súgó szűrés
keresés

A hegyek lánya

Rendező
Farkas Zoltán
Bemutató
1943.01.14.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 27 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Farkas Zoltán (1913–1980) a magyar filmtörténet szürke eminenciása, aki – kisebb megszakítással – csaknem fél évszázadon át dolgozott a filmgyárban. Vágóként indult 1935-ben és 1979-ig mintegy száztíz (!) nagyjátékfilmet, többek közt Jancsó Miklós, Kósa Ferenc, Várkonyi Zoltán munkáit, továbbá tévéfilmeket editált (köztük olyanokat, mint A Tenkes kapitánya, a Tüskevár, az Egy óra múlva itt vagyok). Filmográfiáját tíz, rendezőként jegyzett nagyjátékfilm egészíti ki, kilencet 1938 és 1944 között forgatott, az utolsót 1957-ben. Ezek közt vígjátékot (Egy tál lencse, 1941; Sportszerelem, 1938), melodrámát (Kísértés, 1942), operettfilmet (A gerolsteini kaland, 1957), krimit (Gyanú, 1944), de hitvány propagandafilmet (Negyedíziglen, 1942) is találni.

Az életmű egyik legizgalmasabb rendezői tétele A hegyek lánya, amely sokban emlékeztet a James M. Cain ikonikus bűnügyi regénye, A postás mindig kétszer csenget (1934) által a harmincas-negyvenes években inspirált filmekre, a francia lírai realizmus (Pierre Chenal: Az utolsó forduló [Le dernier tournant], 1939), az olasz neorealizmus (Luchino Visconti: Megszállottság [Ossessione], 1943), az amerikai film noir (Tay Garnett: A postás mindig kétszer csenget [The Postman Always Rings Twice], 1946) kulcsműveire.

Pedig A hegyek lánya nem Cain műve, hanem Tormay Cécile 1911-ben publikált és hamar fél tucat nyelvre lefordított kisregénye, az Emberek a kövek között alapján készült. A bihari hegyek között magányosan éldegélő, korosodó pályaőr, Balogh Péter feleségül veszi a közeli falu páriáját, az apátlan-anyátlan, fiatal Jellát (Fényes Alice). Az időn és téren kívüli világba, ahol Jella a férjével él, egy nap jövevény érkezik, az ifjú vasutas, Réz András (Nagy István). A kikapós asszonykának megtetszik a jó kiállású, nyalka fiatalember, és viszonyt kezd vele. Azzal, hogy belemegy ebbe, Réz András végtelen önmarcangolásra ítéli önmagát, hiszen baráti érzések fűzik a férjhez, Balogh Péterhez. A bűnös szerető és hálátlan barát végül hosszas tépelődés után otthagyja Baloghék világát, és máshol keres munkát magának, Jella kétségbeesése sem tartja vissza. Idő múltán Réz András immáron nős emberként visszatér. Miután Jella megtudja, hogy Réz András megnősült, a vonat elé veti magát, amellyel a férfi és felesége érkezik.

Csakúgy, mint A postás mindig kétszer csengetben, itt is egy kívülről jött ember generálja az alapkonfliktust azzal, hogy betolakodik harmadikként egy – amúgy terméketlen – kapcsolatba. Hasonló az ifjú jövevény és az őt szeretettel fogadó, korosodó férj pozíciója is a két történetben. Hiszen az előbbi kétszeresen – férjként és barátként – is becsapja az utóbbit, aki mindebből semmit sem érzékel, ezért a szükségszerűen bekövetkező tragédiáért sem ő felel: azt az ellene vétkező felek maguknak köszönhetik. A Cain regényéből készült adaptációkkal világidegensége rokonítja A hegyek lányát, továbbá a hősök lelkében lejátszódó, komplikáltabb folyamatok bemutatásának igénye és a figurák érzésvilágát kommentáló, kiegészítő, ellenpontozó miliőrajz.

Mindazonáltal a Postás-adaptációkkal szemben A hegyek lánya a bűnt megtartja érzelembűnnek: a szeretők nem akarják a férj fizikai megsemmisítését, meggyilkolását. Farkas Zoltán filmje tehát nem bűnügyi história, hanem a kudarcos szerelmi történeteket bemutató, halmozott konfliktusokkal élő, érzelmes és patetikus jelenetekben gazdag műfajhoz, a tragikus románchoz húz.

A románchoz, amelynél kevés filmműfaj elkötelezettebb a végzet munkájának bemutatása iránt. A hegyek lánya fatalizmusa az expozíciótól nyilvánvaló: burkolt célzások sora jelzi előre a szomorú véget (a „falu bolondjaként” bevezetett idős asszony tragédiát jósol; „A fiatal feleség nem sok jót ígér” – mondja Balogh Péter alkalmazottja). A végzet elkerülhetetlenségét nyomatékosítják továbbá a vizuális szimbólumok, például abban a jelenetben, amikor az egymás karjaiba omló szerelmesek képét egy vonaté követi, amely egyfelől a mindent legyűrő szenvedély szimbóluma, ugyanakkor utal Jella zárlatban bekövetkező öngyilkosságára is.

A végzetszerűséget erősíti a helyszimbolika és a cselekmény miliőjének reflexiója is. A hegyek lánya sokban épít a szabadtéri felvételekre, de az erdélyi jelenetek nem azt a romantikát közvetítik, amelyet a korabeli magyar filmek (Rodriguez Endre: Kalotaszegi madonna, 1943; Ráthonyi Ákos: Menekülő ember, 1943). „A hegy nem felszabadít, hanem börtönbe zár” – jegyzi meg Réz András. A hegyek lánya pedig – hosszú távon – frusztrációt gerjeszt.

A hegyek lánya ereje és gyengesége egy tőről fakad: a központi hős, Réz András figurájának árnyaltabbá tétele – vívódásának ábrázolása – sokat ígérő, mindazonáltal éppen a lelki folyamatok nem eléggé kiérlelt bemutatása gyengíti el a filmet. Réz Andrást nem határtalanul áradó érzelmei, ellenkezőleg: azok részleges megzabolázásának vágya jellemzi elsősorban, márpedig a tömegfilm (műfaji film) kevéssé kedveli az el nem köteleződő hőst, legyen szó akár pozitív, akár negatív alakról. Réz András teljességgel atipikus tömegfilmhős tehát, akár egy tragikus románchoz, akár egy melodrámához, akár egy film noirhoz. Ha állhatatos lenne és – miközben valóban szereti – nem kezdene viszonyt Jellával, akkor (talán) szép melodráma születne, ha maradéktalanul átadná magát az érzelmeinek, akkor film noir vagy tragikus románc készülne. A hegyek lánya azonban végeredményben egyik sem lesz: értékeivel együtt is kihagyott lehetőség marad.