Köszönöm, megvagyunk

A kínzó lakáshiány sokak életét megkeserítette a Kádár-korszakban, de a filmrendezők kétségkívül profitáltak belőle. Ez a mizéria kecsegtető drámai konfliktushelyzetet kínált fel, így cselekményszervező elemmé válhatott tinifilmben (Bacsó Péter: Nyáron egyszerű, 1964) éppúgy, mint dokumentarista játékfilmben (Tarr Béla: Családi tűzfészek, 1977/1979) vagy groteszk felé hajló drámában (Gothár Péter: Ajándék ez a nap, 1979). A pályáját a világháború utáni identitáskrízis filmjével, az Azonosítással (1975) indító Lugossy László szintén a lakhatás témájához fordult második nagyjátékfilmjében, de ezt a kérdést a hetvenes–nyolcvanas évek jellegzetes társadalmi jelensége, a „második gazdaság” vizsgálatával kötötte össze. A Köszönöm, megvagyunk a városszéli munkásnegyedekben gazdálkodók küszködését panorámázza, a maszekban csirkéket tenyésztő gyári munkások sajátos önkizsákmányolásáról mesél, mégpedig egy férfi és egy nő megindító történetén keresztül, akik egy félig kész házban lakó- és munkatársak, de leginkább egymás foglyai lesznek.

Lugossy László precíz képet rajzol erről a szociológiai patthelyzetről, de a publicisztikus társadalomelemzés szirénénekével dacolva (és a groteszk stilizáció lehetőségét elvetve) inkább a szereplők lélektani drámájára fókuszál. A Köszönöm, megvagyunk kifinomult elbeszélésében a társadalmi probléma ábrázolása a lélek alapkérdéseihez vezet, miközben mindvégig meghatározza a két főhős viszonyát. A feleségét nemrég elveszítő, negyvenes brigádvezető, József (Madaras József) és a koromszemű tinédzserlány, Éva (Nyakó Júlia) kölcsönös szükségből sodródnak egymás mellé: előbbi segédmunkaerőt keres a gazdálkodáshoz, hogy az abból befolyó pénzből végre befejezhesse félkész házát (és hazahozhassa gyermekét), utóbbi pedig a munkásszálló nyomorától igyekszik szabadulni. Kettejük érintkezési felülete jószerével kizárólag a munka és a pénz: József ötszázast lobogtatva hívja takarítani a lányt, a könyvelés kockás papírja felett simogatja Éva haját, és előbb a tűzbe dobott bankjegy, majd a közösen végzett munka öröme teremt közöttük némi kölcsönös rokonszenvet. Végül a férfi – alighanem egyszerre anyagi és érzelmi okokból – gazdasági csalás révén láncolja magához albérlőjét: megfojt néhány csirkét, majd a lány mulasztását okolja a balesetért, és a keletkezett kárral adósává teszi.

Kardos István kiérlelt forgatókönyvének talán az a leginkább figyelemre méltó vonása, hogy az anyagi és az ösztönszerű motivációt mind a helyzetek, mind a dialógusok szintjén egybeoldja, így a gazdasági és érzelmi kizsákmányolás lényegében egymás formája vagy álruhája lesz. Lugossy nagy érdeme, hogy a szociológusi mélyfúrást a karakterdrámában és a személyiségrajzban bontakoztatja ki, és ezzel a Köszönöm, megvagyunk a korszak kevés olyan realista filmjéhez kapcsolható, amely nem a rendszerszintű állítások illusztrálására használja a személyes drámát, hanem elmélyült lélektani elemzéssel mutatja meg a társadalmi folyamatok következményeit (ilyen például Mészáros Márta 1976-os munkája, a Kilenc hónap).

A Köszönöm, megvagyunkban a lélek ziláltságát a környezet tükrözi: Lugossy László és Lőrincz József operatőr gyümölcsözően használják a félkész ház helyszínét, a festetlen falak és az omló homlokzatok textúráit, a romosság látvány(osság)át. (Madaras József a reményvesztés lenyűgöző nagyjelenetében maga elé borítja a kerti sárban hiába talicskázott téglákat.) Kevés film készült, amely a rozsdabarna ennyi reménytelen árnyalatát ismeri, és aligha akad még olyan, ahol az alkony téglaszínűnek tűnik, s a bútorok és a kabátok szövete az elszáradt kerti kórókat idézi. A Köszönöm, megvagyunk nagy kifejezőerővel ruházza fel a korabeli tárgyi kultúra elemeit, a kockás ingek, kockás abroszok és kockás falvédők díszletvilágát: az alaphelyzet szelíd-szomorú abszurditása és a két főhős összeférhetetlensége megejtő módon fogalmazódik meg például abban a képsorban, ahol a tizenhét éves segédmunkáslány popzenekarok posztereit ragasztja a falakra a még alig lakható vénasszonyházban, a ketyegő óra közömbös zenéjére.

Lugossy László visszafogott stílusban vezeti elő a cselekményt, de éppen a rendezői eszközhasználat józan következetességével és a szociológiailag hiteles környezetrajz révén mélyíti el a két főszereplő drámáját, így képes hatásosan elbeszélni az előző élete kudarcát újraélő férfi és a kizsákmányolásból szabadulni vágyó nő tragikus konfliktusát. Ez a fogalmazásmód szükségszerűen nagy terhet ró a színészekre, s a Köszönöm, megvagyunk legnagyobb aduja éppen ezen a fronton mutatkozik meg. A film érzelmi erejét nagyrészt Nyakó Júlia jelenléte szavatolja: a csapdába került lány sötét fényű tekintete sűríti össze és tükrözi vissza a cselekményvilág megannyi nyomorúságát, és innen fakad a történet már-már melodrámai intenzitása.

Lugossy filmje a magángazdaságok tragikus abszurditásáról, illetve általánosabb szinten a korabeli individuális szabadságtörekvések reménytelenségéről tudósít („Én szabad leszek” – fenyegeti a terhessé vált lányt a kizsákmányolója, miközben a mondat valójában a kudarc vallomása). Ám a Köszönöm, megvagyunk mindezt egy gazdagon árnyalt viszonyban, a szeretetvágytól az undorig húzódó érzelmi skálán, a ketrecbe szorult lélek rezdülésein keresztül mutatja meg, és ezáltal a hetvenes évek realista drámainak egyik csúcspontját, betetőzését jelenti.