súgó szűrés
keresés

Szép napok

Rendező
Mundruczó Kornél
Bemutató
2003.03.06.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 23 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A 2000-es évek új filmrendező-generációinak tagjai, Török Ferenc (Moszkvatér, 2001), Mundruczó Kornél (Szép napok), Fliegauf Benedek (Dealer, 2004), Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, 2006), Kocsis Ágnes (Friss levegő, 2006), Pálfi György (Taxidermia, 2006) és Mátyássy Áron (Utolsó idők, 2009) műveit az köti össze, hogy javarészt sodródó, vegetáló antihőseik börtönként élik meg azt a teret, közeget, amelyben léteznek, és elviselhetetlen létállapotukból ösztönösen ki akarnak törni. A saját sors kétségbeesett megváltoztatására irányuló kitörési kísérlet megnyilvánulhat menekülés (Fehér tenyérFriss levegőUtolsó idők), önpusztítás (DealerTaxidermia) vagy fizikai erőszak (Faur Anna: Lányok, 2007; Szép napok). Mundruczó színpadi és filmadaptációt is készített Mary Shelley horrorregénye alapján (Frankenstein-terv, 2007; Szelíd teremtés, 2010), amelynek fő motívumai szinte minden művében megjelennek. Erőszakos antihősei Frankenstein amorális, holttestekből teremtett szörnyéhez hasonlóan nem ismerik az erkölcsöt, nem értik a világot, és az őket ért sérelmekre túlzottan agresszíven reagálnak.

Nincsen nekem vágyam semmi (1999), az Afta (2000) és a Szép napok formai és tematikai értelemben egyaránt szorosan összetartoznak, mint alkotójuk megfogalmazta, egymásból következnek: nyers, minimalista képi világuk, embertelen városi közegeik és frusztrált antihőseik kötik össze őket. Az Afta és a Szép napok között különösen erős a kapcsolat a főszereplőket alakító Polgár Tamás személye miatt. Az Aftához az aszódi javító-nevelőintézetből toborzott amatőr színész a 2002-es nagyjátékfilmben egy javító-nevelőintézetből frissen szabadult fiatalt játszik el. Míg az Afta gödöllői panelrengetegben unatkozó tinédzsere, Gyémánt csupán naiv gyermek módjára tapogatózik kortársainál és a felnőtteknél, hogy egy számára emocionális támaszt nyújtó emberi kapcsolatot alakítson ki, addig a Szép napok Pétere büntetése letöltése után már céltudatosan próbál kitörni a kaposvári betondzsungelből, azonban az útlevélkészítés procedúrája miatt tétlen várakozásra kényszerül. Péter nővére, Mária mosodája válik a fiatal férfi új börtönévé, ahol találkozik Majával. Őt nemcsak azért nem tudja meghódítani, mert a lánynak van egy, amúgy szadista párja, hanem mert – akár az Afta Gyémántjának – neki sincs fogalma arról, hogyan kell egészséges emberi kapcsolatokat kialakítani. A bezártság és a szeretethiány fokozzák Mundruczó antihőseinek frusztrációját, és ezt a folyamatot a Szép napokban Nagy András operatőr kameramunkája is leköveti. A cselekmény eleji minimalista, inkább statikus kamerahasználatot a filmet záró nemierőszak-jelenet felé haladva egyre inkább zaklatott, szertelen, háborús riportokat idéző kameramozgások váltják fel.

Mint arra Stőhr Lóránt is rámutat, a korai Mundruczó-filmek tulajdonképpen szerzői melodrámákként értelmezhetők, amelyekben a rendező Rainer Werner Fassbinder nyomán bár közel hozza a nézőhöz szenvedő hőseit, ugyanakkor a cselekmény során el is idegeníti őket a befogadótól. A klasszikus melodrámákban valamilyen „nagyobb erő” kényszeríti áldozatszerepbe, passzivitásra és lemondásokra a hőst. Ez a nagyobb erő lehet egy szerelmi viszonyt veszélyeztető harmadik fél, egy gyermeke kapcsolatát ellenző, konzervatív szülő, társadalmi, politikai vagy pszichológiai probléma (például diktatúra, háború vagy alkoholizmus). Akár a Nincsen nekem vágyam semmiben, úgy a Szép napokban is hangsúlyosabb az egzisztenciális színezetű fenyegetettség, szemben a szerelmi vágyak kielégületlenségével. Péter frusztrációjának nem oka, hanem következménye, hogy nem lehet Maja a párja. A fiú azért frusztrált, mert a bürokrácia miatt várakoznia kell, és nem tudja elhagyni a várost; Maja megerőszakolása a Péterben felgyülemlett feszültség kirobbanásának eredménye. Ezért nem csupán áldozat, hanem elnyomó, maga is egy „nagyobb erő”, aki tovább fokozza az amúgy is egy szadista párkapcsolatban élő fiatal nő nyomorúságát. Mundruczó Kornélnál az embert maga alá gyűrő társadalmi környezet az elnyomottból is zsarnokot nevel.

Szép napok tehát az Afta szellemi folytatása. A rövidfilm hőse a cselekmény végén Molotov-koktélt dob egy rárivalló férfire, amiért valószínűleg megkapja büntetését, ám mint a nagyjátékfilm Péterének esete is bizonyítja, a büntetés letöltése után az egyén nem tud elmenekülni múltjától, és abból a társadalmi közegből, ami bűnelkövetésre predesztinálja. A Frankenstein-történetben a szörny hiába tesz jót egy családnak, hiába ébrednek fel benne az emberi érzelmek (szeretet, empátia), ijesztő külseje és az emberek általános előítéletessége miatt nem szabadulhat monstrumidentitásától. A Szép napok antihősét teste nem, de a kisvárosi közeg ugyanúgy monstrumlétre kárhoztatja, mint Frankenstein szörnyét az előítéletes társadalom. Péter sorsát a bürokrácia, a fiút rossz útra terelő és édesanyjuk helyett rosszul nevelő nővére, valamint a reménytelen szerelem pecsételik meg. A zsúfolt mosoda körbe-körbe forgó tárcsájú mosógépei kicsiben modellezik Péter és a hozzá hasonló csellengő fiatalok sehová sem tartó életét. „Annyira élem meg ezeket a történeteket itteninek, mint ahogy itt élek. Pici, szűk, és egyre jobban bezáruló hely ez. És a filmem épp annyira dühös, amennyire én is dühös vagyok emiatt” – foglalta össze Mundruczó Kornél az ezredforduló társadalmi közérzetét, amelyről a Szép napok is tudósít.

Irodalom

Horeczky Krisztina, „Bármi megtörténhet. Beszélgetés Mundruczó Kornéllal, FilmkultúraOnline, 2002, https://filmkultura.hu/regi/2002/articles/profiles/mundruczok.hu.html (Utolsó letöltés: 2019. 03. 25.)

Stőhr Lóránt, Könnyek nélkül. A melodráma nyomai az 1970 utáni magyar filmben, Metropolis, 1. sz., 2010, 24–38.

Varga Balázs, Entrópia. Beszélgetés Mundruczó Kornéllal, Filmvilág, 2. sz., 2002, 12–13.