Afta

A Színház- és Filmművészeti Főiskola első Simó-osztálya ugyanazt jelentette a kétezres években a magyar filmművészet számára, mint amit a hatvanas években a Máriássy-osztály: generációváltást és művészi megújulást. A kritikusok a hatvanas évek művészi értelemben vett aranykora mintájára „magyar újhullámként”, avagy „fiatal magyar filmként” emlegették a kétezres évek alkotói törekvéseit, és a 2000–2001 környékén pályára lépő filmrendezők (hogy csak a legsikeresebbeket említsük: Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Pálfi György) mára nemzetközi szinten ismert és elismert alkotókká váltak. Ám míg a Máriássy-osztály tagjai és a hozzájuk csatlakozó idősebb rendezők Jancsó Miklós és Huszárik Zoltán kivételével pályájuk első felében jellemzően realista drámákat készítettek, addig a Simó-osztály tagjai és az újhullámhoz köthető más szerzők (Fliegauf Benedek, Mundruczó Kornél) már első-második, gyakran szürreális motívumokat felvonultató nagyjátékfilmjeik­ben is alkalmaztak teátrális stilizációt (Mundruczó: Nincsen nekem vágyam semmi [2000]; Hajdu: Tamara [2003]; Fliegauf: Dealer [2004]; Pálfi: Taxidermia [2006]).

„A magyar újhullám közösségi-mora­lizáló filmjeinek a társadalomért tenni akaró és a cselekvés értelmében bizakodó hőseit az X-generáció légüres térben magányosan lebegő anti-hősei váltják fel” – írta Stőhr Lóránt. Ez az állítás különösen igaz Mundruczó Kornél erőszakos, frusztrált hőseire, akiket a rendező egyszerre mutat be (ön)pusztító ösztönlényekként és akarva-akaratlan szerepet játszó emberekként. Mundruczó a Simó-osztály tagjainál korábban végzett színész szakon, és csak később, 2003-ban diplomázott filmrendezőként. Ez a kettősség, a színházi és a filmes munkák meghatározták a rendező művészetét. Mundruczó Kornél színdarabjaiban naturalista díszleteket, vetítővásznakat, képernyőket és videokamerákat alkalmaz (A jég [2006]; Nehéz istennek lenni [2011]; Látszatélet [2016]), filmjeiben pedig nemcsak a belsők, de sok esetben a külső, városi terek fényképezése is absztrakt és díszletszerű hatást kelt (Szép napok [2003]; A Nibelung-lakópark [2009]; Fehér isten [2014]; Jupiter holdja [2017]). Stőhr Lóránt az Apertúrában közölt tanulmányában rávilágít, hogy Mundruczó műveiben a teatralitás és a naturalizmus kettőssége a hősök viselkedésében is megnyilvánul: míg tudnak megfigyeltségükről, szerepet játszanak, ám amikor a privátszféra biztonságában érzik magukat, szabadjára engedik erőszakos ösztönénjüket. A hősök teste pedig egyszerre a szerepjátszás eszköze és tere („színpadja”) is.

„Elvárom a színésztől, hogy higgye el nekem, a választás pillanatában eldőlt a szerepe. Nincs szerep. A szerep ő maga” – nyilatkozta Mundruczó Kornél. A rendező ennek jegyében válogatott szereplőket az Aftához, amely a Szép napok rövidfilmes előtanulmányának tekinthető. A film főszereplőjét, Gyémántot Mundruczó később állandósult színésze, Polgár Tamás alakítja, akit az alkotó a forgatási helyszínhez, Gödöllőhöz közeli aszódi javító-nevelőintézet fiataljai közül választott ki. Az Aftában Polgár egy társadalmi típust képvisel, az ezredforduló városi, utcán bandázó tinédzserét reprezentálja. Tehát a színészválasztásnál nem elsősorban a fiú előélete volt a fontos, hanem hogy személyes tapasztalatai, a Mundruczó Kornél által meglátott karaktere miatt képes volt eljátszani Gyémántot. Ugyanígy bár a Budapest közelében fekvő Gödöllő a rendező szülővárosa, mégsem ezért készült itt a film. A pest megyei kisváros nem ismerhető fel az Aftában, a cselekmény fő helyszíne bármelyik magyarországi, sőt kelet-európai, posztszocialista város lehetne salakos, drótkerítéses focipályájával, omladozó, szürke lakótelepeivel, összefirkált betonkerítéseivel vagy az autópálya, illetve a vasútállomás fölött húzódó felüljárójával. Révész Balázs operatőr képei a panelházakhoz tartozó, labirintust formáló egybefüggő garázsokat vagy a felüljáró sárga, börtönrácsszerű korlátait az élet mint kegyetlen színjáték „díszleteiként” láttatják.

A film címe is a kisváros labirintusaiban elvesző, perspektívátlan fiatalok rossz közérzetére utal. Az afta olyan szájban keletkező fekély, amely orvostudományi szempontból általában ártalmatlan, azonban a beteget akadályozza a táplálék- és folyadékbevitelben, bizonyos esetekben a beszédben is, mert minden kontaktus enyhe fájdalommal jár. Mundruczó rövidfilmjének kamaszhősei is hasonló élményeket élnek át, amikor testi kapcsolatba vagy beszédbe elegyednek egymással. Akár a rendező későbbi színdarabjaiban és filmjeiben, úgy az Aftában sem képesek az emberek az értelmes kommunikációra, durva szavakkal vagy egyáltalán nem reagálnak egymásra, amely csak tovább fokozza a magány, az unalom, a bezártság és a vágybeteljesülés hiánya okozta frusztrációkat. Gyémánt ok nélkül agresszív Angélával, amikor meglátja mellén az istenhitet feltételező, de a lány számára a szimpla dekoráción kívül talán semmit nem jelentő keresztet. A másik fiú, Cafi szexuális tárgyként kezeli, és menzesze ellenére magáévá akarja tenni Angélát. Mundruczó nagyjátékfilmjeivel és színdarabjaival ellentétben az Aftának még csak a végén robban ki a hősök frusztrációja fizikai erőszak formájában. Ám a Molotov-koktélokat dobáló fiúkat rendreutasító férfi meg­gyil­kolása legalább olyan riasztó szimptómája korunknak, mint a Szép napokban és a Szégyen (2012) című színdarabban a brutális nemierőszak-jelenet, vagy a Jupiter holdjának kezdő képsorai.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala