Sütő András: Szemet szóért

Sütő András könyvének műfaji megjelöléseként a „dokumentumok”, illetve „naplójegyzetek” meghatározást használta. A Szemet szóért mozaikszerűen összeállított összefoglalója a szerző közéleti cselekvésének a pályakezdéstől az 1990. március 19-én, Marosvásárhelyen ellene elkövetett gyilkossági kísérletig, amelyben több súlyos sérülése mellett elveszítette fél szemét. Változatos műfajú szövegrészek állnak egymás mellett: levelek, kérvények, folyamodványok, felszólalások, nagygyűlési és lehallgatási jegyzőkönyvek, kérdőívek, ügynöki jelentések, memorandumok, kiáltványok, emlékezések, naplórészletek, röplapok, idézetek. Az összeállításba beemelt iratokat és adatokat az író kommentárokkal és magyarázatokkal egészíti ki. Beszámol keletkezésük történetéről, fogadtatásukról és későbbi sorsukról is. A kötet stílusa a tárgyilagos beszámoló, de a tényrögzítés mellett él a szépirodalmi szövegformálás eszközeivel is: az iróniával, az érzelmileg motivált vádolással, ítélkezéssel, a szenvedélyes leleplezéssel és a tragikus leírással. A dokumentum- és memoárkötet egy korai, 1945-ben papírra vetett mottóval kezdődik, egy levél részletével, melyet az V. osztályos gimnazista szerző írt román diáktársához: „fogjunk össze, barátaim, vessünk véget minden gyűlölködésnek, hogy jobb életünk legyen Erdélyben…” Erre a felütésre, annak megvalósíthatatlanságára válaszolnak az Előszó első mondatai: „Etnikai létének puszta megmentése végett háromnegyed évszázada vívja küzdelmét Romániában Erdély magyarsága. Aki e nép fiaként ugyancsak kisebbségi sorsban élve keresi létének értelmét, e közösségi küzdelemből nem vonhatja ki magát.”

Sütő személyes feladatvállalása beágyazódik Románia második világháború utáni történelmébe, valamint párhuzamba kerül az ott élő magyarság általános nemzetiségi helyzetével. A nemzetiségeket nemlétezőnek tekintő, homogén nemzetállam kialakítása Gheorghiu-Dej és Ceaușescu pártfőtitkárok nacionalista-kommunista uralmának több évtizedes törekvése volt. Az ígéretekkel, alkalmi engedményekkel, majd újbóli megszorításokkal, fenyegetésekkel és a nyílt elnyomás különböző bürokratikus, illetve erőszakos kényszerítő formáival uralkodó politika a kisebbségi magyarság felszámolását akarta elérni. Az író szól az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatos ingadozásáról, s a Román Munkáspárt által készített, az eseményt elítélő nyilatkozat aláírásáról. Tévedését későbbi munkálkodásával igyekezett jóvátenni. Közéleti szereplőként jellemzően a magyar nyelvű könyvkiadás és sajtó, a magyar iskolák megmaradása és intézményi helyzetének javítása érdekében, a magyar nyelv korlátozása és a történelem meghamisítása ellenében szólalt fel. Az országban 1990-ig cenzúra volt. Sütő ugyan a hivatalosság megengedett lehetőségeivel élt, de a vezetés részéről süket fülekre talált, sikertelenül érvelt, javasolt és tiltakozott – ezért is fogalmazta meg a maga számára az „örökös újrakezdés kegyetlen parancsát”. Ennek jegyében a szellemi ellenállás számos válfajával próbálkozott. A főszerkesztése alatt működő Új Élet c. lapnál állást biztosított több, politikai okokból hátrányosan megkülönböztetett írástudónak. Lehetőségei szerint védte az országban betiltott Illyés Gyulát. Együttműködött a diktatúrával nyíltan szembeforduló Király Károllyal, aki a külföldi sajtó útján is közzétette a romániai nemzetiségeket sújtó elnyomás tényeit. Jegyzeteket írt az elfogultan magyarellenes történész, Lăncrănjan torzító könyvével szemben. Az író feleségével, Évával és Király Károllyal együtt megfogalmazták az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szövetség Kiáltványát. Nyílt levelet írt a hatvanéves Sinkovits Imréhez, melyben a magyarság szülőföldjéről való menekülésének fájdalma mellett kimondta a példamutatás erkölcsi elvét: „Maradok, másként nem tehetek.” A színész a Magyar Rádióban olvasta fel a levelet. Sütő összefoglaló írásban leplezte le a magyarországi közvélemény számára a propagandanyelven „területfejlesztésnek” nevezett falurombolás valódi célját: a székelység teljes szétszóratásának, az erdélyi városok etnikai arculatának végleges megváltoztatására irányuló leplezett szándékot, azaz a nemzetiségi kérdés radikális megoldási kísérletét.

A naplóíró, felmérve helyzetét, megállapítja, hogy „egy kollektivistának nevezett, militarizált és felfogásában egyenruhába bújtatott társadalomban” kell élnie; s a szocialista-kommunista állapotról az a véleménye, hogy az nem több „a rettegés rácsai mögé terelt, elmagányosodott lelkek gyülekezeténél”. Az 1989. decemberi „véres karácsony”, a kezdetben „forradalomnak” látott általános népfelkelés rövid időre az újrakezdés lehetőségét kínálta. A román belpolitikában azonban hamarosan bekövetkezett – az író szavaival – a „neototalitárius fordulat”. A nemzetiségi gondok továbbra is megoldásra vártak. Sütő András élete egyik nagy élményeként említi az általa szervezett és vezetett marosvásárhelyi könyves-gyertyás felvonulást, amelyen az egyenjogúságért demonstrált mintegy százezer ember. Az erre felelő magyarellenes pogrom személyes élményeinek leírása zárja le drámai tetőponton a könyvet.