súgó szűrés
keresés

Állatkerti séta

Rendező
Bodrossy Félix, Győrffy József
Bemutató
1952.07.26.
Filmtípus
ismeretterjesztő film
Filmhossz
13 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Egy film nem csak akkor lehet vonzó, att­raktív, ha kalandokról mesél és sztárokat szerepeltet; nem csak azzal bilincsel le, ha feszültséget generál, és nagyszabású érzelmeket kelt. A film sokszor a technikai kivitelezésével varázsol: a technikai fejlesztések szülte vizuális nóvumok természetszerűleg a hatásmechanizmus főelemei. A kivitelezés érdekessége akár a cselekmény jellegtelenségét vagy hiányát is feledtetheti, miként az ősfilmben, a 19. század legvégén, amikor a megmozduló kép önmagában elég volt a publikum megbabonázásához. A hatást, amelyet az ősfilm tett a maga nézőjére, a későbbi korok rendezői rendre „elirigylik”: akképpen kívánják kápráztatni közönségüket, mint a hőskor mesterei, a csodára csodálkozás izgalmát nyújtva. A magyar filmtörténetben is akad olyan alkotó, aki elirigyelve a mozi pionírjainak hőstetteit, technikai fejlesztéseivel az egész világ elismerését kivívta.

Bodrossy Félix a világháborúban haditudósító, a negyvenes évek végétől operatőr a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban, ahol Somogyi Lia rendező (az 1945 előtti magyar filmgyártás egyik ékkövét jelentő kisfilm, A munka akrobatái [1939] alkotója) mellett dolgozik. Ezt követően több mint száz kis- és nagyjáték-, továbbá dokumentum-, animációs- és portréfilmet jegyez zömmel operatőrként, itt-ott direktorként. Filmtörténeti tette, hogy Barabás János mérnökkel kikísérletezte a világon egyedülálló „plasztikus” (sztereoszkópikus, térhatású, háromdimenziós) filmet. A korábban bevett kétkamerás felvétel helyett hagyományos, egyszalagos kamerát használtak, amelyet különleges előtéttel láttak el. Az előtét tükör- és prizmapárt tartalmazott, a tükrök távolsága az ember két szemének távolságával volt azonos, azaz Bodrossyék az ember látását modellezték: így született meg az első magyar sztereó kamera. (Bodrossy a kutatásairól tanulmányt is írt A plasztikus film címmel, a szöveg könyv – illetve inkább füzet – alakban önállóan is megjelent 1953-ban.)

A Bodrossy és munkatársai készítette filmeket a külön e célra 1952-ben átalakított Toldi moziban – hivatalos nevén a Toldi Plasztikus Filmszínházban – vetítették. Szemüvegre nem volt szükség hozzá: minden néző előtt egy keret állt, polarizációs szűrővel, ebbe belenézve a sztereó kép térhatású látvánnyá állt össze. A két legelső plasztikus magyar film az Állatkerti séta és az Artista vizsga (1952) volt, amelyeket követett a Téli rege (1953) és a Színes szőttes (1953), továbbá a Sztereó híradó (1952) és a Plasztikus filmhíradó (1953). Jóllehet a filmek népszerűek voltak, idővel a kísérlet elsorvadt, mivel nem sikerült folytatólagosan műsorral ellátni a mozit. Bodrossyék tettvágya és játékkedve ugyan töretlen volt, de terveik realizálásához a korábbiaknál komolyabb összegekre lett volna szükségük a sokasodó technikai kihívások miatt. Ráadásul a sikeres vetítések idején a pénzosztók úgy vélték, a meglévő műsor kielégíti az igényeket, amikor pedig szükségszerűen kezdett megcsappanni a kereslet a régebbi filmek iránt, éppen erre: a közönség érdektelenségére hivatkozva maradt el az újabbak finanszírozása. 1954 márciusában a Toldinak mint plasztikus filmszínháznak bealkonyult.

Az Állatkerti séta főcíme büszkén hirdeti: „az első magyar plasztikus film”. A filmet Bodrossy Félix közösen írta, rendezte és vágta Győrffy József gyártásvezetővel; emellett Bodrossy volt az operatőr is. A film hőse a tizenéves Peti és kishúga, akik – miután a fiú jó bizonyítványt hozott haza – afféle szülői ajándékként ellátogathatnak az állatkertbe. Cselekmény lényegében nincs: hétköznapi eseményeket látunk, amelyeket a különleges technika emel(hetett) ki a hétköznapiságukból (emelhetett, hiszen nem tudhatjuk bizonyosan: manapság nehéz reprodukálni, inkább csak elképzelni lehet az egykori moziélményt).

Petiék kalandja nem az állatkertben kezdődik, hanem a Vidámparkban, hullámva­sutazással. Ezután következik az állatkerti vizit, de az alkotók – jó dramaturg módjára – kezdetben csak csigázzák a kíváncsiságot, s nem mutatnak állatokat, ehelyett a közeget filmezik. Látványkülönlegességeket keresnek, melyekről nem is sejtenénk, mennyire filmszerűek. A plasztikus film alkotói kivált kedvelik a kamera felé áramló dinamikákat, melynek nyomán a néző úgy érezheti, a személyek és tárgyak szinte kinyúlnak, kitüremkednek a vászonról: a kamera virágokat locsoló nőt, hintázó, libikókázó gyermekeket vesz; előbbi a slagjából kiáramló vízcseppek miriádjával, utóbbiak frontális mozgásukkal kápráztatnak. A Vidámpark utáni főattrakciónak már valóban az állatkert a színtere: medvék, vízilovak, zebrák, tevék, majmok, oroszlánok, elefánt, párduc, tigris, pelikán a főszereplők. Az egzotikus lények szerepeltetése – és persze a 3D – mellett a látványosságot a kamera mozgásban tartásával igyekeznek fokozni a szerzők.

Az Állatkerti séta a legkeményebb rákosista diktatúra alatt készült, és jóllehet nehezen elképzelhető ártalmatlanabb, ideológiasemlegesebb téma, a korszak lenyomata ott van a filmen: Peti úttörőszerelésben – vörös nyakkendővel, fehér ingben – rója útját; a nyitányban a Szovjetunió és a népi Korea zászlaja csúfítja a hátteret. Nemcsak filmjük arculatát, de Bodrossyék találmányának utóéletét is meghatározta, hogy hol – a létező szocializmusban – voltak kénytelenek dolgozni. Az állam nem adta el külföldre Bodrossyék találmányát, így a Nyugatnak más dolga nem volt, mint kivárni, hogy annak nemzetközi védettsége lejárjon. Amit nem tudtak megszerezni pénzért, kis türelmi idő után megkapták ingyen.

Irodalom

Balogh Áron: A plasztikus film. Theatron, 2020. 2. sz.

Bodrossy Félix: Volt egyszer egy plasztikus film. In Németh Ferenc – Ludas M. László (szerk.): Az Élet és Tudomány Kalendáriuma 1981. Bp., 1980, Hírlapkiadó Vállalat.