Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal I-II.

Korunk közelmúltja és jelene fontos memoárok megjelenésének időszaka. Fodor András Ezer este Fülep Lajossal című kétkötetes munkája kiemelkedő helyet kapott ezek között. A napló első feljegyzése 1947. VII. 10-én íródott, az utolsó 1971. II. 9-én. Csaknem negyedszázad – többnyire irodalmi – történéseit rögzíti Fodor András a naplóírás fegyelmének belső igényével. Mint a bevezetőben írja: „Ha naponként elszámolunk önmagunkkal, minden szépítés vagy torzítás értelmetlen.” Az „elszámolás” valóban nyomon követhető, hisz vannak időszakok (pl. a forradalom napjai), amikor minden napról születik valami feljegyzés. A kortársak, barátok feljegyzéseiből, a megjelent szövegek reflexióiból ismert, hogy Fodor nem titokban írta le a velük történteket, a beszélgetéseket. Látták, hogy jegyzetel, hogy gyakran éjszakákat is áldozott naplóíró szenvedélyének. Az is olvasható ezekben az utóiratokban, hogy a politikailag kényes időszakokban féltek attól, hogy a belbiztonsági szolgálat felhasználja ellenük a naplóban leírtakat. Kormos Istvánnal egyszer csaknem tettlegességig fajult a vita a napló megsemmisítéséről. A közelmúlt irodalmi életének úgyszólván csaknem minden fontos szereplője felbukkan a naplóban, kisebb-nagyobb szerepekben, különböző árnyalatú konstellációkban. Az abszolút főszereplő, akinek alakja köré fonódnak az események és csoportosulnak az írásmű főbb figurái: Fülep Lajos. De nem elsősorban a művészettörténész, hanem az ember.

Fülep Lajos a nyugatos magyar modernség meghatározó alakja volt. Művészetről vallott progresszív nézeteit jól érzékelteti a Nyugat 1918/6. számában megjelent Európai művészet és magyar művészet egyik mondata: „Ha a művészetben van nemzeti, így magának a formának kell annak lennie, mert minden egyéb – kedély, temperamentum, életmód, éghajlat, környezet stb. – a művészethez tartozik ugyan mint etnikai anyag, de maga még nem művészet. Csak magának a nemzeti voltára vonatkozhatik a tétel, hogy korrelatív viszonyban van az egyetemessel.” Fülep úgyszólván elsőként méltatta Ady jelentőségét (1906), a Szellem című (rövid életű) folyóiratot szerkesztette Lukács Györggyel (1911), zengővárkonyi száműzetésében ő inspirálta Illyés Gyula nagy port felvert Pusztulás című írását (1933), s a népi írók folyóiratának, a Válasznak programadó írását is ő jegyezte. 1945 utáni rehabilitációja jegyében Keresztury Dezső meghívta az Eötvös Kollégiumba professzornak. Itt kapcsolódik életéhez Fodor András, és jegyzi fel naplójába a „Professzor”, „az Öreg”, „Fülep úr” tetteit, esszészerű okfejtéseit vagy rövid és velős kijelentéseit, megállapításait. A naplóban megrajzolódó Fülep-portré szinte egy töredékes biográfiának is felfogható, mintegy modern prózai kísérletnek. A lazán felvázolt társadalmi háttér, a kor kronologikusan következetes és pontos művészettörténeti eseményeinek (irányzatok és alkotók feltűnése, jelentős művek, produkciók megjelenése, művészeti és művészetpolitikai viták, hatalom és művészet viszonyának relációi stb.) reflexiói teremtik meg Fülep alakját, életének utolsó, már kevésbé produktív, de mindenképp alkotó évtizedeiben. Emlékezetes pillanatai a naplónak, ahogy kedvenc impresszionista festőit magyarázza a Szépművészetiben. Vagy amikor tapintatosan csak nyel egyet, hallgatva kedvenc tanítványát (a később neves művészettörténészt), hogyan szólja le „az Öregnek” kedves Szinyei Majálisát, mert a kor kötelező elvárásának megfelelően az orosz realistákat illett szeretni. Alakját közel hozzák öltözékének változatos leírásai (különösen kedvenc kucsmája, olykor frivol kiszólásai („nincs neki töke” – értékelt egy jellegtelen alkotót), pajzán mosollyal felemlegetett fiatalkori szerelmi ügyei vagy a Colin Masonnel folytatott vitája a szexuális gusztusról. De olvashatók markáns értékelései Bartókról vagy a kortárs irodalom meghatározó alakjairól, így Németh Lászlóról, Illyésről. Utóbbiról meglehetős távolságtartással beszél, felemlegetve egy becsületbeli ügyet (1951. IV. 7.). Fülep politikai nézetei nincsenek lejegyezve, s általában is a politizálástól tartózkodik a napló. A Rákosi-korszak brutalitása vagy a forradalmat követő megtorlás elmosódott, jelzésszerű képekben, rövid lejegyzésekben jelenik meg. Fülep politikai pragmatizmusát és bölcsességét így örökíti meg a forradalom napjaiban született feljegyzés: „A hősiességet nem lehet számon kérni, de az aljasság dicsőítését igen. A »Rákóczi-Rákosi« rímet nem lehet elfelejteni.” (1956. XI. 24.) A Professzor nyelvi igényességét, a magyar kultúra erejébe vetett hitét mutatják a gyakorta előforduló alkalmak, ahogy a fiatalok nyelvi igénytelenségeit, germanizmusait bírálja, javítja, vagy amikor megszidja Pais Dezsőt, a neves nyelvészt, „mert nem tudja, mi a Kis kece lányomban a kece” (1964. VIII. 14.).

Az Ezer este Fülep Lajossal széles kör- és kórképét adja a Rákosi-korszak, majd a korai kádárizmus irodalmi életének. A leírt szövegek kordokumentumként is olvashatók: milyen volt a művelt értelmiség gondolkodásmódja, látásmódja az aktuális jelenről és a lehetséges jövő kérdéseiről. A napló bemutatja egy-egy mára már klasszikussá vált író, költő irodalmi feltűnését, fogadtatását, a lefojtott vagy pezsgő irodalmi életet, ahogy a rendszer irodalompolitikai és politikai korlátait eltűrték vagy feszegették az új nemzedékek. Fodor, a napló műfaji szabályaihoz híven, lejegyzi kortársai gyarlóságait is. Bizony van restelkedni való, ha a ma nagytiszteletben tartott professzorok, írók, költők kicsinyességeiről, gátlástalanságairól olvasunk. A napló (valószínűleg gyorsírással) rögzíti az írószövetség nem éppen épületes közgyűléseit is, a felszólalásokat, a választások szavazati arányait (1956. IX. 17.), illetve az értelmiség és hatalom paradigmatikus viszonyának egyoldalúságait (1963. I. 25.). Sok érdekes történeti adalékból áll össze az Ezer este Fülep Lajossal kor- és társadalomrajza. A kötetben számos remek képzőművészeti, zenei kritika (különösen Colin Mason szó szerint közölt leveleiben) olvasható, érzékeltetve a naplóíró sokoldalúságát, a testvérmúzsák vonzáskörét. Irodalomszervező misszióját a napló folytatása, A hetvenes évek első fele kötetei (1995) is dokumentálják.