Csukás István: Keménykalap és krumpliorr

A Keménykalap és krumpliorr – Csukás István 1973-ban kiadott népszerű ifjúsági könyve – a modern, nagyvárosi tematikájú kalandregény sajátos, zömmel gyermekszereplőket felvonultató változatát reprezentálja. Ugyanakkor nem meseregény: hiányzik belőle a csoda, az irrealitás mozzanata, és az allegorizáló ábrázolásmód jegyeit sem mutatja fel. A műben viszonylag nagyarányú a véletlen szerepe, de a cselekmény alapvetően nem terjeszkedik túl a valószerű határain.  A Keménykalap és krumpliorr tíz-tizenegy éves gyermekszereplői igen közel állnak egymáshoz: egyfelől osztálytársak, másfelől egy zártabb közösségnek, az általuk létrehozott Vadliba őrsnek is tagjai. A műnek tehát egyének feletti, kollektív szubjektuma is van, amely mint funkcionális egység magába olvasztja eleven alkotóelemeit. A Keménykalap és krumpliorr ezért is sorolható az ifjúsági prózairodalom nagy hagyományokkal rendelkező bandaregényei közé. A regény első fejezete az iskolát mint teret, illetve – azzal szoros egységben – a tanítási időt is felvillantja. Ám a cselekmény döntő része az iskolaépületen kívül, Budapest különböző pontjain (állatkertben, utcán, föld alatti csatornában, zöldségesnél, kocsmában, a gyermekek otthonaiban stb.) játszódik – a mű megírásának jelenében, vagyis az 1970-es évek elején, egy tavaszi szünetben. Így a ~ nem valódi értelemben vett iskolaregényként, inkább vakációs regényként tartható számon. A történet magja szerint az iskolai kötelezettségek terhétől átmenetileg megszabaduló, szüleik által jórészt magukra hagyott „vadlibák” az üres idő kitöltése – és egy beteg társuk megvigasztalása – érdekében látványos cirkuszi produkciót szerveznek. A kezdetben egyszerű blöffnek tűnő ötlet a regény végére – számtalan kaland és kitérő után – magas szinten válik valósággá.

A teleologikus szerkezetű mű alapvetően harmonikus világképet közvetít. A „vadlibák” az expanziós humán modellt képviselik a gyermeki lét szintjén. Hisznek abban, hogy ha a magabiztosságot, a leleményességet, a merész képzelőerővel is kiegészülő hajlékony detektívlogikát, a vállalkozó szellemet és a kooperatív problémamegoldást együttesen érvényesítik, minden átmeneti nehézség leküzdhetővé válik számukra. Mi több: a cselekmény alakulása is igazolja ezt a jövőorientált, aufklärista, egyoldalúan a pozitívumokra összpontosító megközelítési módot. A Keménykalap és krumpliorr radikális gyermekregény abban a vonatkozásban, hogy kifejezetten a gyermekek lépnek fel benne kezdeményezőként, cselekvőként. Viszonylag kevés felnőttel (vagy náluk idősebb személlyel) kerülnek közelebbi kapcsolatba, őket vagy eszközként használják céljaik eléréséhez vagy ellenfélként, ellenségként tekintenek rájuk. A „vadlibák” közül a tekintélyes, megfontolt, kiválóan kommunikáló szellemi vezér, Marci és – még inkább – a találékonyság és izgágaság terén felülmúlhatatlan, az akciók tervezésében és kivitelezésében egyaránt oroszlánrészt vállaló, sokféle szerepkörben – stratégaként, manipulátorként, nyomozóként, mókamesterként és provokátorként is – kiemelkedően teljesítő kis Rece a legkreatívabb, legaktívabb. Az őrsnek vannak lomhább észjárású, kevésbé innovatív tagjai is, akik azonban igyekeznek felzárkózni furfangos és tettre kész társaikhoz.

A Keménykalap és krumpliorrban – a kalandregény műfaji sajátosságaiból következően – előtérbe kerül a cselekményesség, a fordulatosság, ami az összetettebb pszichológiai ábrázolás ellenében hat. A gyermekhősök többsége nem eléggé egyénített (így érthető, hogy a „vadlibák” táborán belül nem bontakoznak ki élesebb konfliktusok). A történetben fontosabb szerephez jutó serdülőkorú vagy felnőtt figurák pedig egysíkú karikatúrák. Ilyen a rosszindulatú, primitív mentalitású „pattanásos kamasz”; az iszákos, „cuppogós” öregember; Süle kiállhatatlan természetű, régimódi és sznob nagynénje; az együgyű plakátragasztó, Lópici Gáspár; de még a regény talán legemlékezetesebb alakja, az „elátkozott” fagylaltárus, Bagaméri is. Az utóbbi – a pattanásos kamasz mellett – a „vadlibák” legfőbb antagonistája. A gyermekek eredendően nem rokonszenveznek vele; híresztelések és felületes benyomások alapján gonosznak tartják. A különc, kedvezőtlen szociális helyzetű, „szakmai” szempontból sikertelen Bagaméri – aki a kalandsorozat kulminációs pontján, az állatkerti nyomravezetői díj megszerzéséért folytatott küzdelemben akaratlanul is a konkurensükké válik – eleve legyengített ellenfél: jó megérzései és ügyes trükkjei ellenére sincs érdemi esélye arra, hogy előnyt szerezzen a nála sokszorosan offenzívebb „vadlibákkal” szemben. A mű cselekménye kiszámíthatónak nevezhető (az viszont némiképp a meglepetés erejével hat, hogy a gyermekek győzelmük után hajlandóak alternatív világukba „integrálni” a – nekik egyébiránt sohasem ártó – fagylaltárust). A Keménykalap és krumpliorr gyermekregény mivolta abban is megnyilvánul, hogy a felnőtt világ kevéssé idilli mozzanatai (a magány, a társadalmi kitaszítottság, az alkoholizmus, a családok széthullása, a szülők túlterheltsége) csak érintőlegesen jelennek meg benne. Az élet meghatározó törvényszerűségei közül a szerelem kisszerű, komikus színben tűnik fel a kötet lapjain (a kamaszkorú nagy Rece kevéssé eredményes udvarlását öccsének, az effajta problémavilág iránt érdektelennek mutatkozó kis Recének a nézőpontjából ismerheti meg az olvasó). „Gender” vonatkozásban figyelemreméltó, hogy a mű – a gyermekregény kategóriáján belül – mindenekelőtt „fiúregény”: néhány, többnyire súlytalan mellékalak (vázlatos anyafigurák; egy távírászkisasszony; Süle nagynénje; a divatcsászárnő; egy titkárnő; Pirike, a nagy Rece barátnője) kivételével nem szerepelnek benne lányok és nők. De az is jelzés értékű, hogy a szituációs humorban bővelkedő regény egyik jelenetében a kis Rece botrányba fullasztja a fiúkat „lányos” manökenszerepbe kényszerítő divatszakma bemutatóját.

A Keménykalap és krumpliorr legfőbb világirodalmi előképe – műfaját, tematikáját és világképét illetően egyaránt – Erich Kästner Emil és a detektívek c. 1928-as gyermekkönyve. Mindkét mű egyszerre vakációs regény, bandaregény, illetve nagyvárosi kalandregény; mindkét történetben gyermekek veszik át a felnőttektől a bűnüldözés szerepkörét, és mind az Emil…, mind a Keménykalap és krumpliorr elbeszélője hajlik arra, hogy idealizálja a logikus gondolkodáson alapuló kollektív cselekvést.