súgó szűrés
keresés

Ének a csodaszarvasról

Rendező
Jankovics Marcell
Bemutató
2002.02.21.
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
1 óra 28 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

A magyar államalapítás millenniuma alkalmából készült filmeket csupán egyetlen egész estés animáció gyarapította: az Ének a csodaszarvasról. A Jankovics Marcell (1941) rendezésében készült rajzfilm munkálatai Az ember tragédiája (2011) több évtizedes megvalósításának folyamatába ékelődtek be, így vált az alkotó negyedikként megkezdett, de harmadikként befejezett egész estés animációjává.

Az Ének a csodaszarvasról a rendező korábbi rajzfilmjeihez és ismeretterjesztő-művelődéstörténészi munkásságához egyaránt szorosan kapcsolódik. A János vitéz (1973) és a Fehérlófia (1981) egész estés rajzfilmjeiben kiérlelt átváltozásalapú képalkotás az Ének a csodaszarvasrólnak is sajátja, a Fehérlófiával a totemisztikus képzetek megjelenítése is összekapcsolja. Még közvetlenebb előzmény a Mondák a magyar történelemből (1986–1988) Kecskeméten készült animációs sorozata: a Képes Krónika miniatúraművészetéből merítő stílus, valamint a térképészeti ábrázolásokat idéző látványalkotás ugyancsak jellemzi az Ének a csodaszarvasról számos képsorát, s a szériában megidézett események egy része is megjelenik benne, nem beszélve a krónikásokról (Anonymustól Kálti Márkig). A Hoppál Mihállyal közösen készített, animációs részleteket tartalmazó dokumentumfilm, A sámán Eurázsiában (1988) mozgásba hozott sámándob-ábrái pedig az Ének a csodaszarvasról első egységének képi világában térnek vissza.

Négy 22 perces részre („énekre”) tagolódik a film, amelynek történései mintegy 8.000 éven ívelnek át: a jégkorszak végétől a 970-es évekig, a szibériai kunyhóktól Esztergomig vezet a cselekmény, s minden egyes etap a csodaszarvas többféle alakját idézi meg. Az első ének (Őshaza) a szarvasmonda négy finnugor verzióját mutatja be, a második (Hunor és Magyar) témája a magyar változat; a harmadik ének (Mindig tovább) a honfoglaláshoz vezető időszakkal, a Levédiától a Kárpát-medencéig megtett úttal folytatódik; végül a keresztény Magyarország megalapozását mutatja be a negyedik ének (Pannónia). Az utóhangban – a vége főcím alatt – hallható regösének a „csodafiúszarvasról” szól.

Az Ének a csodaszarvasról a nemcsak a tények, hanem a mesék, a mondák és a mítoszok által is formált történelemkép mellett tesz hitet, s mindvégig hangsúlyozza, hogy a földi (történelmi) események és azok „égi mása” (csillagképe) egymással tükröztethetők, a tényszerű történések és azok mitikus-kozmikus „alakváltozata” között analógia mutatható ki. A cselekmény a világmagyarázatot és népi eredettörténetet kínáló mondavilágtól vezet az írásos feljegyzésekből megismerhető, kora középkori miliőbe – így az első egységet uraló hallucinációs vizualitás fokozatosan átadja helyét a miniatúraművészetre alapozó stílusnak (korlátozva az átváltozásos képalkotás jelenlétét), míg a szereplőkészletben a sámánok helyét az írnokok és a krónikások veszik át, s a film az ősi totemisztikus szarvaskultusztól annak kereszténység által „újraértelmezett” változatához vezet el. Rendszeresen visszatérő képsorokat eredményez az évszázadok hányattatásainak – a népvándorlások, a menekülések és a csaták, a bukott vagy a diadalmas vezérek – láttatása.

Bár a cselekvő hősök sem hiányoznak a filmből (mint Álmos vezér vagy Géza fejedelem), az Ének a csodaszarvasról elbeszélésmódja kevéssé hősközpontú, sokkal inkább – egyfajta enciklopédikus szerkesztésmód jegyében, amely Az ember tragédiájában ugyancsak kimutatható – az ismeretek rendszerezésére és közvetítésére helyezi a hangsúlyt. A film zavarba ejtően gazdag szintézise a csillagászati és a vele szorosan összefonódó mítoszkutatói érdeklődésnek, miként a történelem (elsősorban a magyar őstörténet), a régészet, a néprajz, az antropológia iránti szenvedélyes elkötelezettség is formálta, továbbá a nyelvtörténeti és a földrajzi ismeretek is meghatározóak benne. Ennek a szerkesztésmódnak mindazonáltal hátránya, hogy az alig másfél órás játékidő kereteit szinte szétfeszíti az eklektikus ismeretanyag, a gyorsan pergő és zsúfoltnak ható kép- és jelenetváltásokat s a kísérőszövegek halmozódását nem könnyű követni.

Az Ének a csodaszarvasról ugyanakkor a Jankovics-életmű és a magyar animációs film egyik legmívesebb alkotása: változatos forrásokból épül fel a látványanyag, amely az adott történelmi korszakokat azok vizuális relikviái alapján jeleníti meg. A Képes Krónika mellett a sámándobok ábráit, a huichol indiánok népművészetét, az obi-ugor kéregdíszeket és a permi bronzok motívumait, valamint a szibériai sziklarajzokat éppúgy megelevenedni láthatjuk a filmben, mint a szkíta sírok leleteit, a szászánida perzsa és a szogd régészeti anyagot, illetve a nagyszentmiklósi aranyak motívumkészletét (az egyes énekeket a nagyszentmiklósi kincs második korsójának emblémái vezetik fel).

Szokatlannak mondható viszont a Jankovics-életműben az Ének a csodaszarvasról rendkívül erős zeneisége, amely az alkotótársnak, Szörényi Leventének tulajdonítható. A közkedvelt rockopera, az István, a király zeneszerzője révén a képsorokat nem csak instrumentális motívumok kísérik: rendszeresen hallhatók kórusénekek is (köztük a nomád életmódot érzékeltető, refrénszerűen visszatérő „Lovam, szekerem” kezdetű dal), duett is elhangzik (Eneh és Ménrót találkozásakor), míg Árpád honfoglaló útját Maczkó Mária szólója teszi magasztosabbá.

Az Ének a csodaszarvasról-t különösen a gyermekközönség vette pártfogásába: 2002-ben elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál gyermekzsűrijének fődíját.

Irodalom

Bóna László, A múlt galaxisa. Ének a csodaszarvasról, Filmvilág, 3. sz., 2002, 56–57.

Hoppál Mihály – Varga Zoltán, Jankovics Marcell, Budapest, 2019, MMA Kiadó, 51–60.

Jankovics Marcell, A Szarvas könyve,Debrecen, 2004, Csokonai Kiadó.