Csender Levente: Fordított zuhanás

A Fordított zuhanás Csender Levente harmadik novelláskötete. A saját hangját és témáit hamar megtaláló elbeszélő e könyvében egyelőre még nem törekszik arra, hogy látványosan megújítsa írásművészetét. Ugyanakkor a Csender-prózára kezdettől fogva jellemző problémafelvetések és poétikai tendenciák e kötetben gyakran elmélyültebben jelennek meg, mint a szerző korábbi novellagyűjteményeiben (Zsírnak való, 2003; Szűnőföldem, 2006). Az író – a „redukciós humán modell”, illetve a naturalista paradigma képviseletében – ezúttal is elsősorban a valóság sötét oldalára fókuszál. Marginalitásba szorult, szociális, kulturális, esetleg fiziológiai szempontból is hátrányos helyzetű emberek, csoportok mentalitásáról, életkörülményeiről ad illúziótlan látleletet. Hősei többnyire az őket körülvevő kisszerű létrend foglyai; körülményeik megváltoztathatatlanok, ők maguk megváltatlanok. Evilági szenvedéstörténetük – úgy tűnik – nem ruházható fel transzcendens jelentéssel, nem alakítható át üdvtörténetté.

A csenderi novella-alakok egyfelől ön- és közveszélyes függőséggel (jellemzően alkoholizmussal), súlyos betegségekkel, fogyatékosságokkal küszködnek, másfelől a mélyszegénység, a társadalmi kirekesztettség csapdáiban vergődnek. Életük alakulását gyakran egy speciális marginalitás: az etnikai értelemben vett kisebbségi sors kényszerei határozzák meg. Az író pátosz nélkül mutatja be azoknak a – szülőföldjükön maradó – székelyföldi, erdélyi magyar embereknek a mindennapi nehézségeit, akiket a Ceaușescu nevével „fémjelzett” román állam homogenizáló politikája a közelmúltban létükben fenyegetett, és akik a diktatúra bukása óta is folyamatosan a megmaradásukért küzdenek. Másutt összetettebb identitásproblémák kerülnek előtérbe. Csender előszeretettel foglalkozik olyan, kettős kötődésű magyarok útkeresésével, akik szabadulni kívánnak az erdélyi kisebbségi lét terhétől, Romániából Magyarországra vagy Nyugat-Európába távoznak, ám új hazájukban sem találnak igazi befogadó közegre. E kínzó, feloldhatatlannak tűnő ellentmondás lényege a Tranzitváró című vallomásos hangoltságú novella zárlatában szentenciaszerű formában is megfogalmazódik: „[…] aki két országban él, csak két fél életet él az egy egész helyett, és azt is valahogy úgy, hogy egyik helyen a teste, másikon a lelke.” Csender marginalitás iránti érzékenységét jelzi, hogy – a „határon túliak” mellett – fokozottan odafigyel azokra az „őshonos” magyarországi magyarokra is, akiket az államszocializmus évtizedei után valóságos sokként ért a rendszerváltozás, és az átalakulás vesztesei lettek. A legkevésbé sem idealizálja őket, de megértéssel viszonyul hozzájuk – még ha empátiáját álcinizmussal leplezi is. Csender gyakran a groteszk, az abszurd elemeivel társítja naturalizmusát. A Sanyi utazásában a nem különösebben differenciált gondolkodású főhős az élet nagy adományaként értékeli, hogy – egy különös véletlennek köszönhetően – néhány pillanatig sajátos kilátópontból: egy nyitott ajtajú, levegőben lebegő mobil WC-ből szemlélheti Budapest panorámáját. A kötet címadó novellájának, a Fordított zuhanásnak a hősnője, az alkoholizmusából kigyógyult, „hipervallásos” életmódot folytató tanítónő a hűtőszekrény fagyasztóládájában rejti el a bibliáját és imakönyveit, amelyeket a férje korábban kidobált az ablakon. Az utóbbi mű zárójelenetében a szerző valóságelvű ábrázolási módja úgymond spiritualizálódik: helyet kap a csoda, a fantasztikum mozzanata is a szövegben. Az áldozati szerepbe kényszerített tanítónő – a szó szoros értelmében vett – zuhanásában felmagasztosul; képes erőt venni a természet törvényei, a gravitáció és az emberi végesség felett: „a tanítónőm [...] szó nélkül vetette át magát a muskátlis ládák fölött, és zuhant, én pedig mértem, hogy hány századmásodperc az út az erkélytől a földig, de nem hallottam a tompa puffanást, mert valami történt. A tanítónő zuhanása lelassult, majd azt láttam, hogy meglengeti szárnyait, és emelkedni kezd.” A kötet más darabjaiban – amelyekben a realitás határain belül maradó, pozitív értékvonatkozású átváltozásra alig találhatunk példát – ehhez hasonlítható, mitikus érvényű metamorfózisnak még a körvonalai sem bontakoznak ki.

A Fordított zuhanásban az író több novellatípussal is kísérletezik. A forradalom hőse dokumentarista jellegű, publicisztikus elemektől sem mentes elbeszélés, amely az 1989-es romániai, székelyföldi forradalom katartikus eseménysoráról és az azt követő román állami hatalomgyakorlás kiábrándító anomáliáiról egyaránt hiteles képet nyújt. E drámai hangvételű és feszes vonalvezetésű prózai alkotás ellenpólusa a kötetben a populáris útinapló műfaji konvencióihoz kapcsolódó, laza szerkezetű London. A Födni ofszetlemezzel narratív jegyeket csak nyomokban tartalmazó meditáció, amelynek egyediségét az a tény is jelzi, hogy „hőse” nem emberi szubjektum, hanem egy felemás módon felújított, régi családi ház.

A Fordított zuhanás – az író más köteteihez hasonlóan – több ponton igazolni látszik azt az elemzői feltételezést, mely szerint a Csender-novellisztika intratextuális hálózatként is értelmezhető. A Retúrjegy a 2004-es, székely dialektusban íródott, balladisztikus tömörségű Síró asszony hagyományosabb elbeszélési módot alkalmazó, hosszabb, kidolgozottabb változataként tartható számon. De említhető a Födni ofszetlemezzel példája is, amelynek egyik, vázlatosan megjelenített mellékalakja, Bors Lajos, a történelem által megtaposott, mégis derűs életszemléletű idős menasági ezermester egy 2016-os Csender-novellának, a magyar Gulag-irodalom emblematikus alkotásának, a Repülj, madár, repülj...-nek már a középponti alakjává lép elő. Mindez arra vall, hogy az író – pályájának korai szakaszától kezdve – tudatosan igyekszik egységgé szervezni kisepikai művek által reprezentált elbeszélői világát.