súgó szűrés
keresés

Ajándék ez a nap

Rendező
Gothár Péter
Bemutató
1979.12.06.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 23 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A művészek, művészetek egyik válasza a brezsnyevi-kádárista pangásra a hatvanas évek végétől, illetve a hetvenes évtized folyamán a groteszk stilizáció. Örkény Istvántól az Egyperces novellák első alkalommal 1968-ban jelenik meg, és anyaga később egyre bővül, háromszorosára duzzad, a filmben pedig többek között az Ismeri a szandi mandit? (Gyarmathy Lívia, 1969), a Bástyasétány hetvennégy (Gazdag Gyula, 1974/1984), a Jutalomutazás (Dárday István, 1975), A kard (Dömölky János, 1977) jelzi a szati­rikus és a groteszk szemlélet térnyerését, amely idővel már nemcsak a rendszer álságait bemutató, hanem a hétköznapibb, a személyesebb problémák feltárását célzó műveket is átitatja. Utóbbiak közé mindenekelőtt a Veri az ördög a feleségét (András Ferenc, 1977) tartozik, valamint az Ajándék ez a nap, Gothár Péter debütáló munkája.

Gothár magyar filmtörténeti pozíciójának különlegességét életműve többszólamúsága és kaleidoszkópszerű sokszínűsége biztosítja. Amennyire otthonosan mozog az egyes médiumokban – a mozi mellett a színházban, a televízióban, sőt a rádióban –, annyira komfortosan érzi magát a különböző stiláris regiszterekben. Atmoszférateremtő képességét, dramaturgiai érzékét igen eltérő hangütésű, szerkezetű munkáiban kamatoztatja: éppúgy forgatott már szikár drámaiságú, tiszta elbeszélőformát alkalmazó filmet (A részleg, 1995), mint filmnyelvi kísérletet (Haggyállógva Vászka, 1996), klasszikus(abb) művészfilmet (Megáll az idő, 1982) és posztmodern műfajjátékot (Idő van, 1986). Munkásságából csak a klasszikus műfaji filmek hiányoznak: amikor ugyanis a műfajokhoz nyúl, rögtön el is rajzolja azokat. Az oeuvre egyetlen formaállandója – talán A részleg kivételével – épp ez, az „elrajzolás” képessége, a történetek groteszkbe, abszurdba, ironikusba fordítása.

Gothárt a legtöbb munkájában a kelet-európai élettelevények banalitása érdekli, a kis­szerűségek ihletett krónikásaként az aprócska csapdahelyzeteket filmezi. Az Ajándék ez a napban a csapda a lakásszerzés tébolya, amely már a hatvanas évektől a magyar filmek fontos témája, de igazán a hetvenes–nyolcvanas évtizedben élesedik ki, sőt lesz a rossz közérzet megmutatásának alapja (Tarr Béla: Panelkapcsolat [1982] és Őszi almanach [1985]). Gothárnál a harmincas Zéman Irén (Esztergályos Cecília) vágyik annyira saját lakásra, hogy kontrollt veszt az élete felett. Hogy összeköltözhessen költözni egyébiránt nem igazán akaró, nős szeretőjével, a lakásszerzési sorozatmutyija során névházasságot köt egy kétes egzisztenciával (Derzsi János), és kölcsönt is felvesz, mindezt egy olyan „otthonért” – „negyvenkettő négyzetméter plusz kilátás” –, amely még bőven innen van a szerelvényezésen.

Az Ajándék ez a nap nem szociológiai mélyfúrás, Gothár számára a lakáskérdés csak afféle ürügy a lelki nyomorúság megmutatására. A téma társadalmi, politikai konnotációi hidegen hagyják a rendezőt, igaz, a kerületi tanács képviselője felbukkan néhány percre, és sokatmondó, egyúttal lehangoló kortünet, hogy a hatékonyabb mutyizáshoz ad tippeket. Mindez azonban a történet függeléke csupán, Gothárt ugyanis valójában az érdekli, hogy a lakásszerzés örvén miként használják ki az emberek egymást vagy éppen saját magukat. Jellemzően az intim helyzetek nélkülözik az intimitást: a szeretkezések helye az autó hátsó ülése vagy a földre vetett malterfoltos matrac a felparkettázatlan szoba közepén. Mint a matrac helye a szobában, úgy Irén is az öröknek tetsző átmenetiség állapotában van – a szeretőjéhez hozzámenne, de az nem válik, a férjétől válna, de az nem akar elmenni –, félkész élete jelképe pedig félkész lakása. Irén a hiány jegyese, pénzből és persze szeretetből sincs elég számára, ekképpen hajszálra van attól, hogy szirupos melodráma hősnője legyen, Gothár azonban nem siet megfelelni a műfaj követelő kívánalmainak. A miliőrajzzal földközelben tartja az eseményeket, továbbá azzal, hogy folyvást idézőjelezi a filmet – a szereplők belenéznek a kamerába egyes jelenetek végén –, akadályokat állít a nézői „belefeledkezés”, befogadás elé.

Formateremtő érzék és erő legelső demonstrálására már a debütáns nagyfilm előtt sor kerül Gothár Péternél: vagy fél tucat tévés produkcióval indul a pályáján, köztük a Bereményi Géza által írt Imrében (1978) dolgozza ki az Ajándék ez a napban tökéletesített technikát. A végig kézből vett Ajándék ez a napban a kamera hol a szereplőkre tapad, hol merész svenkekkel távolodik tőlük vagy táncot lejt körülöttök. A cselekmény zömmel belsőkben, ráadásul szűk enteriőrökben játszódik, Koltai Lajos operatőr valahogyan mégis mindig megtalálja a módját, hogy elegánsan, a svenkek ívét nem megtörve dolgozzon, és folyamatosan mozgó „kamerájával vágva” alakítsa plánváltások sorozatává a filmet. A megoldás többes hatású: groteszkké torzítja az arcot (ekképpen felfokozza a helyzetek eredendő groteszkségét), egyúttal – hiszen sokszor milliméterekre megközelíti őket – kiszolgáltatja a színészeket a kamerának, azzal analóg módon, ahogy a figurák kiszolgáltatottjai az alaphelyzetnek. Ennek a stílusnak az eredetét nemcsak a hazai hagyományokból, a Budapesti Iskola dokumentarista képalkotásából, hanem John Cassavetes munkáiból (Arcok [Faces, 1968], Férjek [Husbands, 1970]) lehet levezetni: ezeket az inspirációkat Koltai a képek árnyékba eresztésével és a felfokozott színstilizációval – a hidegen kék és a simogatóan mélysárga váltogatásával, sőt keverésével – egyéniesíti.

Az Ajándék ez a nap különlegességére a külföld is felfigyelt: Gothár Péter a legrangosabb filmfesztiválok egyikén, a velencein a legjobb első filmnek járó díjat nyerte el vele.

Irodalom

Gelencsér Gábor: Káoszkeringő.Gothár Péter filmjei. Bp., 2006, Novella.

Liszka Tamás: A gothári kérdés. Metropolis, 1997. 1. sz.

Varga Balázs: „Zajos magány”. Varga Balázs beszélget Gothár Péterrel. Metropolis, 1997. 1. sz.