súgó szűrés
keresés

Gyengébb napok

Rendező
Császi Ádám
Bemutató
2008
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
26 perc
A szócikk szerzője
Nagy V. Gergő

A fikciós dokumentarizmus irányzata a hetvenes évek végére lecsengett a magyar filmben, de az ezredforduló után többen visszanyúltak az örökségéhez, méghozzá aligha függetlenül attól, hogy a dán Dogma-mozgalom újfent felértékelte a dokumentarista elevenséget a kortárs filmkultúrában. A kétezres évek végén Bollók Csaba (Iszka utazása, 2007) és Pálfi György (Nem vagyok a barátod, 2009) is ebbe az irányba tájékozódott: amatőr szereplőkkel, gyakran improvizatív módon dolgoztak, miközben a konstruált történetek drámaiságát is igyekeztek megőrizni. Ehhez a tendenciához illeszthető Császi Ádám (1978) indulása, aki első kisfilmjeit (1 hét, 2003; Undorgrund, 2004) maximális valóságközeliséggel, színészi helyzetgyakorlatokból kiindulva építette fel, ám a kortárs tömegfilmben akkortájt (főként Quentin Tarantino és Guy Ritchie nyomán) elterjedt gengszter-romantika majd’ olyan markáns hatást tett rá, mint a Budapesti Iskola patinás hagyománya.

Császi első három kisfilmjében a VIII. kerület gettójáról mesél, szabadszájú, friss és karakteres hangfekvésben: nagydumás bűnözők hétköznapi nyűglődéseit, piti ügyeit taglalják a laza cselekmények, áldokumentarista eszközökkel, verbális humorral, no meg szekérderéknyi vulgaritással. Az 1 hét és az Undorground kivételes természetességével és nyerseségével tűnt fel a Filmszemlék mezőnyében, és ezek a minőségek szintúgy kitüntetik a Gyengébb napokat (2008) is, ámde Császi ebben a közel fél órás munkájában már kiérleltebb modorban és groteszkebb stílben fogalmaz. A történet Imikéről (Horváth Kristóf), az egyszeri striciről szól, aki két prostituáltjával, Böbével (Kovács Éva) és Irénnel (Murányi Tünde) él Józsefváros egyik lekoszlott lakásában, ám drogos tartozása miatt vegzálni kezdi ismerőse, Lacos (Menszátor-Héresz Attila). A Gyengébb napok azonban nem csupán a felelőtlen gengszter szimpla bukástörténete, hanem egy párkapcsolati (melo)dráma vázlata is: Imike animális létének ürességét szebb holnapról álmodozó párja, Böbe jelenléte domborítja ki. Kettejük izgalmasan vázolt viszonya a Bonnie és Clyde (Bonnie and Clyde, Arthur Penn, 1967) románcának változatát kínálja, hiszen a történet itt is a főszereplő potenciagondjainak megoldásáig ível, és szintúgy a hős pusztulásával, illetve továbbélésének bizonyítékával fejeződik be (Bonnie és Clyde legendává válik; Imikéről kiderül, hogy halála előtt gyermeket nemzett). Ám amíg Arthur Penn filmjében a szerelem és a karakterfejlődés képes leküzdeni a gerjedelem gátjait, úgy Császinál ez csak Viagrával lehetséges, és a főszereplő rögtön utána egy tévéért eladja megváltóját.

Ehhez a tévéhez köthető a film egyik legszellemesebb megoldása: Császi többször a kamerával azonosítja Imike kaszniját, aki rendre a képünkbe bámul, és hozzánk – tehát legfőbb vagyontárgyához, a tévéhez – beszél. A Gyengébb napok ezzel a gesztussal pontosan tudja ábrázolni a flasztergengszter érzelmi és szellemi szegénységét, egyúttal hatásosan ironizál a gettóromantikán, elvégre a vagánykodó strici világában éppúgy a régi idők unalmas kasznija áll a középpontban, mint bármelyik kispolgári háztartásban. Ugyanakkor a szemünk közé bámuló bűnöző képe arra is alkalmas, hogy közvetlenül megszólítson minket, és még inkább bevonjon a cselekmény világába. Császi legkivált ebből a célból hasznosítja az efféle modernista stíluseszközöket: vágástechnikájában – talán a Dogma-filmek vonatkozó eredményeit követve – a gyors tempójú montázsokra, a zaklatottan, klipszerűen kihagyásos építkezésre szavaz, amely kiválóan tükrözi a főszereplő hektikus karakterét, illetve helyzetéből (meg a droghasználatból) következő agitáltságát. Ugyanakkor az extrém nézőpontok és a nagylátószögű objektívekkel készült felvételek a pitiáner gengsztervilág groteszkségét domborítják ki: a dőlt alsó gépállások egyszerre ünneplik és gúnyolják a keménykedő senkit, a tereket meggörbítő totálokban pedig eltúlzottan jelenik meg a testek egymás iránti közönye. A Gyengébb napok ezen stilizáló stratégiák okán nem is annyira a Budapesti Iskola örökösének tekinthető (jóllehet az alkotó inspirációja oda köti), mint inkább Szomjas György és Grunwalsky Ferenc művei utódjának: olyan szatirikus-groteszk szegénységfilmek kései rokona, mint a Könnyű testi sértés (1983) vagy a Falfúró (1986).

Császi nagy érdeme, hogy a groteszk-ironikus stilizáció hatékony érvényesítése mellett a karakterek közötti különös intimitást is meg tudja mutatni. Ez a bukásra ítélt kurvapecér dühödten, mocskos szájjal szidja lányait, akik láthatóan nem tartják sokra, mégis belé karolnak, amikor a buszon indulnak piknikezni. Böbe ráadásul megindító kedvességgel tolerálja, hogy párja kiárusítja őt, és azt is, hogy a férfi lényegében teljesen impotens: a kisfilm talán legszebb pillanata és érzelmi csúcspontja, amikor a lány a konyhában bájosan esetlen erotikus táncot lejt Imike előtt a gyógyítás szándékával, és a rádióból zümmögő smúzdal (Molnár Ferenc Caramel: Te vagy a világ) cselekményvilágon kívüli filmzenévé alakul. Császi Ádám kivételes stiláris tehetségről tesz tanúbizonyságot ebben a kisfilmjében: műve több regiszterben is tisztán szólal meg, ugyanakkor magától értetődő könnyedséggel tudja keverni ezeket a szólamokat. A Gyengébb napok ezért lehet a kétezres évek dokumentarista tapintású filmjeinek egyik leginkább sikerült, hiteles és erőteljes darabja.

Irodalom

Pápai Zsolt, Szex, hazugság, DV. Kísérleti és Kisjátékfilmek, Filmvilág, 4. sz., 2008, 9–11.