súgó
keresés

Nagy V. Gergő

Feltöltés alatt.

Kapcsolódó szócikk(ek)

  • Apám néhány boldog éve

    A hatvanas években a magyar rendezők gyakran a szerzői önvallomás igényével meséltek a múltról: az „Így jöttem”-filmek (Szabó István: Álmodozások kora, 1965; Sára Sándor: Feldobott kő, 1969) az […]

  • Boldogtalan kalap

    A ködszürke szocializmus unalma nagy művészi lehetőséget kínált arra, hogy a hetvenes–nyolcvanas évek filmrendezői magát a szürkeséget és az unalmat értelmezzék – s felfedjék a humort a […]

  • Egy kis hely a Nap alatt

    Szász Péter másfél évtizedes forgatókönyv­írói karrierje után elkötelezte magát a filmrendezésnek, de az irányváltás után is hű maradt önmagához. Ahogy írói munkájában jobbára a könnyed, populáris […]

  • Éjfélkor

    1957 zűrzavaros klímájában a konszolidáció­ra törekvő hatalom az engedékenység látszatát kereste, és a forradalom leveréséért némi kompenzációt kívánt nyújtani a kultúrán keresztül. Ez azt is lehetővé[…]

  • Az élet vendége: Csoma-legendárium

    A magyar kísérleti film története során úton-útfélen előtűntek a mozgókép világától biztos távolban tanyázó társművészek, akik termékeny idegenségükkel frissítették föl az experimentális karakterű […]

  • Emlékezés az emberre

    A mozgókép története során számos gondolkodó adott hangot azon véleményének, miszerint a film és a halál kivételesen intim viszonyban áll egymással. Ha a fotográfia mindig a halál történetét meséli a […]

  • Esti Kornél csodálatos utazása

    A rendszerváltás után a magyar filmben megszaporodtak a jelenre reflektáló, publicisztikus hangvételű játékfilmek, de a „fekete széria” (például Tarr Béla és Fehér György művei) révén az elvont […]

  • Gyengébb napok

    A fikciós dokumentarizmus irányzata a hetvenes évek végére lecsengett a magyar filmben, de az ezredforduló után többen visszanyúltak az örökségéhez, méghozzá aligha függetlenül attól, hogy a dán […]

  • Ha megjön József

    A hetvenes évek magyar filmesei vonzódtak a társadalmi valósághoz, és ez nem csupán a dokumentarista stílusiskolát hívta életre, de a „nemzedéki közérzetfilmekre” is döntő hatást gyakorolt. Ezek az […]

  • Halálutak és angyalok

    A Kádár-korszak utolsó éveiben jócskán kitágult a magyar film szellemi láthatára: rendezők tucatja fordult el a szorongatóan szűkös hétköznapi valóságtól, hogy absztrakt és filozofikus képzeteknek […]

  • Johanna

    Az ezredfordulón színre lépő rendezőnemzedék éppolyan nagy kedvvel nyúlt vissza a múltba, mint amilyen lelkesen vágott utat a jövő felé. Míg a hírneves Simó-osztály java a konvencionális […]

  • Keresztúton

    A magyar filmtörténet egyik bizarr tanulsága, hogy ugyanazon rendező egyszerre lehet a szerelmi fájdalmak és az antiszemita uszítás formátumos szakértője. Kezében könnyzsebkendő, mellkasán […]

  • Kétszer kettő

    Az egyetemes filmtörténet több olyan rendkívüli tehetségű rendezőt ismer, aki a debütálás után a kudarc tudatában fordult el ettől a kíméletlen szakmától – legyen szó a kritikáktól örökre megrettenő […]

  • Köszönöm, megvagyunk

    A kínzó lakáshiány sokak életét megkeserítette a Kádár-korszakban, de a filmrendezők kétségkívül profitáltak belőle. Ez a mizéria kecsegtető drámai konfliktushelyzetet kínált fel, így […]

  • Lenz

    A marginális újítók és a lázító látnokok kulturális intézménye, a félszáz évig fennálló Balázs Béla Stúdió eredetileg főiskolás rendezőknek kínált gyakorlási terepet a nagy stúdiók árnyékában, s ezért[…]

  • Makra

    A termelési filmek emléke sokáig kísértette a magyar mozgóképet, és még a hetvenes években is éreztette hatását. De a munkás-paraszt tematika újdonatúj búvárai már igyekeztek megszabadulni a […]

  • Nyócker!

    A magyar animációs film történetében a karikaturisztikus megközelítés gazdag hagyományra tekinthet vissza, de a Nyócker! pimasz szatírája aligha vezethető le ebből az örökségből. A rendező Gauder Áron[…]

  • Örökbefogadás

    Mészáros Márta korai filmjei hétköznapi munkáshősök sanyarú életterét térképezték fel (Eltávozott nap, 1968; Szabad lélegzet, 1973), ám a perifériát fürkésző alkotó egyre inkább a szereplők belvilága […]

  • Psyché

    A nyolcvanas évekre a magyar játékfilm eltávolodott a cementszürke valóságtól: a dokumentarizmus ihlető hatása kimerült, s az objektivitás igénye hirtelen önámításnak látszott. Az új idők definitív […]

  • Rengeteg

    A kétezres évek elején szárba szökkenő „fiatal magyar film” rendezőgenerációja látványosan különböző művekkel tűnt fel, de egyazon határozottsággal szakított az előző korszak tematikai és formai […]

  • Rocktérítő

    A nyolcvanas évek nyitányán a hazai avantgárd művészeti szcéna szoros frigyben élt a korabeli újhullámos zenekarok világával – ez az intim kapcsolat világosan kitűnik a korszak kísérletező kedvű […]

  • Sátántangó

    Ha a nagy filmek égitestek, amelyek roppant anyagsűrűségükkel és törhetetlen fényükkel vonzzák az emberi tekintetet – miként azt Jean-Luc Godard sejteti Robert Bresson Vétlen Balthazárja (Au Hasard […]

  • Saul fia

    Ha történtek valaha csodák a magyar filmtörténetben, akkor a Saul fia biztosan ezek közé tartozik. Az alig néhány kisfilmet maga mögött tudó Nemes Jeles László (1977) istenkísértően vakmerő tervét […]

  • Segesvár

    A parabolikus beszédmód olyannyira virulensnek mutatkozott a hatvanas–hetvenes évek magyar mozijában, hogy idővel még a Balázs Béla Stúdió elefántcsonttornyába is befészkelte magát. A műhely két […]

  • Soha, sehol, senkinek

    A Rákosi-éra és a korai Kádár-korszak rémtettei már a rákövetkező évtizedben is foglalkoztatták a közéleti vonzalmú magyar filmeseket, de az ötvenesévek-filmek tematikai ciklusa csak 1978 után […]

  • Szemüvegesek

    A hatvanas évek közéleti hagyománya főként a generációs közérzetfilmekben élt tovább a következő évtizedben, a társadalmi-politikai érdeklődés nagyívű analízisek helyett jobbára dokumentarista […]

  • Szirmok, virágok, koszorúk

    A Kelet és Nyugat közé préselődött magyarság az elmúlt ezer évben folyton-folyvást újraélte a beszorítottság fojtogató tapasztalatát, s a hazai történelmi filmek gyakran ezt a légszomjas […]

  • Szováthy Éva

    A második világháború kezdetétől elkomorult a magyar film tónusa: míg a harmincas években nagyobbára a vígjáték zsánere uralkodott a hazai mozikban, addig a rákövetkező évek terméséből már jelentős […]

  • Tesó

    Az ezredforduló környékén látványos nemzedékváltás zajlik le a magyar filmrendezők mezőnyében, amely nem csupán a szerzői film térképét rajzolja át, de a szórakoztató moziban is új időket jelez. Míg a[…]

  • Tomi, a megfagyott gyermek

    Balogh Béla megbecsült és termékeny rendező volt a múlt század húszas és harmincas éveiben, aki felettébb sikeres „üzletfilmeket” vezényelt le A vörös kérdőjeltől (1919) az Édes mostoháig (1935), de […]

  • Vörös rekviem

    A hatvanas–hetvenes években a magyar film legkivált kódok és rejtjelek között beszélt a történelmi félmúltról, és alig akadt olyan rendező, aki dacolni mert a parabolikus forma tartós divatjával. A […]