súgó szűrés
keresés

Egy nap

Rendező
Szilágyi Zsófia
Bemutató
2018.05.09.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 39 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A Magyar Nemzeti Filmalap 2015-ben létrehozott és évente meghirdetett Inkubátor programjának célja az volt, hogy diplomával már igen, de nagyfilmmel még nem rendelkező ifjú rendezőjelölteknek adjon lehetőséget a debütálásra. Az egyes pályázati években öt-öt filmterv kapott zöld utat, nagyjátékfilmek és egész estés dokuk egyaránt; egy átlagos magyar nagyjátékfilm átlagos költségvetésének megfelelő összeget osztottak öt részre, a nyertes pályaművek alkotói tehát szűkös büdzsével, viszont nagy művészi szabadsággal és könnyített adminisztrációs feltételek mellett dolgozhattak. A program keretei között ugyan óhatatlanul gyengébb munkák is születtek, de szép sikerek is: itt készült – többek között – Zurbó Dorottya Szarajevóban díjra jelölt dokumentumfilmje, a Könnyű leckék (2018) vagy Csuja László Karlovy Varyban díjazott Virágvölgye (2018). Továbbá az Inkubátor program hívta életre a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és tévérendező szakán végzett Szilágyi Zsófia (1978) Egy napját is, amely nemcsak Cannes-ban szerepelt ragyogóan (FIPRESCI-vel, a nemzetközi kritikusok díjával honorálták), de számos más fesztiválon is díjak sorát kapta.

Az Egy nap végtelenül egyszerű cselekményének hőse a későharmincas, férjezett, háromgyermekes Anna (Szamosi Zsófia), főállásban anyuka, mellékállásban nyelvtanár: jellemzően a film a munkahelyén alig pár percet időzik, ehelyett az édesanyaként és feleségként végzett robotja bemutatására koncentrál. Arra, hogy milyen korábban kelni a Napnál, és később feküdni a Hold nyugtánál, hogy milyen mókuskerékből taposómalomba lépni, rohanni, és nem megállni egyetlen percre sem, illetve ha mégis, akkor csak azért, mert reklamálni kell a telefonos ügyfélszolgálaton a lakáshitelszerződésünk jogosulatlan felmondása miatt. Szilágyi Zsófia olyan kihívások sorával szembesíti hősét, amelyek megoldása nem nyújt sikerélményt, csupán a túl- vagy „továbbélés” lehetőségét biztosítja számára. Anna kisbetűs élete problémák tömegét produkálja ugyan, a problémamegoldással járó öröm vagy katarzis ellenben hiányzik belőle.

Az Egy napon éppúgy érezhető a hetvenes évek Budapesti Iskolája, mint a kortárs román új hullám hatása, továbbá John Cassavetes (Egy hatás alatt álló nő [A Woman Under the Influence, 1974]) tapintása is, mégis unikális mű. Nem egyszerű nézni, viszont nehezen engedi el a nézőt; ebben szerepet játszik, hogy Szilágyi Zsófiának és társ-forgatókönyvírójának, Mán-Várhegyi Rékának némi suspense-t is sikerült belelopni a történetbe. A hősnő útját szegélyező sok kicsi feladat megmutatása – a thrillerek határidő-dramaturgiájának mintájára – nem szűnő feszültséget generál (sikerül-e odaérni időben a nagyfiú vívóegyesületébe, a kislány óvodájába, elérni a metrót vagy a buszt), ráadásul a filmet egy nagy drámai gyúanyaggal bíró – Anna férjének félrelépést sejtető – szituáció keretezi. Pofonegyszerű(nek tűnő), ámde mesteri megoldás.

Anna a mindennapi rutin présében él, amit a film vizuális kivételezése is nyomatékossá tesz. A hősnő sokszor szűk közegben látható (autóban, zsúfolt buszon, gyermekei iskolai vagy óvodai öltözőjében), és ezeknek a miliőknek a méreteit a belső keretekkel – ajtófélfákkal, az autó szélvédőjének kontúrjaival stb. – még tovább korlátozza a rendezőnő, valamint operatőre, Domokos Balázs. A „keretezés” speciális válfaja továbbá, amikor az alkotók nem a tereptárgyakkal, hanem a világítással és a filmkép színeivel ejtik foglyul, zárják börtönbe hősnőjüket. A sötétebb és tompább színek rendre „befedik”, „kitakarják” a filmkép egyes részeit, magyarán csak a kép fele-harmada hordoz információt (a többi része fekete vagy szürke), és ez a technika ugyanúgy összeszűkíti a teret, mint a tereptárgyakkal folytatott játék. Ráadásul nemcsak a belsők keltenek vigasztalan hangulatot. A film késő ősszel játszódik, a világ kiszikkadt, megfakult, és már nappal is folytatólagos szürkület honol: a hősnőt a belsőkben – kivált a családi otthonban – övező sötétebb színek ezért a külsőkben is elkísérik.

A kézikamera-alkalmazás finoman formátlan snitteket, diszkréten beremegő kompozíciókat eredményez, amelyek mintha Anna zaklatott pszichéjének mozgását képeznék le, az ott zajló kis háborúkat mutatnák meg. Mindazonáltal a film egyik leginkább vitatható – vagy legalábbis többféleképpen értelmezhető: hibaként, hiányosságként, de formai bravúrként is szemlélhető – vonása Anna ábrázolásának módja. Voltaképp egyszereplős karakterdrámát látunk, amely különös és paradox módon nagyon kevés információt nyújt a központjában álló figuráról, váltig tartózkodik személyiségrétegei megmutatásától. Anna kevéssé hús-vér lény, inkább egydimenziós alak; azonkívül, hogy a mindennapok tébolya begyalulta az önállóságát és perfektté csiszolta alkalmazkodóképességét, nem sok mindent tudunk meg róla. Mindez egyfelől szemlélhető a film problematikus elemeként, a figuraépítés fogyatékosságaként, másfelől viszont éppenséggel a központi gondolatot támogató megoldásként is. Utóbbi értelmezés szerint Anna karaktere azért papírvékony, mert az életmódja kilúgozta a személyiségét. A film ekképpen nem csak azt mutatja meg, mit jelent a napi rutin, de azt is, hogy mit tesz az egyéniséggel.