük kidolgozását remek szinkronhangok teszik még rétegzettebbé: tagolt beszédet egyáltalán nem hallhatunk hőseink­től, de valamennyi dünnyögésük és kacagásuk, elcsodálkozásuk és riadalmuk érzékletesebben jeleníti meg érzelmi állapotukat, mint ha szavakkal vallanának róluk. (A szereplőknek bábszínházi művészek, Mórocz Adrienn és Czupi Dániel kölcsönözték a hangjukat.) A kapcsolat újraépítésének folyamata új közegbe vezet, ugyanis nem csak Őz jelenik meg három dimenzióban, kettejük otthona mögött is plasztikus világ tárul fel. Nyuszi csak ravasz trükkel léphet ki ebbe a térbe: Őz körbevágja barátja alakját, s papírfiguraként viszi magával a rétre. Odakint a kellemes élmények mellett komoly kihívások is várnak rájuk: viharba kerülnek, s az égzengés mindkettejüket elsodorja. A végkifejlet viszont már azt hangsúlyozza, hogy a krízisszituációk átvészelhetők, ha mindannyian keressük a megoldást.

A Nyuszi és Őz érzelem- és gondolatgazdag világának másik alapvető rétege a frappáns önreflexivitás, ami értelemszerűen következik a történetből, s meghatározza a vizualitást: rajzolt síkfigurát és plasztikus bábfigurát állít kontrasztba – a legtágabb értelemben a film ily módon a rajz- és a bábanimáció határaira kérdez rá. Sőt, Nyuszi körbevágott alakváltozata még a két- és háromdimenziós animációtípusok átmeneteként felfogható papírkivágásos animációra adott reflexióként is értelmezhető. Mindezt figyelembe véve, nem túlzás a Nyuszi és Őzt a magyar rajzfilm modernizálódását megalapozó A ceruza és a radír (1960) kortárs párdarabjának tekinteni. Akárcsak Macskássy Gyula rajzfilmjében, Vácz Péternél is az önreflexió egy kibillenő, de helyreálló barátság történetébe ágyazódik. Nyuszit és Őzet (legalábbis a film első felében), miként a ceruzát és a radírt, alapvetően fehér (üres) háttérvilág veszi körül; a lap felszakításának mozzanata ugyancsak közös elem; továbbá mindkét film hősei szívesen rajzolgatnak: a ceruza és a radír mást sem csinál, Nyuszi és Őz pedig több jelenetben is ezzel múlatja az időt.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala